Ülni az áldott meleg vízben, nyakig a harmincnyolc fokos jóban, egy művésztelepi korareggel, amikor még a szálloda minden lakója nyugton van a szobájában, amikor még nem rakták tele az étterem hosszú tálalóasztalait a reggeli étkekkel, elnyújtózni, tenni egy-két lassú karcsapást, aztán újra visszaülni a padkára, végiggondolni a hajdúszoboszlói ősz kínálta témákat, amiket majd festeni fogok, végiggondolni a napot, aztán a húsz perc leteltével még maradni kicsit, már jönnek mások is, kezdődik a reggeli fürdőszeánsz, de én már megyek is, milyen fürge voltál, mondják, ahogyan tegnap is, lezuhanyozom tiszta vízzel, magamra húzom a fehér frottír fürdőköpenyt, kiöblítem és kicentrifugázom a fürdőruhámat, amelybe már beívódott a gyógyvíz jellegzetes szaga.

   A reggelinél a szokásos magvas kenyérre kenni a vajat, vastagon, amit csodálkozva vagy irigykedve, talán kicsit lesajnálva is elnéznek az asztaltársak, akik megtömik tányérjukat, mert a svédasztalnak nem tudnak ellenállni, s két hét múlva öt kiló plusszal távoznak. Inni a kenyérhez egy pohár meleg tejet vagy kakaót, enni egyetlen banánt, és könnyedén, mosolyogva, további jó étvágyat kívánva felállni az asztaltól.

   És festeni egész nap, pasztellbe és akrilba önteni a vágyakat, színeket, a novemberi napsütést és a barnálló, sárgálló vizet. Ekkor még nem gondolni Pávai-Vajnára, nem gondolni arra, hogy ezt a csodát, ezt a reggeli fél órát tőle kaptam ajándékba, no és Torok Sándortól, aki a művésztelepet alapította, és nem gondolni arra sem, hogy a város ezen a vízen lett igazán város, jómódú és élettel teli, szállodák és panziók, magánszállások élnek a gyógyvízre épülő idegenforgalomból. Ekkor még csak Szép Ernő az eszemben, kinek az ismert mecénás, Hupuczi László Bényi Árpáddal megfestette a portréját: alkotása ott lóg a költőről elnevezett terem bejárata fölött, ahol egyébként ideiglenes festőműtermet rendeztek be az alkotótábor idejére.

   Még nem gondolni arra, hogy hány város köszönheti a huszadik század e legjelentősebb magyar geológusának, a hévízkutatás úttörőjének ezt a folyékony aranyat. Nem tudni még, hogy a nagyenyedi kollégiumban tanult, ugyanott, ahol a nagyapám is, s hogy mostani városom, Debrecen hévízkútját is ő fúratja. Ülni reggel a meleg vízben, festeni egész nap, és nem gondolni arra, milyen méltatlanul, kitelepítve, szegénységben éri Pávai-Vajnát 64 évesen a halál. És nem gondolni arra sem, hogy majd egykor lesz olyan képzőművész, más fürdőhelyeken, Berekfürdőn, Mezőkövesden fürdőző, aki előhívja a feledésből, és ünneplésére kiállítást szervez, folyóiratszámot szentel.

   Ülni reggel a meleg vízben, festeni egész nap, és nem sejteni azt sem, hogy Vass Tibor egyszer mail art művésztelepet alapít, elsőként a világon, mert szeret első lenni, mindenféle projektet fundál ki, ahol immár egy éve, időről időre írókat, költőket, képzőművészeket fogad, s jönnek az alkotók, ki egy-két napra, ki hosszabb időre, találkoznak, barátkoznak, dolgoznak, művek születnek, ötletek támadnak. Nem gondolni akkor még arra, hogy e művésztelep ez év augusztusában, létrejöttének egyéves évfordulóján hirdeti majd meg első küldeményművészeti projektjét Pávai-Vajna Ferenc születésének 125. évfordulójára, Útnyerő címmel, s hogy a telep munkáját a Nemzeti Kulturális Alap is segíti.

   Nem gondolni arra sem a meleg vízben, hogy utakat nyernek a küldők, ingyenes kerülőutakat a bélyegzés helyétől Hernádkakig, ahol a kiállítások után a Marcelland Nemzetközi Művészeti Gyűjteménybe kerülnek a mail art munkák. Nem tudni akkor még, hogy az alkotóktól jobbnál jobb munkák érkeznek, s az útnyerő borítékok, képeslapok, melyeken direkt téves a címzés, mind magukon viselik a rózsaszín matricát, s a Pávai-Vajna utca 125-öt ugyan nem találják meg, ám a Nemzetközi Mail Art Művésztelepre egytől egyig beérkeznek, úgy éppen, ahogy azt Vass Tibor kiókumulálta.

   Ülni a jó meleg, kénes gyógyvízben, arra gondolni, mit is kellene festeni, délelőtt még kicsit kimenni az őszbe, fotózni a fürdő parkját, a fürdőzőket a Délibáb Hotel medencéjében, és nem tudni a jövőt, ami ma, 2011. decemberének 11-ik napján éppen jelen, ahogy itt ülünk a Spanyolnátha nem éppen kellemes melegben megrendezett téli Kertfesztiválján, hévíz helyett forralt bor és tea mellett, és örülünk Aby-Szabó Csaba, Bornemisza Rozi, Dallos-Nagy Ildikó, Éles Bulcsú, Für Emil, Gábos József, Gál Krisztián, Géczi Renáta, Ghyczy György, HAász Ágnes, Haraszti Zsolt, Homonna György, Kecskés Péter, Koroknai Zsolt, Korpa Tamás, Kun Marcella, Susanna Lakner, László János, Lux Antal, Oláh András, Pál Csaba, Repászki Béla, Repászki Ferenc, Sós Evelin, Torma László, Urbán Tibor, Vladár Csaba és Vladár Krisztina alkotásainak, annak, hogy ezáltal is továbbgyarapodik a Marcelland Nemzetközi Képzőművészeti Gyűjtemény. Örülünk a találkozásnak is, a Spanyolnátha új számának, gyógyvizeinknek, az útnyerésnek és annak, hogy Pávai-Vajna Ferenc — áldassék a neve — megszületett százhuszonöt esztendeje.