Személyesen nem volt szerencsénk találkozni, de ismerlek. Híres rokonom vagy nékem, bár az átkosban ezt nem volt érdem emlegetni. Mikor ötvenéves lettem, magamnak írtam karácsonykor néhány sort: „betűszedő, tetűszedő / tévépásztor tevepásztor / Játék a betűkkel / hangszóró / figyelem figyelem / szabadság egyenlőség / testvériség test vér / bugyingó pelenka / gyermekké válás / újra gyermeknek lenni / vért verejtékezni / megszületik a gyermek / megkeresztelni / atya fiú és / szentlélek nevében / erre nem számítottunk / hogy újra születnek / újra álmodnak /  férfiak férfiakkal / nők nőkkel / titokban lehet / családot alapítani / most már tilos / csodát várni", és most, hogy mindezt  megtaláltam, néhány sort kihúztam belőle, mert nem tudtam, miért került oda. „...ha felnőtt küld sötét verset / faxon egy halottnak, / az minimum zaklatás...” Ezért emailezek... Születésnapodra. Százhuszonöt éves lennél. Mostoha sorsod volt neked is, és életed szülővárosoméra emlékeztet.

   Berettyóújfalu mindent Trianonnak köszönhet, semmi kis hely volt annak előtte, és aztán rászakadt a rangkórság, megyeszékhely lett,  s mindent kapott. Például Leventeházat medencével, ahol a magyar gyerekek 1944-ben Konrád szerint „vijjogva ugráltak fejest a trambulinról a huszonöt méter hosszú medencébe, amelybe csendesen folydogált az artézi víz". Imádom ezt a vizet, és ha bárhol az Alföldön beleszagolok, illata hazarepít a gyermekkorba. Berekfürdő kicsi kis falu, folyékony kincse az Alföld alatt húzódó melegvizes óceánból való. Létét Trianonnak köszönheti, egy csonka ország kétségbeesett kutatását az energia után. Valami mégis csak került. Nem a remélt  kőolaj, hanem gáz és termálvíz. Eszembe jutsz most már Te is, nem csak a gyermekkorom.

   Nagymamámat, Pávai-Vajna Erzsébetet ismerted, sokat mesélt rólad. Nem nekem, hanem édesanyámnak.  Ő büszke volt arra, hogy ilyen híres ember rokona. Most már én is. Bevallom, nem sokat tudtam Rólad, bár sokszor és sok helyen elmondtam, rokonok vagyunk. Talán  ennek volt köszönhető az a felkérés, hogy  vegyek át egy kicsiny kis falu által neked adományozott posztumusz díszpolgári címet. Akkor jártam utána, ki is vagy igazán. Szép könyvet írtak rólad, de csak a halálod után. Sorsodat szemlélve Obersovszky Gyulai sorai  jutottak az eszembe: „Temetni nagyon tudunk / Temetni egyszer / kétszer / tán többször is / ugyanazt a halottat / görgetni ágyútalpakon Chopin után / Temetni nagyon tudunk / tanulhat tőlünk a világ...”

   Kicsiny kis bányászfalu ölelt először magához, hisz' előtte hiába kilincseltél, Hajdúszoboszló nem adott élhető lakhelyet. Meggyulladt a halotti lepel a temetéseden, tarisznya szakállad megpörkölődött. Egy esztendő sem telt el — azon, hogy ez sok, vagy kevés egy halottnak, még nem gondolkodtam —, s Szolnokra vittek. Először egyedül nyugodtál a fekete földben, majd melléd szenderült feleséged, Nusi, hogy aztán nyolc évvel később együtt utazzatok Hajdúszoboszlóra, ahol már nem kellett a remélt lakás, díszsírhely lett az otthonotok, és a nevedet viseli egy utca is...

   Berekfürdőn nem kellett bányász zenekar és  csinnadratta, az ünnepség emberi volt és méltó, mert Körmendi Lajos ismerte az embereket, az élőket és talán a halottakat is. Azóta is őrzöm a falutól kapott hatalmas oklevelet, amelyet dr. Hajdu Lajostól, a település polgármesterétől vehettem át. Ha előveszem, beteríti a kis dohányzóasztalom. Széthajtom és olvasom: Berekfürdő Község Önkormányzata a település önállóságáért megtartott népszavazás 10. évfordulóján posztumusz díszpolgári címet adományoz Pávai-Vajna Ferenc főgeológusnak a berekfürdői kút fúrásáért, a termálvíz megtalálásáért, amely lehetővé tette a falu kialakulását és mai virágzását.

A hálás berekfürdőiek nevében: Dr. Hajdu Lajos  polgármester