valaki beleszeretett, de hozzányúlni nem mert.

Emlékszem, az erkélyen, miközben kissé türelmetlenkedve

vártad, hogy elnyomjam a cigarettám, dőltél előre,

mintha oldalról fényképeztek volna, hogy

mindketten látszunk, és szorosan egymás mellett állva az

árnyékunkról beszéltél, eszembe jutott, ha bárki most

látna szemből, valószínűleg a mélyalvás hiányának

kártékony hatásaitól indítva monológját, viselkedésem

jelenlegi tényállásain keresztül szívesen firtatná bővebben

az életem, sőt, annak nyomban az árnyékosabb oldalát.

Annyi tétlen nap után, azt kívántam, jöjjön újabb

holnap, amiben helye van az időnek, de mégse legyen

a hajnalokhoz fűződő hazatéréseknek köze a

hidegben gyöngyöző szemhez, akármennyire is −

az összes hajnal ilyen. Alakjainkat a fény körülvette a

falon, befelé görnyedő vállal szentjánosbogárvégű

szálat tartottam egy sötét száj közelébe, míg vállaid,

kicsit lentebb mint az enyém, puhán a vakolatba

mélyültek örökre. Nem sokkal később az alattunk

elhaladók belevesztek az éjszakába. Ellenkeztem, hogy

távollétünkkor szokásomban állna lerészegedni,

gondoltam, kerüljön, amibe kerülnie muszáj, ne,

azért ne aggódj!, hogy más szájához közel sose hajolnék,

leszámítva egy esetleges újraélesztés gondolatát, és a szemem

alatti táskában őszinteséget romlasztok, mivel hetekkel

azelőtt még nem pakoltam ki, mi bánt, nem pedig az éjszaki műszak

zavargásait. Akkoriban a ti lakásotokban beszélgettünk többet,

hétköznapi teendőinkről vagy hírekről, amik befolyásolják

az előzőt, és így jött az is, hogy háztáji állatok lábát megragadó

illusztrációkat mutattam egy hölgytől, végtagokat, amelyek

egyetlen érintéstől nem remegnek a következőig

felejtésképpen, bár minden bizonnyal szabadulni akartam

a lehetőségtől, hogy megsajnáljam a kezem, mint aki