Kirázta a hideg
fejemből a tél
emlékeimet korlátozottan
vacogok egy busz
meg – megállóban.

Fúj a szél is fúj
összehúzom magam
begyömöszölöm kabátomba
májam és vesém
és még azontúl
feltekintek az égre.

Vízszintben lenni lenne
elviselhetőbb kézenfekvő
horizont ha felénk
emelkedne mit enyhe
fénnyel dadogó
szem is láthat.

Fürdeni kell üres
gyomorral remegő
hajnal vagy egy
meztelen este.

Tisztulni minden
súlytalan szótól mely
folyton-folyvást
belénk úszkál
várni a csendre
vizünk hangjaira.

Megpihenve elnyúltunk
barna szemünk kékké
festette torkaink
füstjeit majd meztelen
háttal ültem a falnak
fehér fény mázolt
virágok között
az ablak nyitva álldogált
mikor beözönlött a
reggeli gyors menetelt
zaja és felébredt
a város kidüllesztette
mellkasát arcunkba
markoltak szeles
szárnyaikkal éhes galambok
becsapódtunk
betakartuk egymást
meleg homokkal.

Gesztenye szemeink
lassan kiszáradtak.

Úgy vagy nekem szép ahogy
hallgat a csönd éjjel és mindenki
balladát álmod mélyen csak én
török széjjel megrajzolsz
fekete szénnel megfestesz
zölddel arcomat kékkel úgy
vagy nekem szép
ahogy rozsdásul a Hold mikor
tenger felett homokból
nyomomra szór port minden
időben minden időmben
úgy vagy nekem szép ahogy
feszül a feszület ahogyan
kép lesz egy kép haza
egy terület attól vagy szép
hogy ezt elmondhatom neked te
szép töredék megtörött nem-lét
festői festék úgy vagy
nekem szép ahogy csillog a
csillag tükröz a tükör és
csillagszemednek visszaörül hogy
újra itt vagy
a végtelenből minden
időben minden időben gyűrű
lelked az ujjamra húztam és
szemed örvényét megtanítottam
felidézni magamban homokos
parton fürödtél kigombollak a
mélységből eldobom éked és koronád
letépem virágod és megszeretem
nyakadat homokos parton ültem
hajamat összekuszáltad megfürösztöttél
és megtörülköztél egem
rongyaiban úgy vagy
nekem szép ahogy egyedül búsul
a kagyló a parti szegélyen
összemosódsz és összemosódok
és felkelek reggel
arcodat zölddel testedet
kékkel vegyítelek egy
egyszerű képpel dióba
zárlak mert
elmondani mindent minden
időmben se lehetne hogy
szép vagy nekem és miért
és mennyire.

Illanó almaízt simítasz
kezeiddel végestelen végig
gerinceimen cirógatsz
arcoddal orcáddal és a
nap asztalon trónoló
zöldalmákat fényesít
aranykendőivel szikrázó
függönyöket képzelek amik
körülfonnak zsibongó
meleggel csókolják
finomítják egymást
végtelenítő tükrök
amelyekhez tartoznánk.

Sápító tenger nincs horizontja
ég és víz egymás színét ontja
kagylóhajók zavart sós valóságban
lengenek és nem értik merre
merjenek
tovább.

Széldallama mint messze hullám
és gyönyörmosoly görbe ujján
mert eljegyezték égkékét
feketével szépcombú angyalt
remetékkel
melyek csak éjszaka tündöklenek

egy kislány hullámsírok alatt
tengerparton kagylók közt szaladt.

férfitestem sekély mint a víz
amelyben hígan úszom a parton apró
levelibéka szemek susognak
halkan
csillogó
üveggömbök
parázna
éji
csillagok
égretörő
lufik
miket sosemvolt boszorkányok
tenyere melenget izzít
mi lesz a sorsom
hol halok el