Cselenyák Imre

LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló

Cselenyák Imre
Verdi és Bartók Deventerben
Deventer csodás város a „tengeri koldusok” földjén. Ezt Bartók és Verdi elviekben megállapíthatta, hiszen itt kellett egymásnak légyottot adniuk ezen a megbeszélt hajnalon, amikor Miskolcon szárnyra kélt a pletyka. Az egyik géniusz hajón érkezett az Ijssel folyón, a másik vonaton kelet felől, talán Vesztfálián át. Az előbbi Verdi, az utóbbi Bartók. Kortalanok mindketten, noha az olasz idősebb a magyarnál. (És ez már örökre így is marad.) Homályosan láthatták a gótikus Szent Miklós-templom égbedöfő hegyes ikertornyát, amely támpontul is szolgált, mert ennek bejáratánál szándékoztak egymás szemébe nézni. Azt azonban csak sejthették, hogy valaha ez a manapság jólnevelten édelgő település a Hanza-szövetség nyüzsgő kereskedővárosa volt: ösztönösebb, bűnösebb, koszosabb − művészi inspirációra tehát alkalmasabb. Hajnal és üresség, és csend, csak a két komponista cipőjének kopogása, ahogyan közelednek ellenkező irányból a dóm felé, rezzenti fel a szűk holland-lakásokban szendergő szobakutyákat. Mit nem tudhatott még a két híres vendég? Talán azt, hogy Erasmus, a nagy humanista ide járt iskolába, s innen rugaszkodott el a világhírnév felé. „Kétszázhetvenöt fiú volt egy osztályteremben, egyetlen tanító keze alatt, a tanítás szintjét pedig mindig a leglassúbbakhoz igazították − mert így volt szokás akkoriban. A diákokat a szabályok legkisebb megszegéséért is ütlegelték.” Erasmus élete végéig panaszkodott a deventeri Testvéreknél eltöltött iskolai évekre. Nehéz élet után nehézipar! A két világnagyság, ha tudott volna is róla, hogy a tizennyolcadik században föllendült itt a vaskohászat, nemigen érdekelte őket. Pedig a dolgok mibenléte ebben keresendő! A miskolci születésű Tibor Vass éppen emiatt intézte Deventerbe a titkos találkát. Deventer-Vass-kohászat! Ilyen egyszerű! De vajon sikerül-e? Verdi is, Bartók is egymástól függetlenül dudorászták túlvilági zeneművük dallamait, bele sem gondolva abba, hogy ők egy időutazó „kerítő” áldozatai. Ahogyan az se jutott eszükbe, hogy Deventert, Etty Hillesumot és Auschwitzt kapcsolatába hozzák. De lassan feljön a nap, és még az sem tudhatja előre ennek következményeit, aki az egészet kitervelte.