100 éve, 1918. december 1-jén halt meg Kaffka Margit író, költő, műfordító, tanár. Verseiben a hétköznapi lét apró mozzanatait, rezdüléseit szokatlan kifejezésekkel, a közvetlen társalgási nyelv eszközeivel jelenítette meg. Kaffka Margit első verseskötetét, illetve verseinek nagy részét Miskolcon írta.
Miskolc gazdasági fejlődésének fő mozgatója, a városi társadalom arculatának formálója a kereskedelem volt. A 19. század második felétől a kereskedelmi tevékenység és a kereskedelmi tőke a korábbi évtizedeknél fokozottabban játszik szerepet a város fejlődésében. Ennek hatása a környező terület mezőgazdaságában és a falvak társadalmi képének lassú átalakulásában, formálódásában is érzékelhető. A 20. század elején Miskolc kereskedelmi és pénzügyi élete, a felhalmozódott kereskedelmi tőke szétáramlása vagy bankügyletekben történő kamatoztatása évtizedekkel korábban megindult átalakulás eredménye. Az átalakulás közvetlen mutatója a kereskedők áruösszetételének, a kereskedelem formájának, a kereskedelem szerkezetének és a kereskedőrétegnek a megváltozása. Az árukészlet mennyiségének növekedése, minőségi sokrétűvé válása a kereskedelmi formák differenciálódását, új színtereit és a kereskedelem új tartalmát eredményezte. Ebben az időszakban élt a városban a „nagyon nagy asszonyíró”.
„Láttam őt vitában, lázban-tűzben, láttam fölényes gúnyorosságúnak, láttam marónak, láttam készakartan és kajánul elfogultságokhoz ragaszkodni, láttam saját nagyszerű sziporkázásán ámulónak és ujjongónak, láttam makacsul, hidegen küzdeni és éppígy meggondolatlan vaksággal, csak egyet nem láttam! Azt, hogy Kaffka Margit közönyös maradt volna, vagy únottságból, vagy okosságból kitért volna a legbanálisabb, legelcsépeltebb vita-alkalom elől és ne talált volna rögtön tíz új és különös szemszöget, amikbe bele lehet helyezkedni a kérdésnél.” — mondta a már gyermekkorában is lázadó természetű, poétikai álmokat szövögető lányról Tersánszky Józsi Jenő. Kaffka a Nyugat indulásakor túllép korábbi évein, lenyűgözi Ady költői nagysága, de elragadja az egész költői nemzedék impresszionista-dekadens-nagyvilági hangja is. A Nyugat első számától egészen korai haláláig a folyóirat munkatársa. Korai kisepikái — novellák, karcolatok — még inkább a költőre vallanak, de már készülődik bennük az író gazdag, színes, halk rezdüléseket ábrázolni képes stílusa. Ady hatása és a Nyugat körének világnézeti tudatosító ereje kellett ahhoz, hogy Kaffka felismerje emlékeiben a társadalom válságára jellemző mozzanatokat.
A borsodi megyeszékhelyhez több szál is fűzte, mégis viszonya a városhoz eléggé ellentmondásos volt. Magát a városban zajló kulturális életet, illetve annak hiányát nem szerette, nagyon vágyott a fővárosba. A miskolci embereket viszont szerette. Egy 1909 novemberében keltezett levelében így ír a városhoz fűződő viszonyáról Gellért Oszkárnak „Életrajzom és működésem semmi tekintetben nem tartozik Miskolchoz, ahol átmenetileg, rövid ideig és mindennemű társadalmi, vagy nyilvános szereplés nélkül éltem.” Ehhez még hozzátette, hogy verseinek kopásáért, elapadásáért azért felelős a környezete, mert szerinte Miskolc „unalmas, pókhálós, csizmadiaváros” ahol minden „rút, szennyes patakvíz és vaskezű forma”. Ettől függetlenül ebben az évben jelent meg a Heten vagyunk c. antológia, melynek ő is egyik szerzője volt. Miskolcról Miskolcon nem ír műveiben. Később azonban, miután már nem Miskolcon él, a könyveiben újra és újra felbukkan az Avas vagy a vasgyár képe. A „Mária évei”-ben pedig így ír: „…gyökértelen, kicsit parnevű fészek ez, hirtelen fejlődött fel az ősi civisvárosból a „felvidék kulcsává”, ahogy csúfolják. Az a bizonyos dzsentriosztály, amelynek hibáival együtt is színt-formát ad a magyar vidék, itt hiányzik jóformán. A széteső, völgyes-erdős megye földje paraszt úrbéreseké, vagy néhány Pesten lakó mágnás, meg milliomós zsidó nagybérlő kezén, de ezek külön arisztokráciát képviselnek… Itt vannak még a katonacsaládok, a sűrűn áthelyezkedő vasútiakkal és a környék gyári mérnökeivel.” Az ellentmondás abban rejlik, hogy másutt a miskolci emberekről pedig így ír: „Miskolcnak ma nem csak ízlésesen megrendezett kiállítása van minden esztendőben, hanem egyfelől tevékeny, lelkes ambíciós művészgárdája, egy csoport fiatalember, aki eszményeiért mindig guerillaharcra kész, saját maga útját járja és saját igazságaiban hisz lángolóan, másfelől pedig fejlődő érzékű, szeretettel érdeklődő s a művészt igyekezettel megérteni akaró közönsége.” Az a minimum, hogyha azt mondjuk, Kaffka egyszerre távolodott és közeledett a várostól a városhoz…
