A gazdag olasz művészeti élet egy talán kevésbé ismert dél-olasz szelete mutatkozik be a nápolyi Morra Alapítvány és Nitsch Múzeum történetén keresztül.

Manapság inkább Nápoly maffia-hálózatáról, a kifogásolható közbiztonságról hallani a várossal kapcsolatban, pedig a Vezúv árnyékában Olaszország egyik izgalmas művészeti centruma kezd kialakulni, kortárs galériák, kiállítóterek és sikeres nagy múzeumok közegében.

Az alábbi esettanulmányból kiderül: milyen egy sikeres magánmúzeum Dél-Olaszországban, milyenek egy alapítványi gyűjtemény és múzeumi lehetőségei.

Trafóházból múzeum

Giuseppe Morra, a nápolyi kulturális szcéna egyik meghatározó szereplője 1992-ben alapította a hivatalos nevén Fondazione Morra — Istituto di Scienze delle Comunicazioni Visive (Vizuális kommunikációs tudományok intézete) nevű, röviden Morra Alapítványt. Elődje az 1974-ben létrejött Studio Morra galéria volt, amely a hetvenes-nyolcvanas években a kísérleti művészet, a performansz, a vizuális- és hangköltészet bemutatásával foglalkozott. Az erősen vallásos dél-olasz közegben akkoriban nem volt megszokott a gyakran provokatív body art és a performanszművészeti estek szervezése, előfordult az is, hogy a rendőrség kiszállt egy-egy „látványosabb” bemutatóhoz.

Galeristaként a kortárs művészekkel jó kapcsolatot ápoló Morrát lassanként a nápolyi művészeti élet kulcsfigurájaként kezdték számon tartani. A hetvenes évek óta építi műgyűjteményeit, elsősorban a Morra Alapítvány számára vásárol, amelyben jelenleg több mint kétszáz művész alkotásai találhatók, de magángyűjteménye is egyre jelentősebb.

A Studio Morra a kezdetektől a hatvanas évek neoavantgárd tendenciáira koncentrált, a bécsi akcionizmus művészei (Herman Nitsch, Gunter Brus, Urs Luthi) és a body art nemzetközileg elismert szereplői (Marina Abramović, Gina Pane, Peter Kubelka) alkotják a Morra-gyűjtemény alapját. Ehhez a hagyományhoz társult a nyolcvanas években a kísérleti költészeti tendenciák iránti érdeklődés. Az alapítvány kiemelten gyűjti és kutatja a hatvanas-hetvenes évek Olaszországában kialakult sokszínű, vizuális, konkrét és hangköltészettel foglalkozó művészeket. Kiemelkedően gazdag anyag található a gyűjteményben Arrigo Lora-Totino, Ugo Carrega, Luca Maria Patella, Nanni Balestrini, Eugenio Miccini, Luciano Caruso, Stelio Maria Martini és Lamberto Pignotti mukáiból és a hozzájuk kapcsolódó kiadványokból. Az olasz Poesia Visiva mellett a nemzetközi Fluxus, konkrét költészet, kísérleti zene is részét képezi a gyűjteménynek, Henri Chopin, Jiri Kolář, Dick Higgins, Allan Kaprow és mások munkáinak képviseletében. A magyar avantgárd sem maradhatott ki a merítésből: Kassák Lajos egy kis méretű képarchitektúrája (1930) szerepel a gyűjteményben.

Morra az olasz és nemzetközi kortárs művészeti vérkeringésbe is igyekszik bekapcsolódni.

A kétezres évek során fiatal és beérkezett olasz kortárs művészek egyaránt bekerültek a gyűjteménybe, mint például a 2014-es Talent Prize nyertese, Gian Maria Tosatti, aki Morra által támogatott művészként az elhagyott városi tér vizsgálatával izgalmas installációkat hoz létre Nápolyban.

Stúdiójának alapítási évéhez Giuseppe Morra életében egy másik jelentős esemény is kötődik. Hermann Nitsch (1938—) bécsi akcióművész látogatott Nápolyba, akit — miután végrehajtotta 45. számú akcióját — kitiltottak Olaszországból. Ekkor került kapcsolatba Morra galériájával, amivel évtizedeken át tartó barátság és szoros együttműködés vette kezdetét.

A Studio Morra lett Hermann Nitsch olasz galériája és kiadója — többek között az életmű egyik legjelentősebb művéhez, az Orgien und Mysterien Theaterhez kapcsolódó teoretikus műveinek. Nitsch akciói az ősi rítusokat kötik össze a színházművészet, a performansz és a festészet látványos elemeivel, az így létre jövő, minden érzékszervre ható esemény az embert ösztönlényként láttatja. Miután a hatvanas években erőszakosnak minősített akciónak jogi következményei elől Németországba költözött, Nitsch 1979-ben egy ideig Campaniában is élt, a Nápoly mellett fekvő Cuma régészeti terület közelében. Itt hozta létre nem ritkán többnapos akcióit, például a helyszín inspirációja nyomán született „Cuma König Oidipus III. fest” című akciót.

A több évtizedes, sokoldalú együttműködés csúcspontjaként 2008-ban, a művész hetvenedik születésnapjára nyílt meg a Museo Archivio Laboratorio per le Arti Contemporanee Hermann Nitsch (Hermann Nitsch kortárs művészeti múzeum, archívum és könyvtár), amely az egyetlen, kifejezetten Nitsch-nek szentelt kiállítóhely (az ausztriai Mistelbach Nitsch-múzeumán kívül). A Morra Alapítvány kiterjedt tevékenységi körére jellemző, hogy múzeumfenntartói feladatai mellett annak gyűjteményét is kezeli, s ebből kétévente új időszaki kiállítást rendeznek a kiállítótérben. A trafóházból kialakított Nitsch Múzeum feltehetően nem Nápoly legismertebb múzeuma, de kétségtelenül a legszebb panorámát nyújtja a városra.

