Van élet a halál után, vallják a fák, ha papírrá válva, könyvvé formálva felkeltik az olvasó érdeklődését, s van, aki kézbe veszi őket. Ez a gondolat más-más illusztrációval, különböző megfogalmazásokban jó ideje kering a facebookon, ami azt jelzi, a digitális, kommunikációs robbanás idején is fontos az olvasók számára a kézbe vehető, nyomtatott könyv. Pedig, ahogy annyi művészeti ágat, úgy a könyvnyomtatást is sokan temetik. Hogy fontos és minden szinten gondolatmozgató, azt jól tükrözi, hogy az idei Prágai Quadriennálén is több egyetemista csoport játszott el a témával. Ami többszörösen is meglepő lehet, nemcsak a korra, az E-könyvek korára gondolva, hanem a fesztivál jellegére is, hiszen a PQ a színházi szcenikusok nemzetközi találkozója. Márpedig bevett ellentét a látvány nélküli szöveg és a teatralitás szembeállítása: ha egy színdarabot könyvdrámának neveznek, az azonos a történet- és látványnélküliséggel. Az egyetemisták viszont most a könyv drámáját vitték színre. Végeredményben egyáltalán nem drámai módon, hiszen a kreativitást tükröző új alkotások születtek — ahogy a fának a könyv, a könyvnek itt a képzőművészet az újrafelhasználása. Arra mutat példát, milyen varázslatokra képes a (nemcsak képes)könyv, hogyan lép ki a nyomtatott szövegpapírmasszából az irodalmi hős vagy olvasója, hogyan ,,dalolódnak ki” a kottából a dallamok. De hiba lenne szövegaprópénzre váltani a főiskolások jópofa ötletelését. A variációkban ott az élet és a játékosság, s ott van megannyi kis dráma is, mindenki szabadon lapozhat — no, itt nem a könyvekben, hanem saját érzései, gondolatai között.
Mi lehetett a jégtömbök közé tett könyvek üzenete?, a papírok jegelése tükrözhette a megőrzés vágyát — de a szétroncsolásét is? A jég nemcsak keménységével hatott, hiszen a kánikulában látványosan olvadt, egyszerre küzdött a kemény anyag a meleggel, és a törékeny papír a ráfolyó, mindent átitató nedvességgel. Múlt a jég és mállt a könyv, a legördülő vízcseppek mindkettőt ,,gyászolták“. S mintha mindez az idővel való küzdelmet is mutatta volna: szép lassan minden elfolyik. Szétfolynak a betűk, kifolyik a tartalom, s ha ,,életünk könyvéről“ van is szó, hiába bélyegezzük meg sajátságosan, saját magunk, reménykedve enyhe maradandóságban, elmosódik a tinta. Ám ha ,,megtörik a jég“, s azért roncsoljuk a betűket, hogy valami mást építsünk, megszülethet belőle — bennünk — az új tartalom, mondjuk a mindent megoldó ,,betűspiderman“.