Ekkoriban Miskolc irodalmi életének kiemelkedő alakjai voltak Sassy Csaba, Serédi Jenő, Gergely Sándor, Damó Oszkár, Kőrakó Béla, Székely László, Simon Andor, Vihar Béla, Vér Andor. De természetese nőírók is szerepet vállaltak a régió kulturális életének színesítésében, úgymint Szederkényi Anna, Újlaky Vilma, Kosáryné Réz Lola, Brucknerné Farkas Gizella, Kopácsy Margit, Geötze Anna, Kossán Klára, Klement Ilona, Reichard Piroska vagy éppen Kaffka Margit. A hazai polgárosodás társadalmi folyamatában jelentős teret nyert a női emancipáció, de a nők számára a bölcsészeti és orvosi egyetem látogatását például csak 1895-től engedélyezte a vallás- és közoktatási miniszter, Wlassics Gyula. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszternek a közoktatás állapotáról szóló országgyűlés elé terjesztett 25. jelentése III. A felsőbb tanintézetekről című szakaszában így ír: „A felső oktatás terén az 1895. évben történtek között első sorban, mint legfontosabb, a női nevelést mélyen érintő azon kormányintézkedés említendő, mely a nőknek a szorosabb értelemben vett tudományos pályákra való bocsátását szabályozza. […] Erősen hangsúlyoztam, a nő igazi hivatását én is a családban találom. Viszont azonban helytelennek tartottam azt, hogy a nőket már elvben zárjuk ki tudományos pályákról s azt mondjuk, hogy a nő a tudományos pályára in principió nem való. Ezt tartottam mindig egy nagy társadalmi igazságtalanságnak. […] czélul csak azt tűztem ki, hogy azon nőt, kit szellemi képességei arra jogosítanak, hogy tudományosan kiképezze magát […] a tudományos pályán való boldogulás lehetőségétől el ne zárassék. […] Remélem, hogy a nők tudományos emancipációja […] csak előnyére fog válni a magyar közművelődés ügyének.” Wlassics feljegyzésében megemlíti még, hogy véleménye szerint a magyar nők tehetség, akaraterő, szorgalom tekintetében semmivel sem gyengébbek a külföldieknél, sőt az írói és művészeti pályán talán még előttük is járnak.
Kaffka Margitra minden bizonnyal igazak az egykori miniszter szavai. Mindmáig ő az egyik legnagyobb magyar író-költő asszony. Apai részről dédnagybátyja az a Lauka Gusztáv, aki Petőfi egyik legjobb barátja volt, és egy ideig népszerű, biedermeier hangulatú költő. Másik oldalról a nagynénje az akkoriban ünnepelt színésznő, Hegyesi Mari. A korán árvaságra jutó leány, aki gazdag emlékek és művészi előképek hordozója, előbb tanítónői oklevelet szerzett, majd továbbtanult, és polgári iskolai tanárnő lett. Huszonkét éves korától kezdve csaknem élete végéig gyakorló tanár volt, aki szeretett tanítani. Kaffka Margit mint költő, mint író, már kezdő korában sem utánzója azoknak, akik hatnak rá, van egy senki másra nem emlékeztető, akkor nagyon is modern témavilága, a társadalomba kivetett, védtelen lányé. Írásaiban a női méltóság igénye jelenik meg.
Édesapja halála után a költőnő éveket töltött miskolci nagyapja, Kaffka Ignác táblabíró házában. A szatmárnémeti tanítóképző elvégzése után Miskolcon kezdett tanítani. Egykori tanítványai elmondták, mennyire megszerettette velük a magyar irodalmat, ahogy mesélték: szinte mesélve tanított. Gyakorta mondogatta, Úgy vegyétek, hogy én vagyok a madáranyó, akinek sok fiókája van, akiket repülni tanít, s egyszer majd kirepít. Diákjaitól azt is tudjuk, szívesen osztotta meg velük frissen készült műveit, ezek a megosztások egyféle ún. „első szűrőnek” voltak tekinthetőek, mielőtt a szöveg nagy nyilvánosságot nyert volna.
A háború kitörése elkeseríti. Férjét is katonának viszik. Egymás után érkeznek a hírek ismerősök haláláról. A költőnő előbb „csak” kétségbeesett, majd pacifista versekkel válaszol. De egyre jobban érti, miről van szó. Hiszen jó barátja Adynak is, aki nagyon jól értette, miről van szó. Kaffka Margit tehát várni kezdi a forradalmat. Eddig sem volt idegen a publicisztikától, de most feladatának érzi. Világnézetének módosulása versein is jól érződik. Ekkoriban tér vissza a szabad versektől a rímes versekhez. Ekkor írja utolsó regényét, a Hangyabolyt, amely egy apácaiskola zárt légkörében mutatja meg mesteri módon a társadalmi kapcsolatokat. A zárt kör a nagyvilág jelképévé nő.
Kaffka nagyon várta, hogy anya legyen, így érthető, ha szülése után többször is megfogalmazta írásaiban az anyaság szépségét.

