Karádi Márton

1985-ben született, jelenleg az ELTE szabad bölcsész szakos hallgatója. Verseit eddig közölte többek között az Élet és Irodalom, a Magyar Napló, a Beszélő, az Új Forrás, az Irodalmi Jelen, a Parnasszus, a Helikon.
SPN könyvek ajánló

Karádi Márton
Dominik
Dominik egyre méretesebb.
Enyém a csuklója, anyjáé a kézfeje
testén az anyajegyek kidudorodnak,
mint az ikeás bútorok elemeit
összetartó csavarok feje.
Nem volt fontos, hogy szép legyen,
az volt a lényeg, hogy működni tudjon,
nem kellett hozzá szerelem,
sem sok próbálkozás
régi kacatjainkból tákoltuk össze,
akár egy nyelvkönyv példamondatát.
Dominik
Dominik látta, hogy megvertek a behajtók,
amiért nem akartam nekik adni
harmadik emeleti lakásunk kulcsait.
Azóta folyton szabadkozik, mindenért elnézést kér,
egészen ráncos lett az arca,
mint a fürdővízben túl sokáig áztatott ujjak.
Megpróbálom megnyugtatni,
de elfeledtetni vele a dolgot olyan nehéz
mint kikergetni egy legyet
a nappaliból a nyitott ablakon.
Azt javaslom, ha ilyet lát,
legközelebb csukja be a szemét, mint hajmosáskor,
ne mehessen bele semmi, ami fájdalmat okoz.
Persze tudom, hogy nincs miért aggódnom
az idő úgyis megszépíti a történteket
és mire kiszedik a varratokat,
és leveszik a szememről a borogatást
emlékezete olyan lesz,
mint a kormozott üveg,
amin keresztül végig lehet nézni egy napfogyatkozást.
Nevelés
Dominik egyre méretesebb.
Alkoholt még nem ihat,
de ha kinyitok egy bort,
nyelve úgy mászik elő arcából
mint giliszták a földből az esőre
vigyáznom kell,
már nem kiabálhatok az anyjával,
ő meg az orgazmus
színleléséhez nem használhat többé hangokat,
Attól félek, hogy nem mutatunk jó példát Dominiknak.
Így jónak lenni olyan nehéz,
mint szabad kézzel húzni egyenes vonalat.