Kontra Ferenc
1958-ban született a horvátországi Darázson. A középiskolát Pécsett, a Nagy Lajos Gimnáziumban végezte 1977-ben, a szegedi JATE-n diplomázott 1982-ben, majd Brisbane-ben fordítóként dolgozott a University of Qeenslanden. 1987-91 az Új Symposion irodalmi szerkesztője, 1991-2001 a Magyar Szó kultúra rovatának szerkesztője, jelenleg a napilap Kilátó című irodalmi mellékletének szerkesztője. Munkái német, angol, francia, lengyel, román, horvát és szerb nyelven is olvashatóak. Prózáit egyebek mellett a Nappali Ház, a Holmi, a 2000, a Beszélő, az Alföld, a Kortárs, a Törökfürdő, a párizsi Magyar Műhely, a Leopold Bloom, a Mitteleuropa, a Borussia, valamint az Élet és Irodalom közölte. Elismerések: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1994), Artisjus-díj (1995), Herrenhaus-Edenkoben, német irodalmi ösztöndíj (2000), Sinkó Ervin-díj (1987), a Forum Könyvkiadó regénypályázatának első díja (1987), Szirmai Károly-díj (1992), a Holmi novellapályázatának díjnyertese (1997), Híd-díj (1998), az I. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny első díja (2001). Legutóbbi kötete: Wien (regény, Helikon, Budapest, 2006).
Legutóbbi regénye Drávaszögi keresztek címmel jelent meg (2008).
SPN könyvek ajánló
Kontra Ferenc
Bartók Béla a Bánk Bán című némafilmet feliratozza
BÁNK BÁN: November 25-én doktorosítottak meg. Az volt ám aztán a ceremónia.
BIBERACH: Nocsak.
BÁNK BÁN: Bevezetője az volt, hogy rőf-, láb-, öl-mértéket kellett vennem, lemérnem a fej-, váll-, stb. bőségemet, az adatokat beküldenem. Az egyetemen tógába, palástba öltöztettek mindnyájunkat, aztán párba állva ünnepélyesen bevonultunk, diszkrét orgonamuzsika zengése közben.
PETUR: Beethoven Poco adaggiója igazán csak Poco adaggio volt a Kreutzer-szonátában, Beethoven opus 30. Nr. 3. G-dúr szonátájának utolsó tételében a Coda éles, szinkópázott basszusa népiessé vált, akár holmi falusi muzsikában; ezt a felfogást a legtöbb mai, elpuhult tolmácsolás figyelmen kívül hagyja.
BÁNK BÁN: Lángol arcomról a szégyen. Pontos utasítás volt: mikor nevemet mondják, fel kell állnom, mikor az elnök szózatát hozzám megkezdi, le kell vennem a tógát, mikor végére ér mondókájának, feléje kell indulnom, hogy az oklevelet átadja, közben hátamra akasztják a muzsika-rend rózsaszín bársonyszalagjait: aztán mehet vissza leülni.
PETUR: Jövének új alázatok.
BÁNK BÁN: Szerencsére nekünk, a kitüntetetteknek, beszélnünk nem kellett. Egy dékánféle előbeszédében rámutatott arra, milyen szép, hogy ebben a zavaros világban a Columbia Egyetem most, íme, a magyar puszták szülöttjének, Franciaország egyik fiának, Anglia egy tudósának, na és az Egyesült Államok egy tanárának megadhatja ezt a címet. (el)
TIBORC: Amint én látom a dolgot, egyelőre gondolni sem lehet a hazamenetelre.
PETUR (behívja a békétleneket): Jöjjetek, barátim! Jég dupla whiskyvel.
BÉKÉTELENEK (kar): Majd mink!
VENDÉGEK (külső kar): Fölszállott a gerle. Éljen soká!
PETUR: A magyar szabadság!
BÉKÉTLENEK (kar): Éljen soká!
(Udvarmester belép, az udvar tagjai és a vendégek követik)
UDVARMESTER: Utolsó tánc!
VENDÉGEK (kar): Három a tánc, három a tánc. Haj! Három a tánc halálig, három a tánc halálig!
OTTÓ (Melindához): Ritmus-problémákról, primitív népi hegedűsökről beszélt, akik hegedűjük A-húrját G-re hangolják; dudamotívumok feljegyzéseit mutatta... és amikor ilyen pihenők után visszatértünk a műsorszámok próbálásához, mintha elfelejtettük volna az idők folyamán felgyülemlett hagyományos sallangokat, melyek eltorzítják a zenei szövegek szépségét!
MELINDA: Hallgass, vakmerő!
GERTRUD: Mennyire igazolja a régi mondást, mely szerint senki sem próféta saját hazájában?
OTTÓ: Ó, látod, nem hallom, olyan halkan szól.
BIBERACH: Így elriasztod, hercegem…
PETUR: Szilárdul állj, szilárdul állj, magyar!
UDVARHÖLGYEK (kar): Mi lesz ebből, mi lesz ebből, mire a levelek lehullnak?
BÉKÉTLENEK (kar): Nem tűrjük el tovább.
VENDÉGEK (kar): Szilárdul állj, magyar, tevéled ég vagyon. Joguknak oltalmában újra él a hon.
BÉKÉTLENEK (kar): De árva nemzetünk az úr nem hagyja el!
UDVARHÖLGYEK (kar): Királyi asszonyunk, csak hozzád hű a nép!
MELINDA: Holnap, ki tudja, holnap látsz-e még?
GERTRUD (Melindához): Majd megvigasztalódsz!
