Filip Gabriella
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Filip Gabriella
Bagatellek és beintések
A kalapban időként megcsörrent egy-egy euró, leginkább persze csak eurócent, de alkalmanként ismeretlen eredetű pénzdarabok is koccantak az uniós valutához (valamint a fületlen gombokhoz). Ha valaki adakozott, az utcazenész köszönésképpen biccentett. Szólni nem tudott, hiszen fújta a bagatelleket, majd a Mikrokosmost, valamint az Etűdöket zongorára, a Kontrasztokat hegedűre, klarinétra és zongorára, a Negyvennégy duót két hegedűre, az Erdélyi táncokat nagyzenekarra, továbbá a brácsaversenyeket, hegedűversenyeket, és előadásában felcsendült a Csodálatos mandarin, a Fából faragott királyfi, a Kékszakállú herceg vára, valamint a Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára — furulyán.
A furulyás fiú — csak így hívták a környékbeli lakosok — korábban hegedült. De a gyönyörű cremonai hangszerét ellopták a vonaton. Senki sem tudott róla semmit — se a hegedűről, se a hegedűsről. Újabban egyébként is furulyásnak hívták, és hiába kérdezték volna, nem beszélt. Nem beszélte a helyi lakosok nyelvét. Csak fújta, makacsul fújta a hangszerét. (Az ócskapiacon vette.)
A városi zeneiskola igazgatója bölcsen hümmögött, ha éppen arra járt, ahol az ismeretlen ifjú muzsikált. Az idős mester szerint kelta és germán hagyományokat idéz a virtuóz előadás. A helyettese azt terjesztette — természetesen csak szűk baráti körben —, hogy az igazgató hallásával baj van, mert ezeknek a dallamoknak köze nincs sem a keltákhoz, sem a germánokhoz, de ő egyelőre nem mondhat többet. A nagytemplom kántora hallott a vitáról, és természetesen ő is hallgatott. Nem szerette volna, ha kiderül, éppen elég volt neki a liturgiát megtanulnia, számára bizony értelmezhetetlenek ezek a dallamok. Igaz, egyszer a híres Szabadság-kórust vélte felismerni, de ez olyan képtelenségnek tűnt, hogy röstellte volna kimondani. Csak dúdolgatta, hogy mint a fecske, amíg a felért a kórusra.
A furulyás fiú — amikor még hegedűs volt — nagyzenekarban játszott, de megvonták az állami támogatást, és megszűnt a státusza. Jelentkezett volna a színházba, de a portán azt mondták: hogy ne fáradjon, itt már az operett is playbackről megy, a primadonna bánatában beugrott a nagybőgőbe, a rabszolgák kórusa meg elment karaokézni. De a mi fiunk szerencsére meglátta a próbatáblán a felhívást, hogy Bartók Béla és Giuseppe Verdi Deventerben találkozik. Igaz, előbb úgy olvasta a Deventert, hogy Denver, és a tengerentúlra nem szívesen ment volna. Viszont amikor rájött, hogy itt a kontinensen, Hollandiában lesz a légyott, azt gondolta: egy próbát megér. Ezért próbálta oly szorgalmasan és nyilvánosan — jobb híján furulyán — páros napokon Bartók összes műveit. Másnaponként Verdi operáit fújta. Harmadnap pedig együtt, egyszerre, de leginkább csak egymást kergetve. Hátha beéri Judit Gildát vagy a mantuai herceg a kékszakállút?! Másképp' ugyan hogy jöhetne össze a nagy találkozás?!
*
Segítsünk nekik! Énekelje mindenki együtt és egyszerre: „La donna è mobile...” „Szép vagy, szép vagy, százszor szép vagy...” Állj! Állj! Nem egymás után! Együtt! Egyszerre. Figyelem. Beintek!
Beintettek...