Czóbel Minka költészete egy finoman érző, élénk képzeletű lélek költészete, mely azonban nem éri el a szemlélhetőség teljét, hanem fél úton marad és így se tiszta lyra, se tiszta epika nem fakad belőle. Tehetségénél erősebb a szorgalma, szinte mohó igyekezete a versírásban. Virágok, növények, madarak — ez az ő birodalma. Világa, a mennyire a külvilágra vonatkozik — mesevilág. Belső világ, a lyra ezen főtárgya csupa hangulat; köd a külső láthatáron, lemondás a belsőben, a szívben, egy költői bágyadt álomvilág, Becses költői tulajdonságok csak mint összetört tükördarabok csillognak műveiben. Föltünő sajátsága a tárgyak legapróbb részletekig megfigyelése. De az, hogy az ekként fölsorolt részleteket egy összhangzó költői képpé alakítsa, nem mindig sikerül neki. A sok aprólekossággal kifárasztja a figyelmet s elvonja az egész képtől. Világos, hogy ennek fárasztónak kell lennie. Czóbel Minkának sok a mondani, de kevés az elbeszélni valója. Bőségét elősegíti a könnyűség, melylyel verseit ontja. Folynak azok, mintegy siető patak csörgedező víze. A műgonddal törődni sokszor rá nem ér.

Fölötte változatos a tárgyak megválasztásában, de nem igen válogatós. Könnyen versre hangolja minden, a min a szeme véletlenül megakad. Énekel például Két malaczról. A temető alatt turkálnak. Le van írva farkuk, sertéjök s mikor a temető kapuja megcsikordúl, szétszaladnak. Ennyi az egész. S a mi furcsa, a malaczok tőszomszédságában foglal helyet a Veszta-szűz. Itt van megörökítve az a «gyönge, tarka kis borjú is», melyet egy ember kötélen vezet a vágóhídra. Jobbra méltó elérzékenyüléssel látja költőnk e kis borjúban a «szenvedőt» — «És mélyen, mélyen hajlik meg előtte, Mint egy haldokló nagy király előtt»... Igazán festői kép! Csudálatos eltévelyedése az ábrándnak, vagy az ízlésnek.
Hiányzik tehetségéből egy oly tulajdonság, mely nélkül még nem volt nagy költő t. i. a belső formaérzék, az alakító tehetség. Képei bármily szépek, bármily igazak, utoljára is untatni kezdenek bennünket, mert minden czél, minden összefüggés nélkül folynak egymásután végtelenül. Nincs nyoma a művész kezének, mely rendet hozna e zűrzavaros forgatagba, mely értené a belső alkotás titkát s a ködbe mosódó eszméket világosan, tisztán állítaná szemünk elé. Czóbel Minka örömest jár ott, a hol a költészet határa végződik. Az elbeszélő költemények vékony meséje tulságosan el van nyujtva, s a mese szála minduntalan kisiklik a szerző kezéből s helyét terjengős leirások, oda nem tartozó részletek foglalják el. A mint a meseszövés nem erős oldala, úgy a jellemfestés sem az, egyes vonásokat ügyesen elles az életből, de az ellesett vonásokból élő alakokat teremteni nem tud.

Költeményei nagyrészt sivárak, örömtelenek, tele vannak a semmiség kietlen érzetével. Sok bennük a metaphysica, kevés az emberi; némelyik költeményében annyira viszi a symbolismust, hogy az értelmet lehetetlen kihüvelyezni. Másban meg nagy keretet állit föl, de tartalom nélkül. Czóbel Minka különben is nagyon hajlandó a misticziszmuzra, s ha ezen az úton tovább halad, könnyen kárára válik költészetének. Élményei, költői fáradozásai bölcselgő elmélkedésekben, a lét és nem lét, az élet és a halál, a mulandóság és a végtelenség titkainak fürkészésében keresnek pihenést, vagy újabb gyötrődést. Kétes tárgyai a költészetnek, súlyosak egy gyöngéd női lant pengetéséhez. Ez a poézis homályos, és mindennapi ember nem igen bátorkodhat belé, hogy kövesse őt ebbe a gondolat-labirintba. A kritikusok férfiak — az olvasók egy része is az, a másik része pedig asszony és nem tudja megérteni ezeket a hyper-ideális hangokat.

