Dukay Nagy Ádám
(1975-2017) A Szegedi Tudományegyetemen, majd az ELTE-n szerzett diplomát. Író, költő, szerkesztő, tanár, zenész. Prózáit, verseit, esszéit, műelemzéseit többek között az Alföld, a Budapesti Jelenlét, az Élet és Irodalom, a Litera.hu, a Műút, a Népszabadság, a Palócföld, a Parnasszus, a Prae.hu, a Spanyolnátha, a Szépirodalmi Figyelő, az Új Forrás, az Új Holnap, az MR3-Bartók Rádió és a Civil Rádió közölte. Kötetei: Szobrok az esőnek (Alma Grafikai Stúdió, Salgótarján, 1998); Hosszú eltáv (Parnasszus, Budapest, 2002); Titokbhakta (L'Harmattan, Budapest, 2015).SPN könyvek ajánló
Dukay Nagy Ádám
Kétkeresztes
Mi már nem térünk vissza a tette-
ink színhelyére, bízunk az idegen
kezekben, s ahogy az egyetlen élő
zseni mondja — tudod, ki, tudom, ki —:
vala, hogy vagyunk; megéljük azt,
amit nem élünk meg, a jobb fajtánk
mesét is talál tán az élethez, a többi-
ek meg vakon írják a legsötétebb éj-
jelek kétkeresztes kottáját születé-
süktől hurcolt halálukig, amiben minden
alakot, formát, színtelenséget ismernek;
kész őrület, hogy így maradunk mind jó-
zanok, és halálos, hogy így maradunk
életben, amiben legalább szomorú
vodkákat kérhetünk, hogy széthulljunk
mindenféle elemre, atomra, amikről nem
is tudtuk, hogy minket alkotna, de, angyal-
földim, utolérjük még bal lábunkkal
a jobbat, vagy inkább nevezzük csak a má-
siknak, s az anyagi ragaszkodás nem kerget
illúzióba, nem leszünk púpok a hátunkon,
a szívünk is marad már olyan, amilyennek
a pultos lány nevezi az üres teánkat: ebben van
a semmi; és talán tudjuk már, hogy a sorsunkba
vehetjük a kezünket, s hogy néha az égen
tükröződik a felnőttkor tava vagy tenger-
szeme.
