Hosszú emberkígyó kanyargott
az üzletajtó előtt. Bocsássék meg e mondat;
kíváncsiságomat legyőzve — de hát sajna
épp erről volt szó, amint a járdaszélről
megszólítottam egy sorbanállót, miféle
árucikk birtoklása a cél, “Perzsaszőnyegek”
— válaszolta kurtán és a mellette állók
reményt közvetítő topogással hitelesítették
a tényt. Talán kétleni fogják; hirtelen
elöntött a vágy egy perzsaszőnyeg után,
de hát a hosszú sor... „Hogy’ adják?”
— érdeklődtem kissé húzva az időt, mire
egy érces hang, mint balta villanó éle
vágott felém: „Nem mindegy? Fő hogy repül.”
Megint olyasmit kell mondanom, hogy
még csodálkozni sem volt időm, mert a fejek
egyszercsak a háztetők fölé kapattak, ahol
mondjam-e: legnagyobb meglepetésemre
Blum Jenő hajdani iskolatársam — most
nagyvállalati könyvelő — repült el egy
iszfaháni imaszőnyegen, az elégedett kuncsaft
öntelt mosolyával.
Beálltam a sorba, noha
némileg kedvem szegte egy ott álló
fiatalember jogos aggodalma:
„Remélem, még maradt léglökéses, mert
ezek a propeller hajtásosak elég hamar
tropára mennek...”

Az aszfalt
nem marasztalt, úgyhogy
az előregyártott cementfalak merev
labirintusából átszeltem magam
egy közeli park zöld-puha ölébe.
Feltűnt, hogy a szélben
pálmák és jegenyék hajladoztak
(A természet — úgy látszik — mint
kaméleon, a városfalakhoz igazodik;
ha amaz tégláról cementre vált, hát
pálma és jegenye összehozható, hisz
mindent megold a fantázia
és a globalizáció.)
Beljebb nyomultam a parkba, mert
észrevettem, hogy egy bokor mögül
sastoll ágaskodik az égre. Hirtelen
csiklandós veszélyérzet járta át bőrömet,
s ahogy közeledtem, megnyíltak a lombok,
s ott állt az indián.
Egyik kezében tomahawk, másikban
vadászkés villant, — „Vártalak, sápadtarcú”
— szólt méltósággal és merev,
vörösre cserzett arcán egy izom megremegett.
„Mit akarsz tőlem?” — kérdeztem, mert
mi mást kérdezhet a városlakó, aki
sétája közben indiánra lelt, de talán
jobb lett volna szótlan maradni.
— „A skalpodért jöttem, sápadtarcú” — közölte,
s felém emelte késes kezét.
Fejemhez kaptam. — „De hiszen már egyszer
megskalpoltál főnök, Csingacsguk! Trófeád
ott lóg még talán wigwamod sátorfalán.”
A késes marok leereszkedett.
— „Az meglehet...” — tűnődött az indián —
„Az utóbbi időben kissé feledékeny vagyok”


+++