megint lűnek

aztán az üres üvegek között tort ül a homály.
a terjengő fekete sűrűjét bontja a kinti szél,
rázza a fákat és karéjos holdat csalogat elő.
az óra elüti, aztán zsiborog tovább.
kört körre ró az üres, visszhangzó monotonitás.
a bögre mélyén cukorba fúl
a porcelán fala, a lerágott citromhéj.
alakzatban, szalvétával letakart tálcán
hóval beszitált fejű fánkhadsereg.

odakint dördül, a tankátjáró
őrtornya körül kavarog a szél.
az acél keménységét megtöri
a deszkák száleres horpadása,
a közéfújó szél csavarokat tapogat.

remegni kezdenek az ablakok.
a fűrészbakok. a versenyhajók.
keze ökölbe szorul. megint lűnek.

rossz emlék magja sarjad. levente, boforc, stuka.

század

egy század honvéd hasal a töltés oldalában, a félember magas fűben.

sutyiban vagyunk, a töltés tetején hasítunk, gyüvünk a bágerrú, két kamasz a tilosban. tulajdonképp meg is jöttünk, de kerülünk a töltés felé. a kemping csomagtartóján állok, kezem kisács vállán, vigyorogva tapossa a pedált, teker mint az állat, nem verseny, szárítás. meg kell száradjunk, mire hazamerészkedünk. nem mintha hajunk, bőrünk szagából nem lenne elég nyilvánvaló. az fog elárulni végül, az iszap, a napfény és a szél szaga.

órája még vámos és kisbajcs határában, két faluval odébb a raklapokból épített stégről ugráltunk. talpunk kemény, meg se kottyan neki deszka, kisebb kavicsok. lábamon kondi zoknival, kisács csukát vett. a bágerhez fel kellett öltözni rendesen, futballra építjük a fedősztorit, meg arra az aggodalmaskodó szülőnek, nagyszülőnek, hogy a pályán mindig van árnyék, abban játszunk majd, vándorolva körbe a nap járása szerint, húzkodva a mobilkapukat vagy odébb dobva pólót, burogatva a palánkot.

nem szárad jól

megállunk, a töltésről kissé leereszkedünk, visszaveszem alsógatyám, óvatosan, a kemping az indiánok foltos musztángjára hasonlít, szilaj, sok neki a súly, az eleje könnyen kitör, emelkedik, egykerekezünk minden indulásnál, kettes bobon, szánkón se szebb az összhang, a kormányszarv a balansz, meg hátul álló ötven kilómmal húzzuk irányba vissza a gépet. a kerék lapul, kerüljük a nagyobb kavicsokat, megállásnál egyszerűen leugrok oldalra, páros lábbal érkezek mindenhová, a hátsó kerék visszaáll, a nyereg mögötti szerelőtáskából előveszem gondosan elcsomagolt bugyogómat, odafelé a kukoricásban mertem csak átvenni, az nem szárad olyan jól, mint a lengyelpikón vásárolt pálmafás bermudák, tornagatyák.

tovább a kaviccsal felszórt sávokon, a fű szélén. menjünk még körbe, a kishídnál meg vissza, félszavakból is értjük, haditervünk tökéletes, te, ott a toronyban van valaki, olyan magasan, ahová felmászni közülünk kevesen mertek, kisács a sípcsontvédőről magyaráz valamit, elment az eszed, hát hogyan lenne ott bárki is, kissütő, így gurulunk bele a barnálló fűbe, emberek moccannak körülöttünk, szakad a kiskatonákról a víz, a százados kezében megáll a rádió, mi az istent kerestek itt, bocsánat, száradunk, főtörzs, ez az egyetlen rendfokozat, ami eszünkbe jut a tévéből meg a rendőrviccekből, hogy micsoda, a harckocsik oldalán értelmetlen jelek, a lövegtoronyban befelé nyelt röhögés, az oldalban keskenyre húzott szájak, szűkülő szemek, így gurulunk át a századon a wehrmacht a vörös hadsereg után, a kötelező sorkatonaság végén, évekkel a NATO-csatlakozás előtt.

