Deák-Sárosi László

Fontosabb kiadványai: Teremtés (versek, 1992); A zene – Nyílt titkok (zenei tanulmányfüzet, négy nyelven, 1995); A kőgyerek játékszere (versek, 1996); Könyv a zenéről (zeneelmélet, 1997); Az igazság szája (versek, 1998); Újlatin gitártanulmányok – előadó (CD, 2009); Álomjáró – A Hazanéző dalos könyve – társszerkesztő és társszerző (versek, 2009); Üzenet, másképp – Hazanézős költők megzenésített versei, zene: Németh Viktor – társszerkesztő és társszerző (2012); Libás Matyi (elbeszélő költemény, 2013); Keresztút (szonettkoszorú, 2013); Álomjáró – Hazanézős kötők versei – zene: Nojata – társszerkesztő és társszerző (CD, 2014); Keresztút – zene: Kasó Tibor (szonettkoszorú, CD, 2015); A szimbolikus-retorikus film – Szőts, Jancsó, Huszárik, Mundruczó, Tarr és a modernizmusok (doktori értekezés, 2016). Ének a Küküllőhöz – A Hazanéző költőinek versei Kasó Tibor és Tóth Sándor Péter megzenésítésében – társszerkesztő és társszerző (CD, 2017).
Legfontosabb irodalmi antológiák és interjúkötetek: 111 vers a Sóvidékről, Kriterion Kiadó, Kolozsvár, 2010., 10 vers az antológiában; Székely Ferenc A megmentett hűség, Korond-Székelyudvarhely, 2012., benne interjú Deák-Sárosi Lászlóval: Világvégi hegyeken túl, Költészet és tudomány címmel; Miért írunk verset? Költői est négyesben (Adamik Tamás, Baka Györgyi, B. Tóth Klára, Deák-Sárosi László) könyv és CD, Budapest-Százhalombatta, 2013., benne 12 vers 1 esszé, 2 megzenésített vers, rövid CV, 24–39, 75. A föld szerelme, a Hazanéző 25 éves, jubileumi prózaantológiája, 2013., benne a Macskatúra c. elbeszélés; Mire jó az esszé? – Prózaest ötösben – Öt szerző huszonöt esszéje bevezető tanulmánnyal (Adamik Tamás Baka Györgyi B. Tóth Klára Deák-Sárosi László Gimesi Zsuzsanna), Budapest-Százhalombatta, 2014., 5 esszé: 34-45. Molnos Ferenc, Beszélgetések – harminckét beszélgetőtárssal kamerák előtt (A Sóvidék Televízió felvételének lejegyzése – könyv), 2015. Szováta, benne interjú Deák-Sárosi Lászlóval, 47–54. Nemzet – sors – identitás „európai látószögű magyar” írások a hatvanéves Bertha Zoltán tiszteletére. Károli Gáspár Református Egyetem ♦ L'Harmattan Kiadó Budapest, 2015. benne Deák-Sárosi László: A székely fejedelem és az 1603-as brassói csata, 27–33. Irodalmi karácsony? Adamik Tamás, Baka Györgyi, B. Tóth Klára, Deák-Sárosi László és Kasó Tibor szakrális és karácsonyi versei, könyv és CD, Százhalombatta, 2016., benne 30 vers 1 esszé, 2 megzenésített vers, 22–35.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló

Deák-Sárosi László
Emlékbeszéd Áprily Lajosról, halálának ötvenedik évfordulóján*
Kedves visegrádiak, kedves Áprily-családtagok, tisztelt jelenlévők!