A költőnő eltévelyedésének tekintjük az úgynevezett «rythmikus prózát» is, mely azonban valódi próza és költői jogosultsággal egyáltalán nem bír. Nagy tévedés azt hinni, hogy a versnek nincs szuksége törvényre s metszet, láb, rím, numerus stb. megannyi ostobaságok, mert a természetes érzés jellemző kifakadásait, az indulatok és a beszéd őszinteségét teszik tönkre. A dallamosság csaknem teljesen hiányzik költészetéből, a mi költőnőnél kétszeresen feltűnő. Nyelvének általában sok fogyatkozása van. Nyelvezete gyöngéd, de erő hiján való, rhytmusában is van valami bágyadtság. De nem annyira nyelvben, mint az eszmékben, felfogásban válik mindinkább idegenné Czóbel Minka, a mit oly erős tehetségnél igazán sajnálhatunk.

Donna Juanna ugyan nem vét nyelvében a magyarság ellen, de szelleme egészen idegen. Exotikum minden izében és a fantázia, mely szülte, egy kicsit beteges. Ami az első fejezetben el van mondva, olyan merész, hogy a legmerészebb francia iró sem tudott volna annál többet mondani. Kijelentem, hogy mint férfiunak nincs bátorságom másként mint körülirással elmondani annak a fejezetnek a témáját. Csupán annyit árulok el belőle, hogy egy őrült királyleány, meg egy holt királyfi szerelmi mámoráról van abban szó. Ilyesmit még nem irtak meg magyar nyelven, különösen pedig nem olyan merészen… Igy a jóllakottság beszél, mely valami uj, eddig ismeretlen ingert hajhász. Igy a vámpirok szeretnek, de nem a hussal-verrel biró lények. Mi nem hiszünk a fehér izzó lángban, sem pedig a virág hófehérségében, de igenis azt hiszszük, hogy az egész Donna Juanna egy kivaló költői tehetségnek tévedése.

A haza sorsa és a közviszonyok már nem találnak hangot az ő lyráján, mintha gyöngéd női természete önkénytelen húzódnék vissza a nemzetet és a társadalmat mozgató eszméktől s az azok körűi zajló, forrongó férfias küzdelmektől. Oh, Czóbel Minka nem nagy becsüléssel van az emberek iránt. Érdeklődik a dolgaik iránt és szánja őket, mert élnek, de irtózik a közelségüktől: bántják az érzékenységét, sértik érzéseinek, gondolatainak s egész mivoltának szubtilis finom mivoltát. A tulzás, mint mindenütt, itt is megboszulja magat. Nagyon egyszerü igazság. A tulságosan sok fehéret, az agyonhajszolt, agyonerőszakolt fehéret előbb-utóbb akaratlanul — kissé zöldnek fogjuk találni. Nem merjük hát jósolni, hogy a tehetséges költőnő valaha igazán becses munkákkal fogja megajándékozni irodalmunkat.

2.
Czóbel Minka. Az igénytelen, nem egészen szép hangzásu névről csak kevesen tudják, hogy viselője az ősrégi Czóbel család sarja, hogy anyai nagyatyja Vay Ábrahám gróf, valóságos belső titkos tanácsos, a Szent-István rend nagykeresztjének tulajdonosa volt, a ki a magyar tudományos akadémia megalapítására kerek ötvenezer forintot ajándékozott.

