Kékszakáll, te gyilkológép,
nem látlak a
sósavmaró nyállal keveredő ködben.
Misztériumjátékok céhébe hívsz,
de ki fizeti a cehhet?
Céhedbe való felkérésed
rendkívül megtisztelő,
de félelmetes is.
El tudom-e játszani
kíméletlen sorozatgyilkos lényednek
akárcsak az árnyékát is?
Félek, árnyék- és árnynélküli
senki leszek
ott, középen. Vagy a szélen?
Létrejön-e a szín-tézis a színen?
És nem állok-e meg egyszercsak a sínen,
dübörgő vonatra várva,
fejem a csillámló sínre hajtva?
Nem, most felvidított ez az invitálás,
Látom a színt, a tézis dereng.
Talán felállok hirtelen
és játszom tovább a reflektor-
fényben. Arcomról lecsorog a máz.
Állok a színpad közepén és sírok.
De halálos csókod életre kelt.
Kékszakáll, te gyilkológép.