Örömmel teszek eleget a kérésnek, hogy e rendkívüli alkalommal néhány gondolattal emlékezzek Parajd, Visegrád és egész Magyarország jeles költőjére. Ugyanakkor úgy vélem, nálam alkalmasabb személyek is szólhatnának jelen pillanatban, például olyanok, akik ismerték személyesen Áprily Lajost. Feleleveníthetnének egy-két olyan mozzanatot, amelyet még nem írtak meg, nem tettek közzé, és amelyek árnyalhatnák, de legalább erősíthetnék azt a képet, amely bennünk él emberi és költői kvalitásairól. Itt, a jelen lévők és barátaink, ismerőseink között is vannak többen, akik ismerték őt. B. Tóth Klára kisoroszi születésű költő, képzőművész és restaurátor, több könyv és lemez kapcsán szerzőtársam, ötven évvel ezelőtt itt volt a temetésen. Ő egy elbeszélésben is megörökített egy kis történetet Áprily Lajosról. Ismerek olyasvalakit is, aki az 1960-as évek elején részt vett egy könyvbemutatón, amelyen Áprily Anyegin-fordítását mutatta be, és a sort még folytathatnám.
Már korábban is megfogalmazódott bennem, hogy milyen nagyszerű élmény lett volna személyesen is megismerni szülőfalum poeta doctusát. Ez csupán mint fiktív lehetőség merült fel, hiszen én két évvel később láttam meg a napvilágot, miután Áprily Lajost elbúcsúztatták itt, a visegrádi hegyoldalon. Próbáltam keresni valamilyen pozitívumot abban, hogy a találkozás csak közvetett módon, a leírt szavak által valósulhatott meg. Találtam is, és ez a költészet elevensége, ereje. A versekben olyan nyíltan és érzékenyen nyilatkozik meg az ember, mint sok esetben személyes beszélgetésben sem. Ilyen őszinte műfaj a költészet, és ez így van még a kevésbé értékes esztétikai és emberi értékek által megszólaló költők esetében is. Csak a velük való ilyen jellegű találkozás nem olyan felemelő és maradandó élmény. Ellentétben Áprilyval, akinek számos verse lélekemelő hatással csilingel a fülemben. Könnyű felidézni akár egy-két sorral is a kissé elégikus, de mégsem érzelgős, fájdalmasan méltóságteljes és egyben erőtől átitatott stílusát.
Ismertem és ismerem tehát a versei által Áprily Lajost, a költőt, az embert, akinek írásművészetét legtömörebben az egyik általa írt vers központi jelképével tudnám a legpontosabban és legtalálóbb módon jellemezni. Ő és az életműve szerintem az „ember dallama” — a kifejezést az 1926-ban írt „Vallomás”-ából kölcsönöztem. Ő volt képes a legszebben a nyelv dallamában át- és újrakomponálni az emberi minőséget. Ennek mikéntjéről néhány konkrétumot, néhány példát említek.
Az egyik példa a versei formakultúrája, a nyelvi és ritmikai változatosság. Ez máris összefügg az emberi minőséggel, hiszen a költő megtiszteli olvasóját és hallgatóját azzal, hogy neki örömöt okozva igényes, kiművelt szövegekben szólal meg. Nem például strukturálatlan, amorf gondolatsorokat jegyez le, hanem arányos, szépen csengő hangsúlyos és időmértékes nyomatékok által szervezett értelmi-zenei egységeket. Perspektívája átfogja az egyedit, a sajátost egészen az egyetemesig. Ennek egyik legszebb példája az „Ének a Küküllőhöz” című verse, amelyben szülőfalujába visszatérve megidézi gyermekkora egyes nyelvi, tárgyi és személyi emlékeit. A forma, a keret egy klasszikus időmértékes strófa, a szapphói.
