Kertész Mihály Bartók Bélát kérte fel, hogy zenét komponáljon a Bánk Bán című némafilmjéhez. A zeneszerző észak-afrikai gyűjtőútjáról tért haza, és az Andrássy úton bandukolva, a Japán kávéház közelében, egyszerre csak elé toppant Kertész Mihály, aki szintén nemrég érkezett meg Dániából. Az aláfestő rigmusok megkomponálásban már korábban is megegyeztek, Kertésznek különösen tetszett, ahogy felzúg a Divertimento, pont annál a jelenetnél, mikor Bánk Gertrudis mellkasába mártja a tőrét, ám Bartókot most egészen más izgatta.

— Jó, hogy találkoztunk, te Miska! — mondta neki a nagy zeneszerző. — Mi lesz a szöveggel a film alatt? Katona Józsefét fogjuk kiírni?

— Á, nekem megvan az egész a fejemben! — nyegléskedett Kertész. — Például akkor, amikor Endre elindul a szentföldre, rögtön odaugrik elé Petur, és azt mondja: „Endre király, gonosz asszony a Te feleséged! Szíve gonosz, neve Gertrúd, születése német!”

— De hisz ez marhaság! — mondta Bartók. — Hát csak tudja a felesége nevét a szerencsétlen!

— Jó lesz ez, hidd el! Szép rímek vannak benne! Hallgasd meg például ezt itt, Bánktól: „Először is te halsz meg, te Gertrúd, német szajha! Te királyné s kerítőné Egy személyben! ...rajta!”

Bartók csöndesen ingatta a fejét.

— Szerintem ez sokkal jobb lenne, figyelj, csak: „Judit szeress, sose kérdezz!”

— De hát nincs is benne Judit — csodálkozott Kertész —, csak Melinda!

— Hát írd bele! — mondta Bartók, és mérgesen villogtatta átütő erejű hatalmas szemét. Ám Kertész ezt mintha meg sem hallotta volna, és így folytatta:

— „Bánk bán kardja a királynét Át meg általjárta…” Bartók közbevágott:

— „Könnyek, Judit, könnyek, könnyek. Gyere, Judit, gyere, Judit, csókra várlak. Gyere, várlak, Judit, várlak. Az utolsót nem nyitom ki. Nem nyitom ki.”

— Hát maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, mindent kétszer mond! — kiáltotta Kertész Karinthyt idézvén, de ezzel megidézte Ady Endrét is, aki kilépvén a Japán kávéházból, meglátva a már-már vérre menő veszekedőket, ily megállapítást tett a vele sétáló Hatvany Lojzinak: — Azt hiszem, Luis (ez a felvágós sznobos duma a párizsi évek hozománya volt a nagy költőnél), szóval, azt hiszem, Luis, ez most egy szép barátság kezdete!

Vagyis, ha Kertész Mihály nem veszekszik Bartók Bélával a Bánk bánról, és nem lép ki az ajtón Ady Endre, és nincs vele Hatvany Lojzi, és nem rendezi meg harminc évvel később a Casablancát, akkor a Macskajajban sem mondhatja el az örökbecsű mondatot az egyik pálinkaivó nagypapa a másiknak.