Nézem a képet az újságban:

Az ágyon, fekete térdzokniban

Lábát lágyan gömbölyded farához

Húzva, húsos térdei között finom

Árnyékkal ül bájosan az író

Erica Jong.

Az arc jobb oldalát alázuhanó

Sűrű, gesztenyebarna haj

Takarja, átfolyik a lelkes női

Homlokon, hol pisze orr

Kezdődik, alatta az egész

Arcberendezés vezérmotívumával

A félig nyitott, telt ajkakkal.

Ujjait finoman összeillesztve kunyhót

Formáz, kucsmácskát, jelképes,

Összecsukható pinácskát, vidáman

Vadászva Henry Millernek, a XX.

Század legtökösebb írójának legendás

Kezére; hosszú, ráncos, alul befelé igyekvő,

Megvénhedt farkat szimbolizáló ujjára.

Henry, a drága, mintha nem tudná

Elhinni, úgy pislant be a Jong

Kunyhójába, annak az igaz, nem

Jelképesnek tréfás ábrázolásába, mely

Dús öldökkel alszik lenn, akár a

Küklopsz hunyt szeme a barlangban.

Kopaszan, évektől kérgesen Henry

Szájának jobb sarkát fülig szalajtva

Keskeny tenyerével gyengéden

Tapogatja az ő nagy agyát takaró

Tar, a szemgolyókig meredeken

Alácsúszó lebernyeg-tetőzetet,

Alatta a könnyzacskók felfúvódott

Herezacskói csüngenek.

Testét takaró fedi, amaz a másik meg mintha

Épp most ugrott volna fel incselkedőn az ágyra.

Minden a maga helyén. Mozdulatlanul. A

Fényképész csak átsuhant a szobán, röptében

Fagyasztva be a világirodalom legforróbb

& legpornóbb párját.

És akkor a kép megmozdul:

Erica halkan, rekedten heherészik,

Felfelé húzza Henry ösztövér karját és

Annak hegyes könyökével feszíti szét

Összeszorított térdeit. Tekintetük

Találkozik, röviden, érthetően.

Henry keze becsúszik és kitapogatja

A gyapjas, forró, nedves lábközt.

Te vén dög, te, súgja Erica, jól taperolj

Meg, ha már azt teszed!

Fészkelődés közben félrehúzza pulóverét,

Méretes csecse kiröppen, végén a keményen

Rezgő cumikkal. Henry beveti magát nyomban

Harapásra készen. A rózsabokor mögött ujjai

Szorgosan vájkálnak máris a szeméremajkak

homályában.

Erica a takarót nyomkodja ingerlőn, míg

Fel nem ágaskodik a kopasz, fél szemével

Hunyorgó szörny, gazdájának szakasztott

mása. Ám ahogy megkeményszik

pirospozsgásan és pufókan, ifjonti

feszes arcbőrrel áll Erica

előtt, aki kitörő örömében

futó csókot lehel orcájára.

Majd jobb lábát felemelvén

Megnyergeli.

Érzem a fejét, itt van...

A bejáratban. De nehogy berontson

Rögtön, hanem előbb birizgálja egy

Kicsit a recéimet, hogy érezzem heréid

Ülepem közvetlen közelében, ezt a

Lassú, világbökdöső tolakodást, hadd

Szívjalak be fokozatosan, hadd csússzon,

Tolja szét lassan az ölemet, míg az ki

Nem tárul, hogy hopp, bekapja az egészet.

Micsoda forróság ott lenn! Tojásaid

Végbélrózsámon pihennek, farpofáimmal

Szorongatom őket. Farkad békés.

Csak a vége mozog, de egész bensőmben

Hamisítatlanul érzem... Akarom, hogy most

Odabenn minden meginduljon, hogy most

A faszod... virgoncul játsszon... bennem.

(Max Bense: A műalkotás nem az egyetlen

Forma, melyben az esztétikai információ

Meg a kommunikáció mintegy aranzsálva

És adva lehet. A játék statisztikai elmélete

Szerint elsősorban Two Person Game.)

A fényt kioltották, a sötétséget

Felsrófolták.

Henry Miller halálát hírül adni ugyanaz,

Mint a világ összes címébe nagy faszt biggyeszteni.

Legalábbis aznap.

A pézsmák meg úgyis halhatatlanok.