Lehet, hogy ez a jelenlévőknek magától értetődőnek tűnik, de hadd említsek egy ellenpéldát, pontosabban egy ellenvéleményt. Az „Ének a Küküllőhöz”-t a család, a jogutódok szíves hozzájárulásával, Kasó Tibor dalnok jóvoltából megzenésítették, és a napokban megjelent egy általam szerkesztett lemezen. A megzenésítést megmutattam egy székelyföldi jó barátomnak, és a véleménye felől érdeklődtem. Azt mondta, hogy alapvetően tetszik, de szerinte a ritmusa nem eléggé magyaros. Én ezzel szemben úgy vélem, hogy az „Ének a Küküllőhöz” nagyon is magyaros, a vers és a megzenésítés is, csak nem a népdalok hangsúlyos típusú verselésének ideálja szerint, hanem a műköltészet formakultúrája alapján. Megjegyezném halkan, hogy az időmértékes verselés a görög nyelvben sem népi és nem is annyira görögös, mert a népi verselés és a népdal görög nyelvben is hangsúlyos típusú. Ami szokatlan lehet a túlságosan népdalokhoz szokott fülnek, az a szapphói és adóniszi kólon szinkópás hangsúlyeltolódása. „Újra hallgatlak, gyönyörű Küküllő” —„Tátitátátá tititátitátá”. „Ötvenöt évem” — „tátititátá”. A hangsúlyeltolódás, a szinkópa azért nem ismeretlen a magyar népi ritmikában sem. Hogy a szapphói mégse tűnjön idegen hangzásúnak a magyar nyelven, ahhoz szerintem elegendő nem összekeverni az időmértékes, hosszúsági nyomatékot a hangsúlyossal. Például a „víz leopárdja” adóniszi sorban az á hangot tartalmazó szótagot elég hosszan ejteni, nem kell egyben hangsúlyosan is.
Az „ember dallama” metafora és szimbólum értelmezhető Áprily esetén a versei tematikája felől közelítve, illetve azon belül a közéleti megnyilatkozások fényében. A már említett 1926-os „Vallomás”-ban szabadkozik, miszerint nem volt ő politikus alkatú költő, nem vállalt fel konfrontatív hangot és szerepeket:
„Igaz —: én itt a sorssal nem csatáztam,
én döbbent szemmel láttam itt a vért
és nem lengettem omló barrikádon
fehér zászlót a véres emberért.”
Ez azonban nem teljesen így van, mert a közéletiség nem csupán a harcias, konfrontatív stílussal azonosítható. Való igaz, hogy nem harcolt és nem buzdított a barikádokon, de perspektívája az egyéntől indulva mindig túlmutat a kisebb és nagyobb közösségeken a nemzetig, sőt gyakran az emberiségig. Emberi tartást és erőt egyén és közösség számára minden Áprily-vers sugároz. Ez a megszólaló emberi stílus az „ember dallama”, és ennek türkében ő nagyon is közéleti költő volt. Nem a napi politikában csatározott, hanem azon mintegy fölülemelkedve állt ki az egyén mellett és a nemzet ügyéért.
Ám hogy tovább árnyaljam a kérdést, említek egy olyan példát is, és hasonlókat még találni a költészetében, amikor nagyon keményen tudott fogalmazni. Az „Álom a vár alatt” című versében egyértelmű ítéletet mond azok fölött, akik tevőleg vagy hanyagságból engedték szétesni Magyarországot. A vers, amelyet 1920-ban írt, és 1921-ben jelent meg a „Falusi elégia” című első verseskötetében, ezeket a felelősöket „ördögök”-nek nevezi. Nyilván van a megfogalmazásban áttételesség, hiszen egy helyi, parajdi székely regét idéz, amelyben az ördögök végül lerombolják a Rapsonnénak épített utat, de akinek van füle, ért az utalásból. Idézek néhány sort a versből:
„Ott túl a rengeteg homályon
egy szép országot ismerek,
partján habverte sziklaszálon
botot cifráz egy kisgyerek.
Haj, elvesztettem s nem találom,
szekér az útján nem zörög,
nincs arra jel, nincs arra lábnyom,
eltüntették az ördögök.”
Ez már nem Rapsonné útja, és ezek nem a regében szereplő ördögök.
