Balogh Robert
Pécsett született 1972-ben. 1992-ben a JPTE magyar szakán végzett. Hajnóczy Péter-, Móricz Zsigmond-, NKA-, Örkény István-ösztöndíjas, Sziveri János-díjas. 2006-ban az Életünk folyóirat Nívódíját kapta. Az Irodalmi Jelen idei regénypályázatának harmadik helyezettje. Kötetei: Helyi érdekű útvesztő (versek, Íves-könyvek, Budapest, 1995), Egy hónap faun (versek, Fekete Sas, Budapest, 1998), Schvab evangiliom (regény, Kortárs, Budapest, 2001), Schvab legendariom (regény, Kortárs, Budapest, 2004), Svapsko Evandelje (Disput, Zagreb, 2006). Schvab evangiliom című regényéből 2002-ben hangjáték készült a Magyar Rádióban. 2004-ben Mátyás király szárnyai című mesedarabját mutatta be a Márkus Színház; az előadás a III. Gyermekszínházi Fesztivál első díját, a Magyarországi Bábszínházak VIII. Találkozójának Unicum-díját nyerte. Vagon című darabját (a Schvab evangiliom és a Schvab legendariom színpadi változatát) a Pécsi Országos Színházi Találkozó Felolvasószínháza tűzte műsorára. 2006 novemberében Elveszett c. regénye jelent meg az Irodalmi Jelen-Alexandra gondozásában, LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Balogh Robert
Mitől
Körülöttem annyira szabályos minden, ha kiállok az erkélyre, pár pillanat alatt kifeszül a pesti utcák íve, a belvárosi házak szabályos rendben állnak, a tetőablakok sormintába rendeződnek, az esőben az eresz ritmust ad a lélegzéshez, az erkélykorlátról lassan lepottyannak a vízcseppek — melyik csöppen le előbb? Miért pont az? Aztán megláttam a mintázatot, ahogy a felhők vonulnak, a szürke mögött a fekete, a fekete előtt a fehér foszlányok… Ahogy a tus alatt állok, a szappanos víz a lefolyóból ömlik a csatornába, onnan az utak alatt a szennyvíztelepen áteresztve, jobbára szűrten elcsorog a folyóig, onnan tovább és tovább, egyik rendszer a másik rendszerbe kapcsolódik. A vezetékek behálóznak mindent, ahol véget ér a cső, elkezdődik a folyó. Egyikből a másikba, kisebből a nagyobba. A folyók lefelé folynak, elnyeli őket a tenger. A nagy vizeket mindenhol partok közé rekesztik, gátakat emelnek, ha zabolátlanok a hullámok… Ha elejtek egy almát, lefelé zuhan, ha beszívom a levegőt, utána ki is préselem a tüdőmből, minden ha után következik egy akkor… Mindent megterveztek, egy isten, az evolúció, vagy az így alakult elvén egy ember tehet róla… Mindegy, ki, mit hisz. Mindennek megvan a maga rendje, a létezéséhez meg kell kötni a kompromisszumokat, eleve ott a gravitáció, az entrópia, az állam is a maga törvényeivel. Már mindennek nevet adtak, ha elfogadod, jó, ha nem, akkor harcolhatsz vég nélkül szimbolikusan. Aztán így is, úgy is, kampec. A pénztáros lekapja a szalagról az árut, leolvassa a kódot, a gép csak pittyen egyet, és az adatbázisban változnak az értékek, visszajelzés érkezik: minden rendben. Dehogy — mi van rendben? Mi az, miféle ez a rend? Csak pénz kell és szabad mindent?! Nekem már nem maradt hely ebben a túl tökéletes világban. Nincsen rajtam megfelelő vonalkód. Csak képzelődtem, amikor éppen jól éreztem magam, csak beetettek valami gombával, hogy azt hittem, már védekeznem sem kell a világgal szemben… Azt hittem, szabad vagyok.
–Mitől szabad – kérdezem most.
–Mitől? Mitől? Mitől?






