ugye...

nemrégiben arra gondoltam, beállok hagyományőrző huszárnak, mondjuk lovasnak...

nem afféle harcosnak, hanem inkább zászlóvivőnek, aki színes vásznakkal hadonászik társai felé, jelezve  nekik a helyzetről, a csatáról ugye...

elképzelem, vágtatok, utánam Ludas Matyi Juhos (JWW, HJCH...) és Ludas Matyi Ribizli, Tócsa (HCH, DFGY...) nevű puli kutyáim, rohanunk (vinném őket is, dicsekvésből)...

én elöl, a két kutya utánam (ők a barátaim)... (van még ugyan négy barátom: Bogár, Bodza, Bozót és Lajbi, de Ők otthon maradnak ugatni, Jutkát és Bencét idegesíteni, de az otthoniak különben sem huszárok, mint ahogy Eszter és Zsigmond sem, de Ők nem is idegesek, mert messze vannak, Dévaványán, ott nem hallatszik a kutyaugatás, legalább is a barátaimé)...

egy pillanat, álljunk meg mert, nem szeretném, ha a ló megrúgná őket, már mint Juhost és Tócsát... tehát rohanok, nélkülük, vágtattok tovább... de ismét álljunk meg, mert nem tudok lovagolni sem, sőt úszni sem, de ez nem fontos most, mert nem vízi huszár akarok lenni... tehát gyalogosan rohanok inkább... látom, amint mellettem trombitával, teli tüdővel fújkáló huszár társam a hangok ritmusát utánoztatja velem... zászló eleje, alja, teteje és fordítva, meg nem... figyelem nagyon... így is, úgy is... talán, ha nem mozognánk láthatóbb lenne a felirat... széllel szemben is és hátszélben is... ha nem tekeredne folyton  a fejünkre, mert úgy,  még könnyebben lehetne elolvasni...  elolvasni? mit? miért?... 

ki ez mellettem? már fújkálás közben is,  a fejét folyton zászló módon mozgatja,

lobogtatja, mint én a szívemet... szívemet?  szívemben?  csak, ott nincs szél, inkább dobogtatok, mondjuk... mint huszárlovak a patái a fűben... halkan kopogtatok... hallatok magamban hangokat, reszelős szavakat, kérdezek?

mondok magánbeszédet: ki fizeti ki a huszárruhámat?