Nemrég olvastam egy életmód-tanácsadással foglalkozó lapban Dr. Novák (1935—1972) elméletét. Szerinte nem kell enni, elegendő inni. A napi háromszori étkezés megbontja az életritmust: egészségtelen, a napi kettő már sokkal jobb: kiegyensúlyozottabbá tesz, a napi egy szinte ideálisnak mondható, de a legelőnyösebb, ha egyáltalán nem étkezünk. A napból érkező fény elegendő életerőt biztosít, felesleges idegen anyagok bevitele a szervezetbe. Nem fontos, de lehet napozni is, ez különösen az északi népeknél ajánlott, ahol kevesebb a napsütéses óra, de a mediterráneumban vigyázni kell, nehogy a bevitt fölös energia szétrobbantsa a napevő testét.
Dr. Hável (1937—2012) − Dr. Novák közvetlen munkatársa − szerint sokan meghalnak majd: ők azok, akik nem képesek megvalósítani a jövő feladatát. Szerinte kényelmesebb lesz: kevés ember sok növénnyel él majd együtt, falat húz maga köré, hogy védje magát a vadállatoktól. A háziállatok kihalnak, rájuk nincs szükség.
Mindez rezonál Dr. Wundermann (1914—1945) hipotézisével. Wundermann vizsgálni kezdte az evés, illetve a kapzsiság és az erőszak közötti kapcsolatot a fogyasztói társadalom összefüggésében, és azt találta, hogy a tudatos koplalás megöli az emberben szunnyadó erőszakot.
Dr. Novák elméletét nem könnyű elfogadni, de ha szerinte tükörbe nézünk, előbb-utóbb beláthatjuk: az evés vulgáris, erőszakos, alantas cselekedet. Magam mindig viszolyogtam a nagy lakomáktól, a véget nem érő dőzsöléstől, mikor a zabálás, tintázás, nőzés egymást szabályos rendben követő sorozata, majd ezek − matematikai nyelven szólva − ismétléses permutációja, sőt ismétléses kombinációja szab törvényt, mikor a Brueghel-i figurák puszta kézzel esnek a sülteknek, szaggatják, tépik, csócsálják a húsokat, szájukban mint nagy teljesítményű kohókban emésztődik, forog az étel, a száj szélén zsírpatakok indulnak, a test hullámzik, a torok böffen és így tovább.
Dr. Novák szerint: az éhezés emelkedett, patríciusi viselkedés. A lemondásban van egyfajta úri gesztus, egyfajta érettség, nagykorúság. Az ilyen típus nem szorul másra, nem igényli mások segítségét, gondoskodását. Szerinte felesleges bizonyítani az elmélet morális, szociális és egészségügyi hasznosságát. A jövő feladata: nívós, tudományos lapokban szakcikkek megjelentetése a témában, előadások, nyilvános eszmecserék megszervezése. A széles körben való elterjesztéshez minimum 10 év intenzív munka szükséges.