Na, ha akarsz még egy kicsit játszani, akkor most menj! — nógatja a több kör után lehuppanva pihegő kutyusát a hazaindulni készülő gazdi. És a kis kajlafülű, menhelyről érkezett négyhónapos barna keverék szalad fogócskázni a láthatóan őt váró nagy, fehér, hosszúszőrű, menőfajta ebbel. De komolyan: fogócskáznak! Bokorba be, bokorból ki — öt kör biztos.
…meanwhile (eközben) huncut, vékonylábú kis furcsaság repül át a színen, szájában fagallyal. Hirtelen lefékez, hátrasandít, követik-e haverjai, s mikor azok beérik, játékos harc kezdődik a fadarabért…
…meanwhile (eközben) egy tömzsi pepita jószág magasra ugorva üti ki a szendvicset a gazdi kezéből, fuldokló gyermeki (majd össznépi) kacajt provokálva…
…meanwhile (eközben) a dombon ülő — mintha szomorú — lányt a ködön átszűrt őszi napsütés egyedülálló fénye öleli át, s egy ,,semmiből” pottyant hatalmas berni pásztor jellegű állat hirtelen kutyapuszival tiszteli meg (értsd: képen nyalja). Lomhán lefekszik mellé, orrát a lány lehajtott fejéhez nyomkodja, s kivagyian figyeli, mit idétlenkedik odalent a sok kutyatársa (mintha ő fél perce nem lett volna még köztük), míg ő ember-társát próbálja vigasztalni.
Jajj, annyi jelenet! Bárhová nézünk, van valami kedves, mosolyogtató, vagy éppen tiszta, szép pillanat. Repülnek a labdák, a karikák, gurulnak, száguldanak a kutyák a Városligetben, a Királydomb környékén. Na most ebben a féleség-kavalkádban kutyatudós legyen a talpán, aki sorolni képes a fajtákat — nem az ,,alap” németjuhászok, vizslák vagy épp foxterrierek ők, nincs két azonos fajta. Van viszont rengeteg jópofa karakter, különböző jellem.
Le a pórázzal! — teljes a szabadság, még a gazda hívó szavát sem kell mindig komolyan venni. A pesti kutyák itt élik társasági életüket. Sokan jó ismerősökként köszöntik egymást. Másokkal egy kis összeszaglászás, s máris kész a barátság. Valahogy hiányzik a barátságtalan tekintet, a feszültség, minimális az óvatosság. Tisztára ilyen lehet(ne) a kutyamennyország.
Jacques Tati Nagybácsim című komédiájának filmkockáin kóbor kutyák csapata szaladgál önfeledten: bukolikus életörömet, derűt jelképezve a modern civilizáció csapdájába esett emberekkel szemben. Ez a szabadság valósul meg nap mint nap a Városligetben: a boldog, (f)elszabadult kutyacsapat mellett azért a gazdik is póráztalanok; a természet segít, hogy közelítsenek a harmónia felé. A közeg hozhat jóleső, felszínes beszélgetéseket vagy kellemes, békés magányokat — kinek-kinek szükséglete szerint… Újjé és vaúúúú, a ligetben nagyszerű!