Valamiért kifulladásig bírja, mindig. Reggel kezdődik, hajnali álmosrészegségben nekem, neki csattanó örömmel.

Alig várja, hogy.

      Hogy elkezdődjön a tíz órás előadás, s az egész lakás az ő színpadává változzon. A szőnyegből autó lesz, elöl ő, majd én, mentő vagy tűzoltó, nínóó és dudúú, busz, bipbiip, később sihuvonat, tutúúú. Aztán repülőgép, ültében fordulnak a kitárt karok, fel és le, a csukló lehetetlen szögben hajlik, az ujjak görbülnek-nyílnak, zúg a motor, brrüüübrüü. Landolás, majd felszállás ismét, most rakománnyal, dobozok potyognak, puffpuff, kacagás.

      Lexikonhajók indulnak, mögöttük könyvuszályok, viharba kerülnek, lerobbannak. Bűvös kulcs kerül elő, mindentszerelő, tükör, amellyel fényt hajítunk falra, plafonra, lopakodunk az árnyékunk után, nézzük, ahogy a fény délutánra tovaszárnyal a szobából. Gömbölyű és gyönyörű a labda, lagalább száz kicsi, több mint elegendő nagy, van piros, igazifoci, és pingpong is, meg kosár, lehet rúgni, dobni fel, hát mögé, tévének, ablaknak. Néha hang- és fényeffekt - ha csörren, villámlok.

     Csodaszép és csodajó, ha motorverseny készül, cél is van és start, oszlopok körül brümmbrümm, végig a lakáson zörögzakkan a piros, bukósisak is kell, kék, igazán vad, akár a helyzet.

      Másik díszlet jön, már építem, választás nincs, a béke így szent, a kanapé mögül mutatkozik mindahány, nyúl, oroszlán, boci, cica, kakas, hattyú, kismalac, bárány, hangya, s keveredik valódi egyszervoltba.

      Ha nem elég mozgalmas a rendezés, tovalibben, csintalan lesz, zene kell, hogy játszunk és táncoljunk, iregjünk-forogjunk, perdüljünk, tapsoljunk, vissza is, ütemet is. Köhögésig megy a tánc, aztán várépítés a pokróckuckóban, nyitható lesz és csukható, benne minden, gomb és gömb és gyöngy, gyűrű, színes árnyék, ördöglámpa, lelkem minden vigyázása.

      Játszunk egyre, napra nap, játékszer lesz ő is, én is, körbe-körbe, játszom a két kedves, pici kézzel, lábbal, füllel, önmagával, játszom játszó önmagammal.

Mert a játék az különös.

      Szívmáz és színház, kiabálás és nyomozás, magunkhozbeszéd - addig, míg megvan a betevő víg- és szomorújátékunk, napról napra.