„Jött egy csoda. Harmatlágy, pici jószág,
Édes, lihegő, bimbószínű lény.
Vér lüktet benne! Eleven valóság!
S nézem kétkedve, tanakodva én.
Vánkospihéit elzilálni félek,
Már szétterült az álmaim felett,
Már átölelem féltve, mikor ébred,
Ó, el ne rebbenj tőlem, új igézet!
- - - A te szemeid a leggyönyörűbb szemek.

Jött valakim, aki nem volt idáig,
- Felém rajzó, bomlott vágyakkal telten,
(Bár öltögettem hószín, csöpp ruháit)
Csak nemrég is, be messzi járt a lelkem!
- Hát vége volna a titáni hévnek?
Nagy száguldásnak viharparipán?
Közelebb jöttek-é a messzeségek?
Nem! - Csakhogy itt engem keres az élet,
- - - Az csak a párna fodra, Csacsikám!

Már halkan úszik a soktornyú város,
A légemelte, rezgő, csalfa kép
Mindegyre messzebb. És nyomába szálldos
A vágy, - szétfoszló, lenge párakép.
Viharzó tapsok zaja szerteszéled,
Homályba hullnak kísértő szemek,
Kilobban a tűz, elhallgat az ének,
Itthon maradtam - mindörökre véled.
Egy álom int még. - - - Ne sírj! Nem megyek.

No lám! Elgörbült kedves gyűszűszád.
Ne sírj, kis ember, én gyönyörűségem!
Se lát, se hall egyébrül az anyád,
- Tejszagú, édes kis testeden át,
Csak azon át szabad az út már nékem.
Halkan hívó szók még kísértenek,
De a kiáltásnak ereje nincsen.
Szeme lezárul. - Nem, nem mehetek!
Csitt... aluszik! És akkor jól van minden.”

