Július utolsó három napját Tiszaörs-fürdőn töltöttem.
Ez idő alatt az alábbiak bőséges mennyiségben előfordultak: napsütés, ebéd, műhelymunka, gyógyvíz, felolvasás, vacsora és zene.
A Spanyolnátha művészeti folyóirat 15, az SPN műhelytábor 5, Petőcz András pedig 60 éves lett. Ezt a három jelentős eseményt, három, különböző ízű torta elfogyasztásával ünnepeltük meg.
Idén az írói karrierépítéssel kapcsolatos kérdéseket boncolgattuk. Ki számít írónak? Mi az a karrier? Ehhez hasonló kérdésekre kaphattunk választ, egyrészt a műhelyvezetőktől, másrészt meg saját magunktól. Vagy nem. A fő az elmélkedés.
Petőcz András és Vörös István sokat meséltek pályakezdésükről, annak nehézségeiről, örömeiről. A személyes történetek és kudarcok megnyugtattak, hogy tényleg mindenki hibázik. Még ők is.
Hétfőn különféle rántott finomságok elfogyasztása után megtörtént az Ady 100 pályázat eredményhirdetése, majd Fazakas-Koszta Tibor bevezetett minket a festészet rejtelmeibe. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy az irodalom és a képzőművészet összetartoznak. Fazakas Bálint grafikus és animációs bemutatója után a verseket daloló duó, a Körömvirág együttes hozott különleges hangulatot a táborba. A dob hangja mindig olyan érzést kelt bennem, mintha egy sámán-szertartáson lennék. Most is így történt.
Kedden Petőcz András karrierépítéssel kapcsolatos előadását egy izgalmas műhelymunka követte. A József Attila inspirálta önreflexiós versek mellett a költészet hatalmát felmérő novellák is születtek. A költészet világmegváltó erejét próbáltuk megragadni. Még mindig nem tudom, hogy egyáltalán lehetséges-e ez.
Délután a táborozók megmártóztak a vízben, írtak, beszélgettek.
Este kezdetüket vették a felolvasások, majd késő este zene és tánc töltötte meg a korábban prózával és lírával megtelt teret.
Szerdán Vörös István tartott előadást az írói karrierről, bemutatva az íróvá válás folyamatát. Az ezt követő feladat egy kortárs mesterhez szóló vers vagy novella elkészítése volt. Vörös István azt mondta, hogy csak nyugodtan csimpaszkodjunk a mesterekbe. Úgyhogy én csimpaszkodtam.
A felolvasás, és egy tökéletes pörkölt után elbúcsúztunk egymástól, és hazaindultunk. Én a nyüzsgő Budapestre, ami sosem alszik, és amit nagyon szeretek, de amit nehéz is lesz újra megszoknom a tiszaörsi csend után.