Ki gondolta volna, hogy
a Monarchia idejében  is
ilyen nyomasztó volt a világ?
Város a távolban, itt puszta,
az a nagy magyar, az a rohadt,
az a sáros, az az üres,
és az ég is, már bocsánat,
hogy a fenébe lehet
ilyen szürke, ilyen kedveszegett?

Nem is város az, a tornyáról ítélve csak falucska,
ki gondolta volna, hogy a reménytelenség
ilyen átkos párája terjenghetett
egy magyar vidék fölött,
hogy ennyire nem történt itt akkor se semmi,
hogy nem is abban a korban éltünk,
amit számoltunk,
hogy ez itt mindig így volt,
ki gondolta volna,
hogy a tócsában békák és békapeték, vízicsibor,
a faluban valaki kenyeret sütött,
másvalaki kenyeret evett,
sütöttek és ettek, dolgoztak és ittak,
de a pálinka mintha erről az égről lett volna letöltve,
ki gondolta volna?

Ha ma azt a részegséget valaki
megkapná a fejébe,
összeesne, mint akit tarkón lőttek.