a férfi akit bírok

vagy csinál valamit, vagy nem, de félig soha. kell is, nem is. fél pohár grand marnier-t tölt, magának és nekem. vállból olvad, folyik a székről, a pocsolya nyom nélkül szárad fel. utána mégis támad a bátor lila burzsoá. zakóján csak a rever spicces, inggallérja fél cápa, én a magas cápát szeretem. vegyen klasszikus csíkos mellényt a kockás ingéhez, integessenek zsebéből friss perzsaminták, legyen teljes a káosz. csak takarjon ki kedves sárga kasmír.   félig kitakar. ő csak természetes anyagokat vesz fel, gyapjút, selymet. és a bőrömet. magára húzza,  jószabású.   a végén lassan, kimérten öltözik, átnyújt egy csokor nyakkendőt,  megfordul.  kapcsolnám össze. halvány zakóján  szúr a tűkocka.

a nő aki vagyok  (haute couture)

very formal eseményre is nadrágkosztümben megyek vagy átlátszó dekoltázsban. polgárpukkasztok. a lilán túl is van élet, nem húzom el a kristálypoharat, mikor az idegen tölt. szikrázva koccintok, az üvegen keresztül kémlelem, torzít. egy szuszra döntöm le, miközben arról áradozik, hogy a ruhám egy költemény. ha tudná. vannak fehér blúzok, amikért ölni tudnék. a harmadik találkozóra adom csak magam, nem húzom sokáig, de nem bírom, nem birtokolom. emelt hangon a magas szabászatról beszél, én meg félrehallom. sokáig vonzó a szőke széles válltömés, de a negyvenkilencedik férc után a  cérnát is kihúzkodom, újraszabom.  hónaljban szűk.  öltözködésben összhang legyen, fontos apró részletek, tökéletes párosítás.