Összekötnek a terek. A változni látszó időben: sérülékenyek vagy mulandóak, előugróak, meg eltűnőek, rettentően és persze kényelmesen nagyok, még ha időnként bajosan szűkszerűek is. Szükséges emlékezni, hogy régóta vagyunk bennük, a kötődés levegőben van, átérezhető az otthonosság, könnyen adódnak mozdulatok. Tudjuk hát: kíméletesnek kell maradnunk.
A megmaradás törvénye szerint érdemes nekiállni őket: szigetelni, nejlonozni, vízállni, földelni, levegőztetni, hangfogni, térfélni, megszabni, bevenni és szétkapni, betörni, kiforrni, otthagyni.
Megkapó pillanat együttálláskor keletkezik. Az összekötött és megmarasztott tér bennünket bíró szeletét mozdulatlannak érzékeljük. A hozzánk csatlakozók velünk kapódnak meg. Az idő állandósul.
Együvé állunk, delet kongnak, a térből mind kisomolygunk.

A Fóliázott fellépőterekben delelő alkotók:
Balogh Robert, Barbély Virág, Dukay Nagy Ádám, Fenyvesi Ottó, Géczi János, Lázár Balázs, Payer Imre, Petőcz András, Székelyhidi Zsolt, Szkárosi Endre, Tomaji Attila, Tóth Imre, Turbuly Lilla, Vass Nóra, Vass Tibor.



A Berka40 kiadvány online verziója

Spanyolnátha Könyvek 22.

Sorozatszerkesztő: Vass Tibor
Szerkesztette, a szöveget gondozta, és a borítón szereplő portrét készítette: Székelyhidi Zsolt
Tervezte: Barbély Virág
Programozta: Hava János
SPN Könyvek logó: Takács József
Spanyolnátha logó: Rittgasser István
Munkatárs: Vass Nóra

ISSN 2061-0483
ISBN 978-615-80383-1-7

Kiadja a Spanyolnátha művészeti folyóirat és
a Példa Képfőiskola Kortárs Művészeti Alapítvány
3563 Hernádkak, Ifjúság út 5.


A Fóliázott fellépőterek alkotói a Spanyolnátha művészeti folyóirat munkatársai, valamint a Szépírók Társasága és a Spanyolnátha A könyv utóélete című sorozat vendégei voltak Hernádkakon, 2008-2015 között, az Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztiválokon; ezeket a beszélgetéseket az ünnepelt, Berka Attila moderálta.

Annyi az idő,
érdemes
rápillantani
a számlapra.
Eltelés, beérés,
mérni valami láthatatlan
lassulást – találkozások
közt forgó órák hangjai
szárnycsapások.

Nézd, hogy dolgozunk,
kerülünk
pálinkaoldott,
pöpec agymunkánkba —
hány éve is szállunk?
Mondd, hányszor
röptetjük magunkat
rá és körbe
a művi ringlispílre,
előadói horizont
oda-vissza,
hogy akkor és azt,
igen, meg!
Mielőtt mi, emlékezetre félalkalmas
foganatok, leszünk saját
elnagyolt jövőképünk.

Félidő van, vagyis nem,
csapkodó szárnypercek zajlanak.

Lásd kettőnket
kívülről:
találkozási beszéd
a Hársfa 27-ben.
Pálinkák a hűtőtetőn,
Virág sütijét próbáljuk
forgató nyelvgyökre.
Te beszélsz, mondom,
az én szavaim, százszor
igazat adok.
A képességemet, hogy
hallgatásomat megfelelőképp
szakítsam félbe,
alkalmazom.

Gondolj bele,
nagyot fordul
épp velünk
a gravitáció.
Egy nagy, folyamatos
idő-tér-hang-
performanszként létezünk.
Keltett zajunk elhallik,
keretszívünk szétreppen.
Nem vesztjük egymást
a sorokban.

A szilvaíz, Virág
cukorszórata,
az alkohol
elméletekbe
torkollik.

Csodás, elemezzük,
hogy emeljük egymást
győztesre újra-újra,
nem unjuk csinálni
meg magunkat,
nem hajtjuk
túl: épp,
ami jól esik,
egy rund plusz,
egy valóság
neked és nekem.

Annyi az idő már,
kérdezed.
Visszaverődő
szárnyhangot
ütünk meg.
Lett bőven
élmény, ezeket
bólintva tudjuk.
A múlást fogadjuk,
lappantyútollakkal képzeljük,
erős metaforát
ráaggatunk és várjuk,
hova költözik.

Valamiféle búcsúszonár,
amikor kilépőt veszünk,
a korty halk, mégis
tájékoztató.

A köszönés kulcs
a kézben, a viszlát
feketerigó lába
kerti kockakövön.

Szemünk színes
óraműve fel és le köröz.