Jenei Gyula
1962-ben született Abádszalókon. Szolnokon él. Magyar és történelem szakos tanár; sokáig újságíróként dolgozott. 1998-ban alapította, s azóta szerkeszti az Eső irodalmi lapot (www.esolap.hu) Fontosabb kötetei: Az időben rend van (versek, 2011); Ívek és törések (íróinterjúk, 2011); Ha kérdenéd (versek, 2006); Futóhomok (tárcák, jegyzetek, 2003); Grafitnap (versek, 2002). Honlapja:www.jenei.esolap.huLAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Jenei Gyula
Fürdőhelyek
(Kunhegyes, Berekfürdő, Szolnok)
a büfében bambi lesz meg lángos, legyek
dongnak és darazsak, és negyven év múlva
− ködös, novemberi napon, mikor délelőtt is
villany ég szobámban − beleng majd a nyári
fürdő hangulata, s emlékezni fogok arra,
ami lesz: kisfiúk és lányok harsánykodnak,
a nagyobbak pedig lusta vággyal napoznak
a szürkére mázolt medence szélén. a vizek
fölött minden fürdőhelyek lágy erotikája
lebeg. arrébb fáradt, nehéz testek a tyúk-
szemáztatónak nevezett termálban: mű-
téti hegek, visszerek, kövér és sovány em-
berek, nézem őket klottgatyás, egyszálbél
gyerek, s undorodom a hájas nénik fehér
bőrétől vagy a pecsenyére égett szeplős
hátaktól, s attól, hogy valaki mindig bele-
hugyozik a vízbe, s mégis nyakig merülök
benne, s később sem értem, miért lehet jó,
ami rossz. a délután magas egére tűzve
fehér napkorong éget. hőség, izzadság, érett
dinnyebél. az egyik medencében langyos
a víz, a másikban pisimeleg. lompos, lusta
párbeszédek, pletykák, gyerekkurjongatás.
csobbanások, fröcskölések hangja. valami
hangszóró recseg. darazsak zsongnak
és szavak. a könnyű fehér felhőket darabokra
törik a víz tükrén a legapróbb mozdulatok.
a víznek szaga lesz.
szaga.
* * *
aztán majd mennek az évek, s ősz jön, vén-
asszonyok nyara hűvös hajnalokkal,
napkeltékkel. a medencék fölött páragőz
lebeg: az isten: metafora. a fény furcsán
hasad, néhol szivárvány villan. a lázas ős-
elem ölel, simogat. mozdulataimra össz-
pontosítok: más a súlya a kéznek, máshogy
mozdul a láb, a lélek. a medencék fölötti
vastag páradunyhát félretolja egy légáram,
a sétány betonjára hulló termés burka fel-
hasad, s egy hamvas gesztenyén laposan
megcsillan a reggeli fény. fehér gyermek
felhők a fák fölött. aztán tél lesz: hó, lucsok,
fagy, de a medence vize ugyanaz. csak
a pára sűrűbb fölötte. úszás után megyek
majd át bele. lazulok, ismerősökkel beszél-
getek nyakig a melegben, vagy csak hall-
gatom, mások miről fecsegnek. ülök
a padkán, játszom a vízzel: felszínén kö-
rözök karommal, apró csuklómozdulatokkal
kanalazom, fröcskölöm. megtörölöm vizes
homlokom, s még vizesebb lesz. legyen majd
délelőtt, hideg ezüstkorong guruljon lassan
az égen, a fürdő villanyórája eltökélten
darabolja majd percekre az órát, másod-
percekre a percet. befelé figyelnék, még bel-
jebb, de leköt a külvilág, a csupasz fák
mögött köznapok nyüzsögnek − aztán mégis,
mintha már nem is a vízben, hanem
az időben ringatóznék egyre. forgat enyhe
szédület.
