Sz. Préda megint nem találja a kilincset, hiába van kulcsa, nem tudja kulcsra zárni, de kinyitni sem az ajtót. Se kint, se bent. Nincs kulcslyuk, talán sosem volt. Ez egy ilyen hely, a tajga szélén, ahol továbbra sem kell megtagadnia önmagát, az lehet, aki valójában, egy okos nő, aki imádja a zenét, de zongorát, hegedűt itt bárki hiába is keresne. Kottákat ír, jegyez. El akart tűnni a világ szeme elől, itt befogadták. Megtanították halat kézzel fogni, pucolni, főzni és sütni, sőt megtanították balalajkázni is. Cserében senki sem akart tudni arról, hogy ő egy úrhölgy volt a városban, magasabb körökben mozgott, ismerte az etikettet, számított valakinek, felnéztek rá, igazodtak hozzá, mert hittek abban, amit ő csinál. Hittek a küldetésében.
Egy éve menekült ide, miután egyik perét vesztette el a másik után. Mindenfélével megvádolták, még lopással is. Hogy ő lop, nem is akárkitől. Tagadta a vádakat, mindhiába, igazát nem ismerték el, a börtönt ugyan megúszta, de minden vagyonát elvesztette. Most erőt gyűjt, nem lehet mindig vesztes, egyszer győzni fog, és ő mindig hű maradt és marad a híveihez.
Alig múlt tizenhat, már ráfogták, hogy lop, saját műveként adja elő és játssza el 2B műveit. Holott csak tanúságtételének egyik fölöttébb fontos hozadéka volt, hogy születése óta komponál, korrigál, átír. Korrigálja, átírja mások művét, játékát, különös tekintettel 2B világhírű műveire és játékára. Talán ennek tudható be, hogy Sz. Préda különböző B (B=black) jelzésű ceruzákkal írja a kottákat, mert a ceruzák lágyabb grafitot foglalnak magukban, igaz, hogy ez gyorsabban kopik, szükséges a gyakoribb hegyezés, a nyom elkenődik. Sz. Préda hegyez, kopik, hegyez, maszatol. Elvből soha, semmire nem használna olyan ceruzát, amiben a H (H=hard) jelzés szerepel, mert hát ő olyan kis lágy, meg művészi, meg trendi. Ezért szerette meg a Csodálatos mandarint.
Füzete fölé hajol, kottát ír, majd balalajkázik, 2B-re gondol. Hasonlítanak egymásra, egy gumicsizmában járnak, Sz. Préda a téglapirosat szereti. Nagy erre a sár, folyóparton él, állandó az áradás, az apadás, halászni sem kell, a halak a pallón ficánkolnak, tátognak. Ha iszik, mert inni szokott, leginkább pálinkát, vizespohárból, úgy esik a legjobban, mintha tiszta forrásból inna.
Gyermekkorában az ő tanárai sem ismerték fel tehetségét, rossz jegyekkel értékelték, bár háromévesen már pötyögtette a zongorabillentyűket, hatévesen Nietzschét olvasott, kerülte a dilettánsokat, nem állt szóba velük. Minden bírálat ellenére komponált, korrigált, átírt, és hagyta kiforrni magában azt, amire születése rendeltette. Álmában világosodott meg erről, miközben látta Lenint balalajkázni, aki Viszockij nótákat énekelt, és szemet vetett Marina Vladyra. Talán rám is, pirult el Sz. Préda a gondolatra. Büdösek a halak, fintorítja el orrát, hamar felpüffed a testük. Mintha 2B fogná a ceruzáját, füzetek telnek be az újabb művek kottáival.
December utolsó napja van, egyedül szilveszterezik. Emlékszik a kritikusok harsány és kellemetlen elutasítására, de a Csodálatos mandarint be fogja mutatni, élete főműve lesz. Sokat gyakorol, sokat balalajkázik. A halak süketek, nem halnak bele. Észre sem veszi, hogy éjfél elmúlt. Sz. Préda elálmosodott, nem volt ereje, hogy ellenőrizze, vajon kulcsra zárta-e a bejárati ajtót. Itt, a tajga szélén, a Halak csillagjegyében.