„A fiatal fruska megtetszett a művésznek fekete göndör haja, szív alakú arca, szúrós tekintete miatt. Őt nevezte el Zorkának és előbb csak modellje, később pedig szerelme is lett.” — Rippl-Rónai József utolsó festői korszakának nagy részét a Zorka-festmények adják. A blokk arra a kérdésre keresi a választ, vajon, ha ma élne a művész, hogy nézne ki, öltözne, viselkedne 2017-ben a múzsája? Mennyire hatott régen és hatna ma Rippl-Rónaira a kor ízlése, a technika fejlődésével elérhető emblematikus női példaképek garmada, maga a női emancipáció? Vajon más portréképeket festene most a művész a Duna-korzón?
Az új szemlélettel és technikával festő Rippl-Rónai magyarországi érvényesülése nem volt zökkenőmentes, hazaküldött, „párizsi szellemiségű” képeit kizsűrizték, és közölték vele, hogy a hazai művészetben egyszerűen nincs keresnivalója. Ennek ellenére mégis úgy döntött, hogy hazatér. Szegénységben élt Párizsban, festményeit nem igazán vásárolták, sok veszítenivalója nem volt tehát. Kaposvárra költözött, a főutca végén egy parasztházat vásárolt meg, amit lomtalanításokon szerzett bútorokkal rendezett be. Francia feleségével, Lazarine Baudrionnal itt telepedtek le. Az egyre sikeresebb kaposvári festő mind többet fordult meg a fővárosban, mert ihletre és múzsára volt szüksége. Így találkozott Bányai Elzával, a szép kávéházi felszolgálólánnyal, akit Zorkának nevezett el.