Roppant szárazság, egy malac Józsinál beteg. A sírnál egy padot csináltatok. Mein liebsten Piep der Welt, Czifrácskám, einziger, kleiner Piep, Piepem, édes, legédesebb, Pfingst pipacskák grüssen Dich Piepem!¹ Hogy elmentem, ezt soha nem bocsájtom meg magamnak, soha-soha. Drága kis Bobikám ruháit rendezem. Adok a ruhákból Józsinak s a kertésznek be az üvegházhoz − csak még egyszer ülhetnék itt vele! csak még egyetlen egyszer! Meinen lieben kleinen Piep! Drága, kedves gyermekem! Madárkám, maga nincs egyedül, atyja magát rám hagyta. Isten áldd meg az új évet Bobikámnak és nekem! Gyönyörű hideg téli napok, Bob korcsolyázik, én is. Kifizetem a temetés költségeit, szegénykém pénzéből még marad is. Fülébe csengtek a magyar nóták, a melyeket atyjától hallott. Vágyódott Magyarország után, a pusztára, a fehér ökrök, a száguldó csikók közé. Ágyban maradok, Bob lovagol. Soha-soha meg nem bocsátom magamnak, hogy elhagytam a magam egészségére gondolva. Ő, a drága várt. Szegénykém milyen nyomorult. Margit csináltat a vaskályha elé korlátot, mert tegnap szegény Bob a kályhára esett és megégette az arcát. Megint elmúlt egy nap nélküle. Örömtelen minden. Csak még egyszer láthatnám, csak még egyszer jó lehetnék hozzá. Az őszirózsákat szerette nagyon. A sírhoz megyek. Tolom az üres napokat és oly hamar mulnak még is. Tortát csinálok.

Bob lovagol, de igen gyenge. Szegénykém rossz kedvű és igen feledékeny.

Bob a fiukkal a fenyvest kerüli, hol erősen lopják a karácsonyfát.

Bob Janival az alsószobát takarítja, igen félek, hogy meghűl.

Jön Iska csomagja, benne Bobnak egy macska-kefe, nekem egy kakas-teamelegítő. Mondom Tóthnak, rendezze a temetést. Bob kutya nem hagyja el a ravatalt, nem eszik, csak ott fekszik. Reggel köd. Bob lóháton hoz turót a tanyáról. Festünk. Egy fiatal nemessólyom repül el mellettünk. Sürgöny Anarcsról, megijedek. Koszorút kötök Bobikámnak. Virágot szedek. Bobikám 80. születésnapja. Tartsa meg a jó Isten egészségben, jókedvben. Gratulálok neki. Bob beteg. Nem eszik. Bob kitüntetése a lapban: első osztályú mention honorable. Érzi a vonalakat, s meg is akarja érteni. Ich denke viel an Dich.² Hát mindennek vége, soha többé nem lehetek szolgálatára, nem láthatom, ez szörnyű. A  nyugati pálya udvaron valamit ebédelek, hogy jutottam oda podgyászommal, már nem tudom. Rómát bombázzák. Felküldenek a postára, az emeletre, ott órákat várok mire Anarcsot meg kapom.

B. mondja Bobikám meghalt.

A Bobi kutya nem akar enni. Süteményt csinálok. Ezt mind elrontottam. Jóravaló restségem, hogy nem jöttem haza idejében!  Szabóné szép virág csokrot hoz  Bobikám sírjára, elhelyezzük, kissé ott ülünk, megint felmegyünk, tortát kínálok. Bobikámat felöltöztetem.  Elkísérem a szobájába, még ott is tombol: igen szerencsétlen. Lassan berendezkedik, öngyilkosságot emleget. Kutyákat fésülöm, Bob lovagol. Linzer tortát csinálok. Felravatalozva az ebédlőben. Kinyitom a koporsót megérintem még a drága kezét, imakönyvet teszek be. Járni nem birok, rövidet lélegzem. A gyertyától Bob haja meggyúl, lánggal ég, Margit eloltja. Hála Istennek mindenért is a mult évben! Mindenbe bele nyugodnék, csak abba nem, hogy nem voltam vele az utolsó időben, s hogy nem voltam vele olyan jó, mint most szeretnék. Este a macska lepiszkolja Bob bundáját. Kis idő múlva jön ismét a jegyzővel az aljegyző és egy írnok felvenni Bobikám hagyatékát, mit a Szép művészeti muzeumnak hagyományozott. Lemegyek az alsó szobába, de persze semmit sem értenek a művészethez. C'est un artiste sincére³ − se többet, se kevesebbet nem mondhatunk róla. Dióverés a gyümölcsösben. Istenem, bár ugy szerettem volna életében, mint most szeretem! Korán kelek, Bobikámat tisztába tesszük és kéretjük a Tisztelendő urat, ki el is jön, meggyóntatja, megáldoztatja. Igen örül. Béla nem tanácsolja, hogy menjek most a Tátrába. Leeresztik. Az örök világosság fényeskedjék neki. Sóskát rakunk el télire. Bob műtermét rendezem. Istenem, milyen munkás, intenzív művészi élet és mennyi emlék egy életen át. És én könnyelműen elmentem! Ő várt három hétig, én várom az örökkévalóságig. Látom e még drága egyetlen Bobikámat? Annak igen örülök, hogy apa megszerette Bobot. Minden, minden, amit csak mondhatok magának: csak annyi, hogy nagyon szeretem. Hogy te az én szeretett, drága szívbéli gyermekem vagy, hogy nagyon szeretnélek téged szívemre szorítani és ezerszer megcsókolni, és hogy imádkozom Istenhez, hogy rád vidám és jó idők következzenek, és hogy egészségben tartson meg és vidáman hozzon vissza. Egy szekér tököt hoznak.

¹ A világ legkedvesebb Pipikéje! Egyetlen, kicsi Pipi, Pipikém! Pünkösdi pipacskák köszöntsenek Téged, Pipikém!

A palimpszeszt Czóbel Minka naplóbejegyzései (OSZK Fond 30/5), Bobhoz írott levelei (OSZK Fond 30/226; Margócsy József: Egy régi udvarház utolsó gazdái : Szöveggyűjtemény az anarcsi Czóbel család levéltári hagyatékából, Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár, 1988, Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár kiadványai II. 4.) és a festőnőről írott Művészet-beli cikkének (Művészet, 1906/6. p. 369-373.) felhasználásával készült, a női akt illusztráció Büttner Helén munkája, forrása: http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_buttner.htm.

² Sokat gondolok rád.

³ Ez egy őszinte művész.

Büttner Helén, a festőnő több évtizedig élt együtt Czóbel Minkával, az írónővel a Czóbel-család anarcsi kúriájában. Minka 88 éves volt, mikor a szeretett Bobot elveszítette. Otthonunktól távol, hazautazás közben érte őt a szomorú hír. Naplójának tanúsága szerint egy életen át nem tudta megbocsátani magának, hogy  −  betegségét gyógyítandó − elutazott a tátraszéplaki szanatóriumba. Ez az írás szabadon helyezi egymás mellé a költőnő naplójának, Bobhoz írott leveleinek, s Bobról írott folyóiratcikkének sorait, gondolatait. Többségében eddig csak kéziratban hozzáférhető mondatok, mondattöredékek ezek, az eredeti írásmódot megtartva, az olvashatóság kedvéért vesszőkkel tagolva.