Egy másik írótáborból jövök. Még nem rendeztem el a fejemben. Épp csak hazaértem, kimostam, máris indulok. Ide jönni: családlátogatás. Avantgárd nagycsalád. Csak rágondolni is elég, hogy ismerjem a szobákat, az utca-végi gólyafészket, a kukoricást, a fürdő barna vizét, a hőségben babgulyás-ebédet, a műhelymunkát, és az összenézéseket VassNórival.
Bübüt muszájból hozom. A kutya olyan, mint az ötéves gyerek: ott van, ha akarjuk, ha nem. Legalább időben lefekszem, és nem csinálok hülyeségeket. Persze arra nem számítok, hogy a táncpartin Bübü ugrál a legvidámabban, és hogy beleszól a felolvasásokba. Résztvevő, és védelmező. És persze, sztár. Rántotthusin él, mindenki titokban (és kevésbé titokban) tömi, ajnározza, imádja. És ő vigyorogva viseli. Petőcz András szerint már csak az hiányzik, hogy felolvasson. Így aztán Bübüt költőkutyává alkotom az egyik műhelyfeladatban.
Valahogy jó itt. Nincs a közelünkben se város, se civilizáció, se kocsma. Mi vagyunk és az irodalom. Fél perc alatt esik szó Kassákról, Erdély Miklósról, Thomas Bernhardról...csak röpködnek a nevek, körülöttünk a nagy szellemek. Szeretem, hogy irodalmi pletykálkodás folyik Kosztolányiról és név nélkül anekdotáznak nekünk a híresek. Behúznak minket is ebbe a közegbe, szagoljuk az alkotást, ízleljük a szavakat. Mármint a meglepetés szülinapi tortát és pezsgőt, azt nagyon ízleljük.
Székelyhidi és a Berka, Berka és a Székelyhidi, várom már, milyen őrültséget eszeltek megint ki, szeretem nézni őket, a végtelen két térfelén villódzó párost. De ez most elmarad, bár egymás utáni bemutatkozó „előadásukat” összemossák, Berka belebeszél, Székelyhidi visszaszól, Berka kiegészít, Székelyhidi rákontráz. Máris performansz.
Petőcz András és Vörös István is kap egy egész délelőttöt, hogy valamit kihozzanak belőlünk. Nagyon nehéz a sűrű nap és fürdőzés közben és után írni. Az íráshoz összeszedettség kell, ezért mégis jó, hogy van Bübü, aki korareggel ébreszt, mert hát a rutin. Nem tudok kávétfőzni, kiderül, nincs gáz (pedig még gyufát is hoztam). Féltörök kávé a megoldás, csak forró vízzel nyakonborítom az őrölt kávét. S külön hideg tejjel szervírozom, aki kér.
Igazán sokat írhatnék a délutáni előadásokról. Sokféle, nem unalmas. Este pedig felolvasások. Meg fürdőzés. Meg zene és tánc, a részlegesen szakadt vádlimmal. Aztán utolsó nap hűthetem, sántíthatok, beugorhatok hazafele a gyógytornászhoz.
Amúgy meg, mindig ugyanaz. Úgy jövök ide, hogy azt hiszem, tudom, mire készüljek. Hisz ismerem. S aztán meg csak hisztizek, hogy nem akarok hazamenni. Tanulni akarok. Írni akarok. Itt lenni akarok.