Kedves, kedves Anne!
Olyan régen ismerlek már. Gyerekkorom óta. A barátnőm is lehettél volna. Pedig valójában a nagymamám kortársa voltál. Mostanra viszont megnőtt köztünk a korkülönbség: én lehetnék az anyukád. Annyi idős vagy, mint a kisfiam.
Felnéztem rád és becsültelek. Szerettem volna olyan bátor lenni, mint te. És nem az életedre gondolok, amikor ezt írom. Persze az életed is bátor volt — mi mindent kellett kibírnod!
El kellett hagynod egy országot. El kellett hagynod egy nyelvet. El az iskolát, a ruhákat, az utcákat, a fákat, a sétát, az időjárást. El kellett hagynod a hétköznapokat. És mindezt meglelni mégis — egy búvóhelyen. Mindehhez valóban nagy bátorság kell.
Meglelni az életet több zsák bab közt, ami évekig a legfontosabb és szinte kizárólagos, idővel penészedő élelmetek volt, meglelni úgy, hogy csupán egy fadézsában fürödhettél, és állandóan halkan kellett beszélnetek. És mekkora bátorság meglelni még a szerelmet is úgy, hogy közben tudtad, bármikor az életedre törhetnek.
De kedves Anne, te számomra nem csak hős voltál. Talán különösnek találod, hogy így fogalmazok: „csak hős”. Ennek az az oka, hogy úgy hiszem, hős senki sem jószántából lesz.
Hőssé az embert a körülmények teszik. Azt hiszem, az én ismerőseim közt is sok potenciális hős van — adott esetben lehetnének Spartacusok, Dávidok, Cromwellek, Szondi Györgyök, Dobó Istvánok vagy épp: Anne Frankok. De ha módjukban, ha módunkban áll, jobb lenne csak úgy egyszerűen, békében élni.
Te sem kívántál hős lenne, Anne. Író viszont igen. Hőssé válni egy rettenetes történelmi pillanatban egész más, mint tizenévesen eldönteni: az írás lesz a mesterségem.
És te erre készültél. Évtizedekig nem tudtuk ezt. Amikor megismertelek, csupán szeretett édesapád által közkinccsé lett, a bujkálás ideje alatt írt naplódat olvashattuk. Naplód fiktív címzettje, az elképzelt barátnő, Kitty. Olvasás közben mindannyian érezhettük magunkat Kittynek, a barátnődnek, bizalmasodnak. Persze ez a formai megoldás — ma már tudom, amiről kiskamaszként még fogalmam sem lehetett — nem ismeretlen az irodalomban. De nem szokásos a tizenéves naplóírók körében. (Ha járnál a Szószövőre, biztos nagyon meglepődnék, és megdicsérnélek…) De nincs ebben semmi meglepő. Hiszen olvasottságot, szellemi kíváncsiságod, szomjad a betűre olthatatlan volt. És voltak kedvenceid — mint minden tizenévesnek, a sztárok képét még a Hátsó traktusban is első dolgod volt csirizzel felragasztani a szobád falára.
Naplódból is kiderül, hogy közlésre szántad, irodalmi célkitűzéseid voltak vele. De az, hogy nem ez az egyetlen munkád, csak a közelmúltban vált szélesebb körben is ismertté. Ma már magyarul is olvasható a meséidet és novelláidat összegyűjtő Mesék és történetek a hátsó traktusból. Írásaidat szakemberek méltatják, azt állítva, hogy tehetséged rendkívüli volt, és hírneved akkor is szárnyra kelt volna, ha nem a történelem rémes szereposztása következtében ismerünk meg. Anne, nem rajtad múlt, hogy nem lettél híres író! Nagyon sajnálom. Nagyon, nagyon sajnálom.
Rajtad múlt viszont az igényesség, az őszinteség és a bátorság. Rajtad múlt, hogy ez a három jel rajta van írásaidon. Naplóbejegyzéseidben írói törekvéseidről is írtál. Arról, hogy ragaszkodsz a valósághűséghez, és igyekszel kerülni az érzelgősséget.
A valósághoz ragaszkodni és nem menekülni előle — ez az igazi bátorság, kedves Anne, és ez az, ami miatt mindenkinek jó szívvel ajánlom írásaidat.
Nem menekülni, különösen menekülés idején — ezt ma mi is egyre jobban értjük, ma, amikor körülöttünk is menekültek ezrei vannak. Hozzád hasonló kamaszok és nálad fiatalabb, kicsi, kiszolgáltatott gyerekek. Anne, te mindent megtettél, hogy legyőzd a körülményeket, amik adattak neked. A kényszerű bezártság mindennapos poklát. Újra és újra kihúztad magad a depresszió sötét bugyraiból. Hiszem, hogy ebben az írás is segítségedre volt. Az írás: a teremtés, a létrehozás öröme és csodája.
Büszke vagyok, Anne, hogy megismerhettelek. Remélem, mindenki más is így van ezzel.
Ja, és egyáltalán nem vagy ronda, Anne. Nagyon szépnek és kedvesnek találom az arcod.
Szeretettel: Molnár Krisztina Rita

*Elhangzott Biatorbágyon, 2015. szeptember 11-én