Sorbán Attila
Nagyváradon született 1966-ban. 1990-től dolgozik újságíróként. Esztergomban elvégezte a Vitéz János Újságíróiskolát, Budapesten a MÚOSZ Bálint György Akadémiáját. Elnyerte a kecskeméti Lakitelek Alapítvány és a budapesti Axel Springer ösztöndíját. Nagyváradon a Bihari Napló megyei napilap szerkesztőjeként, majd az Erdélyi Napló felelős szerkesztőjeként is dolgozott, később a TV-S csatorna, majd a Lotus TV főszerkesztője lett. Jelenleg a Partium Rádió főszerkesztője. Négy verseskönyv, egy esszé- és három prózakötet szerzője. Legutóbbi kötete: Vaníliás gumicsont, regény, AB-ART Kiadó, Pozsony, 2009.SPN könyvek ajánló
Sorbán Attila
Egyik szemem sír, a másik koporsó
Vidám lamentáció egy Kurt Weill-dallamra
Romlott vaníliapuding színű fényben
kacag, tapsol és fogyaszt,
majd
fogyaszt, kacag és tapsol
a válogatott úri nép.
Mögöttem e fásult kar,
eperszínű frakkban ázva,
hangol, merthogy zenkar
hangol, merthogy zenekar!
Fogaim már nem vacognak,
míg
kacag, tapsol és fogyaszt...
Rímnek lenni kocsonya.
A ma éjszaka sírig tart.
Song
Látod, a dal már furcsa göröngy.
Ki táncol rá, ki csontot zörget. Fő az étel, fő a lábas, fő a tányér, fő a pincér. Diszkrét comb sül kezek között. Mellett párol zöld szakács.
Szivar szív egy sovány urat.
Tán bankár ő, vagy mifene!
Fogatlanul, kék pezsgőben kinek telne öröme?
Hölgye kedves. Halk és intim.
Dalbetét jár neki ma.
...és egy petyhűdt éjszaka.
Pohárköszöntő
Hatalmas döglött macska tesped
a város utcáin.
Házmesternék és gyermekek kedvence ő.
A házmesterek gondosan tisztogatják szőrét.
A gyermekek a szemgolyóival játszanak.
Mi a húsából élünk.
Refrén
Üres poharak közt röhög rajtam a holnap.
Már nem hiszek senkinek,
csak egy pohár bornak.
(Táncbetét meztelen táncosnőkkel. Testüket csillogó halpikkely borítja. Az urak konyakot rendelnek. Az úrhölgyek harisnyáiból pillangók kelnek. Amikor a táncosnők felugranak a levegőbe, a pillangók rájuk szállnak, és pikkelyük lila lángba borul.)
Romlott vaníliapuding színű fényben
Kacag, tapsol és fogyaszt,
majd
fogyaszt, kacag és tapsol
a válogatott úri nép.
Románc
Rúzsodat félted,
pedig csak én olvadtam le rólad.
Púderért kiáltasz,
s kinyitod illatos Bibliád.
Romlott vaníliapuding színű fényben
a válogatott úrinép.
Idegnek.
Még nem ölnek késsel,
csak szóval.
S a szóközök
— hogy irigyli őket a csend —
sápadtan lebegnek
a fehér kesztyűk fölött.
Song
A parkban egy felajzott lelkű öregasszony
pisilteti kövér, kopasz kutyáját.
Esernyőt tartó öregúr bámulja a buszmegálló menetrendjét.
Valaki betakarhatna már.
Régi az újság.
Későre jár.
Hölgyeim és uraim!
Én ebben a lila páholyban több disznót már nem ölnék.
Semmi sem nagyobb
egy színházi sugólyuknál.
A táncoslányok ma este nem mennek szobára,
viszont a kijáratnál
mindenki kap majd egy barátságos kutyakölyköt.
Desszertet csak az kaphat,
ki tud lovagolni,
kitud lovagolni.
Mert,
Dower fölött négy sirály.
Egy a tengert,
egy a fegyvert,
egy apád,
egy a fáradt,
hálót sodró ősz anyádat
hívja zöld örvényen át...
— Da Capo al Fine —
Romlott vaníliapuding színű fényben
kacag, tapsol és fogyaszt,
majd
fogyaszt, kacag és tapsol
a válogatott úri nép...
(Közben kifutottunk az időből, mint halott gyermek szeméből a könnycsepp.)
