Berka Attila

LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló

Berka Attila
Ennyi?
Kezdésként nagy levegő, aztán mehet a menet, miszerint 80 éve, 1935-ben született (és 1972-ben halt meg) Novák Márk, aki 1963-ban elkészítette a Kedd című filmet (https://www.youtube.com/watch?v=o16-JW7MbmU). A film operatőre az idén 85 éves Tóth János volt (1962-ben együtt csinálták a Csendéletet is), aki többek között Huszárik Zoltán épp 50 éves filmjét, az Elégiát is fényképezte — erről egyszer már, 5 éve beszélgettünk néhányan:
http://www.spanyolnatha.hu/archivum/2010-tel/34/szepiras-body-gabor-vs-huszarik-zoltan/bele-vezetes/2822/.
Mondhatjuk fejcsóválva, hogy már megint, hogy mindig ezek a számok, amik ráadásul nem hazudnak, mi bezzeg folyamatosan, amikor azt próbáljuk játszani napról napra, hogy éppen izomból ellenállunk az időnek, ami viszont — számunkra legalábbis — éppen számokból áll.
A feladat mégis egyértelmű, folyton változó helyét keresni a folyton változó világban ennek a hétköz-napi csuklómozdulatnak, szembemenni a feledéssel, pontosabban: elmenni a végsőkig a szembemenésben. Ragasztószalagozni és csipeszelni, amíg bírjuk szuflával, amíg tudjuk, hogy ilyes dolgaink is vannak ebben a világban.
Habár teljesítésünk közben sokszor elhangzik, hogy ennyi!, készen sosem leszünk — de ezzel alapvetően mindannyian tisztában is vagyunk. Hogy jólesik a szünetekben a forró tea és a szendvics, magától értetődő, nem zavar össze minket, sőt a fogyasztást követően újult erővel térünk vissza a folytatásra.
Amikor aztán mégis érezhetően egy állomásra érkezünk, akaratunk ellenére is kiáltozni fogunk: most menjünk, és mentsük meg Novák Márkot, ha akarja, ha nem!