egy titok

láttál-e szépet valaha? olyan szépet, mitől szavad odabenn reked valahol a gyomrod és a torokod tövén. az izmokban a remegés elhullámzik ujjaidig, s reszkető kezed dobolja az ütemet.
láttál-e gyönyörűt valaha? fekete szemek néznek szemeidbe, hogy megáll a világ. hófehér karok kulcsolnak erősen, s puha csípőt ujjaid magabiztosan tartanak.
láttál-e szépen valaha? elfelejted, hogy merre megy az ég, és bennragadsz a pillanatban. nem létezik más, csak ami adatott, és még azt sem érzékeled, ahogy párát cserél a tüdőd.
láttál-e kápráztatót valaha? felgyorsult ringlispíl a világ, s te bódultan bukdácsolsz a színfalak mögött. szoknyák suhognak arcod mellett, testtel előredőlve kényszerülsz levegőért kapni.
láttál-e pompázatost valaha? semmi sem számít, csak a forróság, a jéghideg, az orkánszél, a puha hó, a ködös páralég. egyszerre lélegezni be a forró párát a hideg levegővel, édes bódulatot vinni lüktető testedbe.
láttál-e gyönyört valaha? csak lépj be az én revümbe, megmutatom szívesen.


a tánczosnő

add nekem az estédet, ezt, éppen ezt
zárd ki fejedből a lüktető kintet, hogy bejöhess puha bársonyszobámba
itt nincs háborgás, nincs okos értelmezés, nincs bonyolult kutatás
felejtsd el, ki vagy, magadat, éppen magadat
lesd meg kígyózó testemet, hullámzó vállamat, tekergő ujjaimat
álmod elhagyott galaxisának járdaszegélyén
nyisd ki az ajtót, szívedbe most, éppen most
agyvelőd legmélyén uralkodsz mosolyodban
kék szemeiddel rámfüggesztett hínárorokkal
húzz befelé, hogy kihúzhassalak a küszöb fogságából
tarts erősen, hogy ne eresszük el ezt a teret
hadd legyen tied s az enyém

egy este a revüben

(amikor a színpadon világos ébred
sötét lesz a lenti világ)

(amikor széles mosolyú szoknyák suhognak
elmarad a szájban a savanyú nyál)

(amikor elfelejtem búskomorom döbbenetét
felcsillan előttem az a szép boka)

(amikor kigyullad felettem a fény
hirtelen nem tudom merre induljak haza)

(megyek tovább az éjszakába
elhagyom a kesztyűt pezsgőt fülledt szobát el az emlékeimet)