Séllei Zsolt
Székesfehérváron született 1969-ben. 1978-tól él Miskolcon. 1995-2005 között a Borsod megyei napi- és hetilap munkatársa volt. 2002-ben a Miskolci Nemzeti Színházban nyílt önálló kiállítása. 2006-ban a Világ más világ, 2010-ben a Miskolc KapuCíner című kötetben jelentek meg fotói.
SPN könyvek ajánló
Séllei Zsolt
Változókor
ahogy az évek, évszakok telnek. ahogy a levelek, úgy az emberek színeváltozása.
*
néha csak csönd akarok lenni. vagy dobogó. ahogy más papucs orrán pamutbojt.
*
mert fontos a változatosság, gyönyörködtet. nem tudom, akkor mi van, ha én közben unatkozom.
*
nem, japánkert leszek. piros virág a tavon. híd. átkelnének rajtam. összekötnék, ívben. ahogy kell. egy hídnak.
*
a tiéd akarok lenni / lila rúzs / vér és hús / táncolunk és pezsgőt iszunk / egy élet kell, amit érdemes élni / egy fájdalom, amihez ragaszkodunk. ahogy üvölti. igen.
*
élni akarom, ahogy a különbözőségek egészet alkotnak.
*
ahogy a viszonyok, a hangszínek mélyülése. és a szakadékoké.
*
az élet döntés kérdése, mondják. nem biztos, hogy az a döntés az enyém. ahogy az élet sem, amit annak vélek. mondom.
*
ahogy a nyári méz-sárga okkerré érik, bíborrá szépül, majd mélybarnul, s lilán tündököl. ahogy a dér csillagozza, kristáyozza. ahogy a viasz-szín végül bélyegez.
*
ívlámpák lila fénye. tükörkép a tó vizén. csillanjak, villanjak. fel, ne meg. ahogy a gyermek szemében az öröm.
Fodor Tünde