Mert ahogy kabátod veszed
nem tudom, indulni vagy maradni készülsz.
Hajad a reggelekhez igazítod,
mindig egy hajszállal kevesebb,
egy mondattal több rólad.
Szádon megülnek a legyek.
Hallgatom még, ahogy
benned megtelik minden hely.
Aztán már csak arra, ahogy
a szomszéd borotvál. Megnő,
amíg újra látlak, ahogy sohasem,
menni és sohasem maradni.
Megnyugtat, ahogy elvisznek,
a kutyák ugatnak, nagyi pálinkát ad körbe.
Bevallom, nevettem akkor, mint gyermekként,
ahogy összetört alattad részegen a szék.
Már mindegy, hidegre tettek.