Kocsis Csaba
1959-ben született Berettyóújfaluban. Erdésznek tanult, dolgozott tanítóként, volt népművelő, újságíró, kulturális menedzser. A nagyrábéi művelődési ház és könyvtár igazgatója, a Bihari Füzetek szerkesztője. 2005 óta állít ki fotográfiákat. Legutóbbi kötetei: Kádár vitéz útja (kisregény, Barbaricum Könyvműhely, Karcag, 2001), Vízummal a szülőföldre (publicisztikák, Szépírás Kiadó, Szolnok, 2004), Ezüstkert (színjáték, Magyar Napló, Budapest, 2005). 2006-ban Berek Barátja Emlékplakettel tüntették ki. 2006-ban a B. Tónus Kiadó gondozásában jelent meg 12x12 mondat a barátságról című kötete. 2006-tól a berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor vezetője. 2007-ben az I. Hajdú-Bihar Megyei Fotószemlén a Megyei Önkormányzat díját kapta. Berekfürdői énekes poézis címmel 2008-ban jelent meg CD-je szezői kiadásban. 2008-ban 1. helyezést ért el a Vizek éve országos fotópályázaton, a Kikapcsolódás és egészségmegőrzés gyógy-és wellnessfürdőinkben kategóriában. Legutóbbi regénye a Közép-európai mozaik, a Babaricum Könyvműhely gondozásában jelent meg 2008-ban. 2009-ben négy tárlata járja Magyarországot. A Kor-Kör-Képben kortárs írókat, költőket ismertet meg a nagyközönséggel.
Fotó: Vass Tibor
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Kocsis Csaba
Kedves Feri Bátyám!
Személyesen nem volt szerencsénk találkozni, de ismerlek. Híres rokonom vagy nékem, bár az átkosban ezt nem volt érdem emlegetni. Mikor ötvenéves lettem, magamnak írtam karácsonykor néhány sort: „betűszedő, tetűszedő / tévépásztor tevepásztor / Játék a betűkkel / hangszóró / figyelem figyelem / szabadság egyenlőség / testvériség test vér / bugyingó pelenka / gyermekké válás / újra gyermeknek lenni / vért verejtékezni / megszületik a gyermek / megkeresztelni / atya fiú és / szentlélek nevében / erre nem számítottunk / hogy újra születnek / újra álmodnak / férfiak férfiakkal / nők nőkkel / titokban lehet / családot alapítani / most már tilos / csodát várni", és most, hogy mindezt megtaláltam, néhány sort kihúztam belőle, mert nem tudtam, miért került oda. „...ha felnőtt küld sötét verset / faxon egy halottnak, / az minimum zaklatás...” Ezért emailezek... Születésnapodra. Százhuszonöt éves lennél. Mostoha sorsod volt neked is, és életed szülővárosoméra emlékeztet.
Berettyóújfalu mindent Trianonnak köszönhet, semmi kis hely volt annak előtte, és aztán rászakadt a rangkórság, megyeszékhely lett, s mindent kapott. Például Leventeházat medencével, ahol a magyar gyerekek 1944-ben Konrád szerint „vijjogva ugráltak fejest a trambulinról a huszonöt méter hosszú medencébe, amelybe csendesen folydogált az artézi víz". Imádom ezt a vizet, és ha bárhol az Alföldön beleszagolok, illata hazarepít a gyermekkorba. Berekfürdő kicsi kis falu, folyékony kincse az Alföld alatt húzódó melegvizes óceánból való. Létét Trianonnak köszönheti, egy csonka ország kétségbeesett kutatását az energia után. Valami mégis csak került. Nem a remélt kőolaj, hanem gáz és termálvíz. Eszembe jutsz most már Te is, nem csak a gyermekkorom.
Nagymamámat, Pávai-Vajna Erzsébetet ismerted, sokat mesélt rólad. Nem nekem, hanem édesanyámnak. Ő büszke volt arra, hogy ilyen híres ember rokona. Most már én is. Bevallom, nem sokat tudtam Rólad, bár sokszor és sok helyen elmondtam, rokonok vagyunk. Talán ennek volt köszönhető az a felkérés, hogy vegyek át egy kicsiny kis falu által neked adományozott posztumusz díszpolgári címet. Akkor jártam utána, ki is vagy igazán. Szép könyvet írtak rólad, de csak a halálod után. Sorsodat szemlélve Obersovszky Gyulai sorai jutottak az eszembe: „Temetni nagyon tudunk / Temetni egyszer / kétszer / tán többször is / ugyanazt a halottat / görgetni ágyútalpakon Chopin után / Temetni nagyon tudunk / tanulhat tőlünk a világ...”
Kicsiny kis bányászfalu ölelt először magához, hisz' előtte hiába kilincseltél, Hajdúszoboszló nem adott élhető lakhelyet. Meggyulladt a halotti lepel a temetéseden, tarisznya szakállad megpörkölődött. Egy esztendő sem telt el — azon, hogy ez sok, vagy kevés egy halottnak, még nem gondolkodtam —, s Szolnokra vittek. Először egyedül nyugodtál a fekete földben, majd melléd szenderült feleséged, Nusi, hogy aztán nyolc évvel később együtt utazzatok Hajdúszoboszlóra, ahol már nem kellett a remélt lakás, díszsírhely lett az otthonotok, és a nevedet viseli egy utca is...
Berekfürdőn nem kellett bányász zenekar és csinnadratta, az ünnepség emberi volt és méltó, mert Körmendi Lajos ismerte az embereket, az élőket és talán a halottakat is. Azóta is őrzöm a falutól kapott hatalmas oklevelet, amelyet dr. Hajdu Lajostól, a település polgármesterétől vehettem át. Ha előveszem, beteríti a kis dohányzóasztalom. Széthajtom és olvasom: Berekfürdő Község Önkormányzata a település önállóságáért megtartott népszavazás 10. évfordulóján posztumusz díszpolgári címet adományoz Pávai-Vajna Ferenc főgeológusnak a berekfürdői kút fúrásáért, a termálvíz megtalálásáért, amely lehetővé tette a falu kialakulását és mai virágzását.
A hálás berekfürdőiek nevében: Dr. Hajdu Lajos polgármester