1918-ban, az első világháborút követően kitört a spanyolnátha járvány Magyarországon, amely napok alatt számlálatlanul szedte áldozatait. Augusztusban Frőlich Brúnó és Kaffka Margit úgy határoztak, hogy gyermeküket Dévára adják középiskolába és konviktusban helyezik el. Apja szeptemberben el is vitte őt Dévára. Lacika szeptember végén a spanyolnátha miatt visszajött a fővárosba. A szülők úgy döntöttek, hogy Lacika Pesten tanul tovább, s kéthetenként felváltva lakik szüleinél. November végén két hétig volt az anyjánál, mikor megbetegedett. Az Új Szent János kórházba szállították. Két nap múlva Kaffka Margiton is jelentkeztek a spanyolnátha tünetei. Férje őt is az Új Szent János kórházba vitte be. Anya és gyermeke külön osztályon feküdtek. Mindkettő menthetetlen volt. Kaffka Margitot utolsó óráiban azzal vigasztalták, hogy gyermeke meggyógyul, életben marad. Még végrendelkezett fia nevelését illetően, és december 1-jén elhunyt. Egy nappal később Lacika is követte anyját.
Ahogy a korszak legmeghatározóbb és legmegosztóbb zsenije, Ady írt, „Örüljünk Kaffka Margitnak, mert ő a feminizmus már megérkezett magyar diadala, egy asszony-író, akinek nem kell udvarias, hazug bókokat mondani. Erős ember, művész, kinek jó és biztos sorsa van s minden kritikák se tarthatnák vissza az életben adva-adott kijelölt útjában, mely lendületében az övé.” Ez a mondat azért is érdekes, mert tudjuk Ady 1913-ban keltezett verséből, hogy a hazug bókokról sajátos véleménnyel bírt: „Mondjam el szóban / Vagy hazug bókban, / Amit csókban / Valahogy úgy adtak, hogy jól van?”
A századfordulón a társadalom egyértelműen a nőkre fókuszál. Ha az ember erről beszél, mindig arra gondol, hogy nálunk már egy bizonyos „niklai remete” is hasonló dolgokért „harcolt”. Hol volt még a szüfrazsett, mikor Berzsenyi már arról beszélt, a nőket tanítsuk meg olvasni és írni, mert ők vannak a gyermekkel életének legfontosabb szakaszában, sőt még azt is vállalta, hogy hozzá tanácsért forduló, költészettel foglalkozó hölgyek írásait olvasta és javította. 100 év és az irodalmi kánon még mindig szorít. Újabb 50-60 év és még mindig csak Kaffka „a” női szerző. 2018, már lassan beszélhetünk róla, hogy vannak nőíróink, költőink? Berzsenyi és Kaffka „harca” közös volt, legyőzni a betokosodott társadalmi konvenciókat. Kaffka életműve lenyomata kora gondolkodásmódjának és problémáinak, az újat akarunk és a nosztalgia iránt vágyakozunk kettőssége jellemzi. Írásaiban központi szerephez jutnak a nők korabeli problémái. Könyveiben győztes asszonyra sosem lelünk, csak a válságban útját kereső nőket, akik korábbi létbiztonságukat elveszítve, bizonytalan, új talajra lépnek. Schöpflin Aladár ezekről az alakokról így írt: „Beszéd közben gyönyörű szók, szólások, ragyogó ötletek pattannak ki Kaffka Margit tollából, nyelvének néha megragadó belső ritmikája van. A mai magyar stílus legfinomabb művészei között kell őt emlegetni; nyelvi készsége, anyagbeli bősége, ereje, egyéni zamata, az a simulékonyság, amellyel a nyelv a mondanivaló tartalmához és hangulatához alkalmazkodni tud – talán ez a legigazabb művészi vonás Kaffka Margit írásaiban.”
Olyan magaslatra ért, ahová asszonyíró nálunk még soha.” — írta Móricz Zsigmond a 100 évvel ezelőtt elhunyt Kaffka Margitról egyik méltatásában. A mindössze 38 évet élt írónő valóban olyan magasságokba jutott, ahová kortársai csak vágytak. Már életében elismerték, halála után pedig az utókor még a kortársainál is jobban szerette, és méltatta életművét.

Felhasznált irodalom

• Borgos Anna – Szilágyi Judit: Nőírók és írónők / Noran Könyvesház – Budapest, 2011.
• https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/kaffka-margit-154ED/versek-154F2/1906-1563B/lacko-15643/
• https://dtt.ogyk.hu/hu/component/k2/item/324-wlassics-gyula
• https://mult-kor.hu/maganeletenek-legvalsagosabb-idoszakaban-szulettek-kaffka-margit-legjelentosebb-irasai-20171201
• Miskolc Története (Főszerkesztő: Dobrossy István) / Miskolc, 2007.
• Pfliegler J. Ferencz: Életem – Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840 – 1918 / Miskolc, 1996.