HÁROM POHÁR

egy pohár kóla. pohárban pattog a fekete szósz. kint ömlő sárga nyalábok, az udvar ragyog. kovászos éderek. forr a kenyér, forr a délután. hasáb. száradó fahalom. meggymag hízik húsosra, izzadó lábujjak között a porból sárhurkák. körben baromfiak, szomorú tanúk. tébláb, fel és alá, séta, fika. tollaik közé bekap a levegő és az egyre erősödő szélben a rövid légi út eshetősége felmerül. szállna, leesik, merül. macskasompolygás. az asztal széléről kéz söpri le a válogatott falatokat. ez nem konzerv. nem szobacicus. lapos fülekkel ruganyosan.

egy pohár kóla és a kredencbe állított poharak. remegnek, vacognak. a tálaló ajtaja nyitva maradt. ömlik a szurdokon a lefőtt kávé, a gőz kicsap. konyharuha, porcelánlédiben hattyúnyakú táj. selymes, puha. a fregolin szárad a ruha, a pulóverek ujjából elcseppen, puttyan a lassúvíz.

egy pohár kóla, a literes üveg felső felén átlátni már. üveglegen át homály. nem is olyan biztos, a paprika foltjai visszavesznek a húsba, a paradicsom sötétjét felbontja a hosszanti repedés és a kinn hagyott tálban torzsára, csumára, szárra csupált, hámozott fejek. a többit megettük. ecet, cukor, só, és jómagunk. ami a salátát illeti. egymásba vágott akkor villa, kés. a lepörkölt comb noklival. átitatott mindent a szaft. a végét kenyérrel. nem dörgött, nem villámlott. őröltek a fogak. ázott bajusz, szakáll. megtanulta, mire számítson akkor, addig is. csontok a tányéron, szaft, lé az asztalon, gyorsan szikkadó morzsahalmok.

ÉS A DÉLUTÁN

egy pohár kóla és a délután. átlátni a legen, az üvegen, ahogy ürül a karcsú, literes csavaros üveg a fekete szósz a törv. védve felirat alatt a címke felső pereméig ér.

a címke alsó pereméig ér. a felgyűrt kupak festése piros fehér kék. üdítőn keresztül kódolhatatlan üzenet: az USA és az ő háborús erőfeszítései; később a PET-palack korszakban megpróbálkoznak a jinggel és a janggal, ami leginkább egy glóbuszra hasonlít, túl azon, hogy ez nem lehet igaz és kész beszarás, mi meg vásárolunk, iszunk és fogalmunk nincs az egészről, csak arról maradt fenn valami a családi szájhagyományból, hogy tilos, amit teszünk, egészségtelen, amit iszunk, különben is drága, ismerjük el utólag, miután már az egész palackot megvásároltuk és mi tagadás, utánozhatatlan stílusban felzabáltuk, magunk elé morogva, hogy ez nagyon finom és mindenkinek mindenben igaza van, bár ha nem vigyázunk, az alumínium cafrangja összemetéli az üveg száját simogató, mohó kezeket.

kiönteni a végét
elfogyott kiment
belőle a szénsav
így ihatatlan
a fekete szósz
a kinti csapnál
elmosni az üveget
a címkéje leázott
rácsavarni a kupakot
betétes visszaváltható

a zápor

goromba lett az ég akkor
elromlott az idő
a verandaajtót felcsapta a szél
a szárítón pörögtek-forogtak a ruhák
lassú táncba kezdett a rongy
a röpülő propellere beállt
rohadtsarok felé
árnyék terült a homokdombon

kushadtak bokormélyre ömlöttek a madarak
aztán nappali sötéttel vonta be az udvart a vihar
masszív lökésekkel tologatta a garázsfalat
betoltuk a gépeket a ruhát lekapkodtuk
vegyesen himbáltak fa- és műanyagcsipeszek
a kékre lilára vert vászon felett
aztán elöntött mindent a záporhév