Hermann Nitsch művészetének reflektált bemutatása, valamint az akciókhoz kapcsolódó, kutatható médiaarchívum és könyvtár fenntartása mellett az intézményen belül külön szekció foglalkozik a független kísérleti filmkészítéssel (Dipartimento per il Cinema Sperimentale Indipendente); az 1940-től napjainkig tartó időszakot felölelő kortárs zenei kutatásokkal (Audioteca di Musica Contemporanea), és létezik a performanszművészet műfajokon átívelő sajátosságait feltáró archívum is (Centro per le Arti Performative e Multimediali).

A képzőművészeti érdeklődés mellett a Morra Alapítvány Julian Beck és a Living Theatre kísérleti színházi hagyományai iránt is elkötelezett, külön színházi archívum várja az érdeklődőket a társulat dokumentumaival. Időről időre nemzetközi workshopoknak, találkozóknak és előadásoknak is helyet ad a Nitsch Múzeum, ahol a Living Theater ma is élő organizmusként fejlődhet tovább.

A vizuális költészet/a totális szó

A Morra alapítvány jó kapcsolatot ápol a legtöbb jelentős művészeti intézménnyel, Olaszországon belül és kívül egyaránt. A Progetto XXI egy olyan nagyszabású projekt, amelyben Morra Nápoly legnagyobb kortárs művészeti múzeumával, a MADRE-val (Museo d’Arte Contemporanea Donna Regina Napoli) és a Fondazione Donnaregina per le Arti Contemporanee-val (Donnaregina Alapítvány a kortárs művészetekért) működik együtt, s amelynek célja, hogy a közelmúlt művészetének eddig marginalizált területeit bemutatkozási lehetőséghez juttassa.

A Scrittura visuale/parola totale cím három átfogó kiállításból álló sorozatot jelez, amely a hatvanas évektől napjainkig dolgozza fel a kísérleti költészeti tendenciák szerteágazó történetét. Mindhárom tárlat Giuseppe Morra kurátori koncepciója szerint, a Morra-gyűjtemény művészeire alapozva épült fel. A nyitókiállítás, amelyre 2014 szeptemberének közepén került sor, Henri Chopin és Arrigo Lora-Totino egymást inspiráló munkásságára koncentrált, a további két tárlat pedig városonként adott képet a konkrét és vizuális költészeti irányzatok fejlődéséről.

Az első, nemzetközi kitekintést is nyújtó kiállítás után a második (2014. december 5—15.) az észak-olasz terület, Genova és Milánó nagyvárosainak jelentős alkotóit mutatta be, köztük Nanni Balestrini, Ugo Carrega, Luigi Tola, Emilio Isgró munkáinak szentelve teret. Egy hónappal később, 2015 elején (január 15-től) valósult meg a harmadik szekció, amely Suono, segno, gesto a Firenze (Hang, jel, gesztus Firenzében) címmel Toszkána fontos kísérleti költőit vonultatta fel, ezúttal Sylvano Bussotti, Giusepe Chiari és Daniele Lombardi hangköltészeti kísérleteire fókuszálva.

A történeti áttekintés mellett minden kiállításhoz tartozott egy mai szekció (Pre-post alphabet), amelynek keretében Gigiotto el Vecchio és Eva Fabbris független kurátorok válogatásában olyan kortárs művészek munkáival találkozhattunk, akik bár egy későbbi generációhoz tartoznak, mégis merítenek munkáikban a vizuális és hangzó kísérletezés hagyományából.

A nyitókiállítás kiindulópontja Henri Chopin és Arrigo Lora-Totino kapcsolata volt. A két művész francia nyelvű levelezése a Morra-gyűjtemény féltett kincse, s bár a leveleket végül nem állították ki, a két párhuzamos életmű így is jól kiegészítette egymást. Chopin vizuális munkái közül a kétezres évek elején készült kollázs-sorozatának jó néhány darabja volt látható, valamint a Le filtre de l’Alphabet et de l’€ című Chopin-kötet kézirata teljes terjedelmében a falakra került.

Magas kora ellenére Arrigo Lora-Totino személyesen vett részt a kiállításmegnyitóhoz kapcsolódó pódiumbeszélgetésen, ahol a megszólalók mindegyike nagyra értékelte a mester munkásságát. Az eseményen bemutatták Renato Barilli és Pasquale Fameli most megjelent közös Lora-Totino monográfiáját is.

Arrigo Lora-Totino szellemes, játékos munkáiból válogatott a kiállítás, a konkrét objektek mellett a Fiori di prosa sorozat izgalmas könyvmunkái és papír alapú vizuális költeményei is megjelentek. A Museo Nitsch alagsori white cube kiállítóterében jól érvényesült a nemzetközi kitekintést nyújtó szekció, amelyben mások mellett Heinz Gappmayr, Paul De Vree, Bernard Heidsieck, Carlo Beloli, Julien Blaine, Adriano Spatola, Franz Mon munkái közül kiemelkedtek John Cage plexigramjai (Not Wanting to Say Anything About Marcel, I-VIII, 1969).

A Pre-post alphabet első szekciójába a Chopin és Lora-Totino művészetéhez lazán kötődő, de mégis a jel és a jelentés kérdéseit problematizáló, kortárs alkotások kerültek. Uri Aran izraeli származású képzőművész videómunkája a kiállítótérben volt látható, Karl Holmqvist és Natalie Häuser pedig élőben adott elő egy-egy hangköltészeti performanszot.