Simon Adri
Simon Adri 1974-ben született Szegeden. 1992-ben érettségizett a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium francia tagozatán, majd a JATE Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom, valamint speciális irodalomelmélet szakokon folytatott tanulmányokat. Középiskolai tanári diplomáját 1998-ban kapta meg. 2003 óta publikál; elsőként Az Irodalom Visszavág szerzője, 2004 és 2006 között az iv. hu szerkesztője is. Első kötete 2004-ben jelent meg Simon Adrienn FEAT. Janox: Válogatott versusok címmel. 2010-ben látott napvilágot Komplemente című második, 2015-ben Földerengés című harmadik és 2020-ban Tizenöt halál című negyedik kötete. 2010 és 2014 között a Gondolat Kiadó szöveggondozója. 2010 és 2012 között a Dokk irodalmi portál, 2014 óta a Holdkatlan szépirodalmi és művészeti online folyóirat szerkesztője, 2017–2019 között az Irodalmi Jelen kritikarovat-szerkesztője. 2020 óta a Magyar Napló Kiadó szerkesztője. Verseit, irodalomkritikáit a Magyar Napló, az Ambroozia, a Spanyolnátha, A Vörös Postakocsi, a Parnasszus, az Irodalmi Jelen, a Holdkatlan közli. 2013-ban, 2018-ban és 2021-ben NKA-ösztöndíjas, 2019-ben Bella István-díjas.LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Simon Adri
Re: formáció
Hercegem!
Mint a szú, percegem
(a jó aszú perceken
belül befesti vérünk):
misztériumjáték, nóóórmális?
Kit érdekel ma már?
Herceg, egyszer élünk,
látogatásunk formális
e kék bolygón, a szemhatár,
amit belátunk, olyan alacsony, szűk…
Céhre tenni lyukas zsákban eltűnt
zsozsó. Kérem, céhet semmiképp!
Szakálladban meg megint mennyi kék:
a borbélylobbi cégére lehetne,
szerintem gondolkozz inkább ebbe’.
Kérdezd a jó Zsírsátán Zsoltit,
az ő fejéről csak úgy ordít
(-ott régebben), hogy szőrfestésben
profizmusa egyedülálló,
s lakhelye is csak néhány megálló.
Az összes megbúvó testrésben
kék szőr nőjön, kék vér folydogáljon,
a bolt neve legyen Strandkorlátkék álom,
akkor frankón beindul a biznisz.
Nem jó? Majd aztán ne hisztizz,
hogy szín-tézised
csak hangyákat vonz a zsöllyébe.
A gyúanyag-megmaradás törvénye
haladni a korral. Vén fétisek
nem vonzzák be a nagyérdeműt,
unt céh alapítását messze kerüld.
Szerezz inkább ecsetet és pengét,
hogyha betér egy szakállas vendég,
szőrét leszedd vagy inkább kékre fesd,
de az legyen utána már a végleges.
Jó uram,
pénz az jó, ha van,
ne kótyavetyélje
céhre, se cégre,
maradjon mindig éber,
maradjon mindig rendben,
strandkorlátkék fejével
maradjon mindig ember,
kit érdekel ma már
szakállunkban a kék…
A drón az nem madár,
egyelőre még.
Herceg, ha soraim bántanának,
intésem mégse szegje kedved.
Látom, szemed már könnybe lábad,
térdeid éppen megremegnek,
ülj le szépen, vonj öledbe engem.
Melóztál egész nap, mint egy gályarab.
Ha tényleg kérdezel, én a helyedben
most már levágnám a szakállamat.