Czóbel Minka valódi költői lélek, sőt több annál, határozott költői tehetség, mert nemcsak érezni tud, hanem a mit érez, velünk is éreztetni tudja. Azt hiszszük, ő az első, a ki a régebbi magyar irónők gyermeteg dilettantizmusa után megszólaltatta irodalmunkban a női lirát, specziális asszonyi vonásaival, azokkal a visszhangokkal, melyeket az élet, a természet, a világ jelenségei az asszonyi lélekben keltenek, tele azzal az igazán mélyen érzett, magát az impresszióknak teljesen odaengedő, hogy ugy mondjuk puha, szenvedély nélküli poézissel, amelylyel csak asszony tud igazán a szivhez beszélni. Mostani versírónőink közt egy sem haladja fölül, sőt utól sem éri őt akár termékenységre, akár sokoldaluságra nézve.
Poézise a férfias erőnek és a nőies gyöngédségnek sajátos vegyülete, — a mi különös, szokatlan szint ad költeményeinek. Gondolatai merészek, az egész univerzumot átfoglalók, mégis sokszor megakadnak a virágon, füszálon, napsugáron. Erős és következetes; de az érzékek nagy finomsága, az érzés szüzi tisztasága s az, hogy világosan nem lát annyit, mint a mennyit megsejt: mind a női lélek mivoltára, finomságaira és intuiciójára vall. Czóbel Minka egy tehetséges nő éles szemével vizsgálja az emberi lelket. Észleléseit és gondolatait előkelőséggel, szellemmel adja vissza és oly erővel, mely némileg férfias. Erénye azonban nőies és kedves, mint minden, a mi erre a sajátságosságra emlékeztet. Minuciózus gondosságban, minden apró részlet iránt valo szeretetben, minden aprólékosságra kiterjedő figyelemben jut kifejezésre, mint egy kitünő gazdasszony, a ki végignézve az udvarán, egyszeriben mindent meglát, minden egyes részletről számot ad magának, azonképpen a mi poétánk is, ha ráveti szemét egy képre, oly tisztán látja, hogy nincs az az apró, kis sajátság, melyet észre ne venne. Mindenkit meglepett az a csodálatos finomság, nőiesség és csaknem testnélküli báj, mely verseiben megnyilatkozott.

Költészete nem konvenczionális képek és fogalmak összerakása, hanem közvetlen szemlélet, érzés és tapasztalat szüleménye. Költeményei mindig azt az erős, egyéni talentumu költőt mutatják nekünk, a ki egyedül, magányosan, senkit nem utánozva, senkitől tanácsot nem kérve, jár a saját utain. Törhetetlenül bir előre menni, nem törődve sem szimpatiákkal, sem antipatiákkal. Uj es nekünk idegen hangkon dalolt s igy nehezen férkőzött közel hozzánk, de most már ott van. A képzelet heve szokatlan erővel működik nála s az eredetiség bélyegét nyomja rá. Szive a változó hangulatok kiapadhatatlan forrása. Szemei előtt, mint egy walpurgis-éji boszorkányjelenés, csodás gazdagságban rajzanak a képek, alakok phantastikus csoportjai. Művészete nem a hétköznapi viszonyok szűk körében keresi a tárgyát, hanem merészen belenyul az emberi lélek legmélyébe, kiszáll az életbe és a szabad természetbe, néha el is téved a miszticizmus ködös régióiban, de mindig talál magának formálni való értékes anyagot.

