Mikita Gábor
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Mikita Gábor
Kortárs borítékolt békebeliség
A Luther kincse: hálózat című mail art kiállításról
„Egy spontán, jóindulatú és szeretetteljes művészeti mozgalom volt” — írja a küldeményművészet első évtizedeiről a műfaj egyik képviselője, az író Vittorio Baccelli. Azt hiszem, jelzői találóak, a mai napig érvényesek. Miért is szerethető a küldeményművészet?
Számomra azért, mert egyszerre békebeli és kortárs. A békebeliség alatt persze nem azt értem, hogy a műfaj első darabjait még a XX. század elején adta postára Guillaume Apollinaire vagy Marcel Duchamp. S nem is azért, mert napjainkra a postai levelezés is lassan múlt idejűvé válik. Sokkal inkább a régi világ szépmívességet érvényre juttató gondolkodásmódja miatt. Tekintsünk be egy régi íróasztal titkos fiókjaiba, vagy nézzünk szét egy konyhai tűzhely körül: a legkisebb használati tárgynak is megvolt a maga egyedi, művészi kivitelezése. Ady nagyváradi újságíró igazolványa szecessziós levélmintázatával, vagy dekorációjával a teljes görög mitológiát is „felszolgáló” étkészlet ugyanarról beszél: valamikor fontos volt, hogy a tárgy jelentőségét esztétikuma is hangsúlyozza, vagy a hétköznapi funkción túl „üzenetközvetítő” is legyen. A küldeményművész, amikor egyedivé, művészivé varázsol egy hétköznapi levélpapírt, számomra az egykorvolt mesterek szépmívességét csempészi vissza egy a sokszorosításra berendezett világba.
De a tárgy megbecsülése mellett ugyanennyire fontos az ember, a beszélgetőtárs tisztelete is. A XX. század jelzői között az egyik meghatározó az elidegenedés és a kommunikációképtelenség. Elég csak ránézni a közösségi oldalak kommentjeire: minden megosztás egy kinyilatkoztatás, ami nem kíván többet, mint like-okat és pozitív smiley-kat; már nemcsak az ellenvélemény, de a kiegészítés vagy a helyreigazítás is felháborodást szül. Ezzel szemben a küldeményművészeti felhívások tartalmas levélváltásokra, azokon keresztüli beszélgetésekre invitálnak, s aki elfogadja a felhívást, az nem egy egérkattintással, hanem egy műalkotásértékű válasszal tiszteli meg a felkérőt, s mindazokat, akik alkotásba csomagolt üzenettel felelnek. Idő és figyelem — ez az, amit manapság alig fordítunk a másikra...
Ugyanakkor a több mint százéves múlt ellenére is végtelenül kortárs ez a műfaj. S nemcsak az alkalmazott technikák miatt a montázstól az egyre markánsabban jelen levő elektrografikai, digitális alkalmazásokig. Sokkal inkább attól a főleg a groteszkre jellemző szemléletmódtól mai, amelyik a világot tótágast állva figyeli és ábrázolja. Attól, ahogy rákérdez a bejáratott, elfogadott dolgokra, s megmutatja, hogy a jól ismert, hétköznapi sablonok mögött mennyi eredeti gondolat, megoldás várakozik megjelenítésre. Ahogy kifordít egy fehér borítékot, s nyilvánosan és felszabadultan játszani mer a postaHIVATAL szigorú szabályzatának keretei között.
A reformáció 500. évfordulójára meghirdetett küldeményművészeti felhívás címével — Luther kincse: hálózat — egyszerre utal markánsan az egyházi évfordulóra és a képzőművészeti műfajra. Hiszen a lutheri 95 tételben a kincs — az „egyház kincse”, a „búcsúk kincse”, az „evangélium kincse” — mellett a „háló” kifejezés is domináns, amely a küldeményművészetnek is egyik kulcsszava, hiszen a postai hálózaton keresztül az akciókban résztvevő művészek kiépítik a saját emberi-művészi hálózatukat, önkéntes, szabad közösségüket. S ahogy a reformációnak, úgy a küldeményművészetnek is megvannak a maguk kiáltványai, köztük Guy Bleus-é, aki egyik nyilatkozatában a hálózat jelleget vizsgálva azt írja: „ne feledd: a hálózat a benne résztvevők összessége; húsból és vérből való férfiak, nők, gyerekek. Emberek nélkül nincsen hálózat sem.” Tegyük hozzá: kiállítás sem. A közel 100 művész Hernádkakra érkezett alkotásában ott a lutheri egyház, s ott az ember. Az ötszáz éve élt, s a ma gondolkodó is.
A kiállítás meghívói:
Hernádkak
Miskolc
Jelen lapszámunk fejléce a Spanyolnátha Mail Art Nívódíjas Rozmann Ágnes küldeményművészeti művének felhasználásával készült.