Az „ember dallama” megragadható azáltal is, ahogyan Áprily viszonyul a sorshoz, az isteni irányító akarathoz. Ha valaki, akkor ő nagyon pontosan érezte, hogy hol van a határ az emberi cselekvés és a sors üzenetének megértése között. A „vallomás” kezdősorában — már idéztem —, kijelenti, hogy a sorssal nem csatázott. Tudta, hogy szabadság megélése egy szükségszerűség felismerése, és nem a megváltozhatatlannal vagy a nem megváltoztatásra valóval való konok szembenállás. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy akár a sors minden egyes „üzenetét” passzívan, kritika nélkül elfogadta volna. Vitatkozott is ő az evilágiakkal, és időnként az isteni akarattal, a kiismerhetetlenséggel is. Például az „Ének a Küküllőhöz” elején is közvetve vitatkozik az idő, az öregedés, az elmúlás nyomasztó terhével:
„Meg ne lásd árnyékom, a bús kisérőt:
Ötvenöt évem.”
Más helyen — és már ugyanabban a versben — keresi a sors, az Isten hangját hogy mit rendelt számára:
„Isten is jobban szeret itt. A hangja
dobban olykor egyet a mély vizekben.
Azt dobbantja, szebb nekem itt az élet
s szebb a halál is.”
Mint tudjuk, ezt a verset akkor írta, amikor 1941-1942-ben hazaköltözött Parajdra, a háborúra és más nehézségekre adott válaszként. Gyerekkora számos élményéhez köthető Kis-Küküllő csobbanásai közt az isteni irányító hangot vélte hallani. Mégsem sikerült hosszabb távon a szülőfalujában maradnia, bár az ott épült kis házikóját várának tekintette. Később el tudta fogadni, hogy neki máshol van helye és feladata a világban. Megértette, hogy talán akkor tudja legjobban szolgálni szűkebb és tágabb, hozzá tartozó közösségeit a családtól a nemzetig, ha felismeri a sors számára kijelölt lehetőségeit. Lehet, hogy a kis székelyföldi faluban hosszabb távon ő nem lehetett volna később is az, aki volt és aki végül maradt: az egész nemzet számára értéket létrehozó költő, műfordító és tanár. Lehet, hogy élete utolsó harmadában szegényebb lett a Kis-Küküllő „gyermekéveim suhogó zenéjé”-vel, de otthont lelt Visegrádon, ahol legalább annyira szerették, mint Parajdon. Tanárként és igazgatóként a budapesti Baár-Madas Gimnáziumban ugyancsak érezhette, hogy neki szánt nemes feladatokat a sors. Életútjának végigjárása a sorssal való harmóniakeresésben, a kisebb-nagyobb disszonanciák árán is, ugyancsak nevezhető az „ember dallamá”-nak.
Végül hadd világítsak rá az „ember dallama” egy egészen konkrét jelentésére is. Áprily Lajos számos versét megzenésítették. Említhetném a teljesség igény nélkül a Misztrál együttest, Németh Viktort és Kasó Tibort. Öt éve, születésének 125. évfordulója kapcsán az Internetvers Fesztivál kiemelt szerzője volt, és akkor is nagyon szép, értékes zenei feldolgozások születtek verseiről. Ő bizonyára szelíden tiltakozna, de a valóság mégiscsak az, amit egyfajta vágyként megfogalmazott a már többször idézett „Vallomás”-ban, hogy „a hűlt sorok [...] érckoporsói”-ból évtizedek múltán is megszólal az ő emberi dallama, és ott csilingel a fülünkben, a lelkünkben.
„Ha nem leszek, nem fogja tudni senki,
sorsomnak mennyi furcsa titka volt.
A hűlt sorok: megannyi érc-koporsó,
s a könyv, a könyvem gránit-kriptabolt.
De túl romon, ha perce jön csodáknak,
a mély megkondul, mintha vallana,
s a bolt alól harangtisztán kicsendül
s magasra száll az ember dallama!”
*Elhangzott a visegrádi temetőben, Áprily Lajos sírjánál, 2017. augusztus 6-án, a költő halálának 50. évfordulóján.