A kor szellemének tüköre, megvilágitva egy poétikus lélek fényétől. Végtelen finomra feszült idegeknek az érzékenysége, egy megnyugvást kereső gondolkozó elmének hánykódása és tompa, lemondó fatalizmusa szól belőle. Oly fatalizmus, mely miszticizmusba vész és csodás szimbolumokon táplálkozik. Czóbel Minka fantáziájanak kicsiny ez a világ, szükek a térnek és időnek, emberi életnek és kimulásnak korlátai, ő ezeken felül emelkedik s a mérhetetlent, a két legnagyobb probléma, élet és halál sötét titkait kutatja. Szinte döbbenve kérdjük, hogy mer egy gyönge nő ott járni, a hol a legerősebb fejű férfi is sokszor behunyja szemeit, hogy el ne szédüljön. A nagy és nehéz dolgokkal játszani látszik, de ez csak onnan van, mert érzelmei és gondolatai nem vajudva kerülnek elő szivéből, hanem — mint a vihar egy rohama — elementaris erővel, teljes közvetlenséggel törnek ki abból. Melancholiájaban van valami félelmes, valami aggasztó: gazdag képzelődése nyomában mindig ott borong a philosophia. Elég könnyen mozog a legkülönbözőbb versformákban. Föltünő érzéke van a magyar rhythmus iránt. A költemények külformája többnyire csinos, a magyar versalakok is jobbára lendületesek, jól vannak kezelve. yelve, verselése zengzetes, lendületes, egyaránt alkalmas a genre-festésre, és a komoly, eszmélkedő, vagy pathetikus előadásra. Ezek a versek nincsenek megcsinálva, nincsenek matematikai rigorozitással kicirkalmozva. Ugy tetszik, mintha előttünk keletkeznének, mintha poétájuk el akarna nekünk valamit mondani, egyszerüen minden számitás nélkül s a mit mond: az költemény. Folyékonyan, könnyedén folyik ajkairól a szó oly bőségesen, olyan gazdagon, hogy ámulva hallgatod.Verseinek skálája széles, mindent felölelő: megrázó erejű misztikus tablók után a líra finoman lepárolt rózsaolajával ragad el, hogy azután magyaros lelkü genre-képek tiszta, világos és erőteljes színeit rakja föl egy láthatatlan vászonra. Az ő poéta talentuma kiválóan festői karakterü. Nagy észrevevő készséggel lát meg minden szint, a szinnek minden árnyalatát, a művész látásának nagy élességével, a mely behatol a sejtelmesbe is és szineket különböztet meg már ott is, a hol a laikus még csak a rezgés ködét látja. A legfinomabb hangulatok világában él s azoknak rezgése, lüktetése, sokszor szenvedélyes tombolása, mindig színekben jut kifejezésre költészetében. Egyéni színek, egyéni képek villódznak föl ezekben a versekben, amelyek nemcsak az egész egyéni érzés-skálán futnak végig, hanem egy élénk fantáziáju költő egyéni látásai is.

Czóbel Minka szereti a fantasztikumot és versei misztikumok párájától telítettek. Érzéseiben is távol áll a mindennapiasságtól, költői képei pedig egyenesen a bizarr, meglepő színpompában való dúskálások. Valamelyik nagyhírű festőről azt mondták hízelgő jellemzés gyanánt, hogy akkor is nagy lett volna a szakmájában, ha kéz nélkül jött volna a világra: Czóbel Minka pedig akkor is csodálatos változatosságban és finomságban látná a színeket, ha a látás szerve nélkül született volna. Mert a színeknek végtelenül gazdag skálája lakik az ő lelkében és szívében. Szinte nem éri be azzal, hogy a szemével élvezze, hanem — amit a modern költőkről szatira gyanánt szokás emlegetni: hogy hallják, szagolják és megtapintják a színeket — nála kész valóság. Festői ereje mindent képnek lát és egy-egy soránál, mint fölvillanó fénynél, mozgást, életet kap a kép, amely ebben a pillanatban kinő keretéből és átlép a mi fantáziánkba.

Olvassa bárki a kinek van érzéke a poétikus alkotásokhoz s előtte fog állani Czóbel Minka nagy és nemes talentuma, mélyen érző kedélye, erős phantasiája és hatalmas művészete egyszerre. Olyan a hatása, mint a varázsitalé. Mikor legelőször olvastam: napokig üldözött az a »simaröptü«, boszorkányos ritmus, az az idegeket átcikázó s remegtető, misteriózus dallam, mely egy holdfényes, fehér gondolatot suhogtat rimekké s aztán lassanként, sírón tovavész, mint az éj árnyai közt elnyilazó madárszárny halk zaja.
Czóbel Minkát mint erős hangulatú, mysticismusra hajló versek költőjét ismeri már a közönség és az irodalom, ezek révén lett a neve egyike a legjobban hangzó női neveknek.


¹A montázs az 1890 és 1920 között a Budapesti Hírlapban, a Budapesti Szemlében, a Pesti Hírlapban, a Pesti Naplóban, az Uj Időkben, az Új Magyar Szemlében és a Vasárnapi Ujságban megjelent kritikák és ismertetések szövegeiből készült, betűhív átírással.