Rézművesné Nagy Ildikó

„…Agyagból formálják az edényt,

De benne üresség rejlik:

Az edény ezért használható.”

„…Így hasznos a létező

és hasznot-adó a nemlétező.”

Lao-Ce: Tao Te King

Tőkei Ferenc és Weöres Sándor fordítása

Zombori József

Juli néni, felbúgott a koca — egy csupor aludttej

Ez CSUPOR, nem köcsög.

Girincsen (szülőfalumban) mindig is így nevezték ezt az edényt, amely kiváló volt a tej tárolására. A feladat kapcsán valós történet jutott eszembe, melynek mint kondásbojtár szemtanúja voltam 1959-ben. A faluban szokás volt, hogy amikor a nyájjal kihajtott koca felbúgott, a gazda, vagy gazdasszony, egy csupor aludttejjel jutalmazta meg a kondást — Sándor bácsit —, aki ezt elvárta, sőt követelte is.

Visszagondolva ez egy kedves szokás volt, azonban az aludttejből sosem kaptam, pedig „pincehidegen” de jó volt!

Éliás István

A vonalkódot megjelenítő mintázat a régi csákvári csíkos fazék díszítését idézi. Az eredendően csurgatott technikájú festés most feketére redukált mintázata számomra a népi kerámia értékére kérdez rá. A precíz csíkozást felhagyó kód valószínűleg nem olvasható le pénztárgéppel, mint ahogyan e tárgy értéke sem állapítható meg csupán pénzben kifejezve. „Ócska, ütött-kopott vacak” — jellemezte nagyanyám, amikor lehoztam egyet a padlásáról. Neki csak használati értéke volt. Mára már eredeti funkcióját is elvesztette, mégis itt él sokunkkal. Nosztalgikus lelkesedésünk azonban ne misztifikálja túl se a régi, se a mai jelentőségét. Kezeljük értékén, annak, ami. Mert bizonyára az unokám is leszed majd lelkesen valami olyat a padlásomról, ami rólam, rólunk szól és érdekes lesz számára. Nekünk meg már nem.

Vass Tibor

Kulturális, gyógyvíztartó emlékköcsög

Körmendi Lajos (1946–2005) és Szenti Ernő (1939–2012) emlékére

Körmendi Lajossal és Szenti Ernővel 2002-től, az esztendők szeptember hónapjaiban, az egyhetes berekfürdői írótábor ideje alatt volt lehetőségem megmártózni a gyógyvízben. Kivételezett vendégekként lehetetlen időpontokban, minden hajnalban s éjjelente is ücsöröghettünk benne. Bámultunk eget, cseréltünk eszmét. Elég giccses, remélem. Pláne, ha hozzáteszem még, hogy a köcsög színei a bereki égé, s amely színek leginkább a medencékből, lehetetlen időpontokban érzékelhetőek.

Lajossal munka- és sport-, Ernővel még pluszban szobatársak is voltunk. Nagy sport vert fel, hogy jelentős korkülönbségünk ellenére mindig békével tudtunk osztozkodni hűtőn, boron, pálinkán. Vécén, konnektoron, polcokon. Halászlén, lángoson. A tábort pár éve hivatalosan Körmendi Lajosról nevezték el.

A büfésorhoz legközelebb eső medencét, melyben Ernővel napközben időztünk, nem hivatalosan, 2012-től, kezdeményezésemre Szenti-medenceként emlegetjük. Persze csak egymás között. A helyi szuvenírboltok kínálatában bőven akad sorozatgyártott berekes köcsög. A választékot ezúttal egy sajáttal bővíteném. Remélem, elég giccses. Lakkot tettem rá bőven, hogy ne csak érzelmek csorduljanak túl.

Ernő itta is a bereki gyógyvizet. Ott éjjel-nappal, közterületen is folyik a kutakból a forró víz, rengetegen fogyasztják. A köcsög ezzel a bereki gyógyvízzel telt. Mivel frissen égetett, izzadni fog majd rendesen. Elég giccses, remélem, ha a forróságtól a halántékon keletkező verejtékre is emlékeztet. Hol is van a köcsög halántéka? Elnézést, hogy a köcsög ilyen halál-téka lett.

Kérem a mellékelt bereki gyógyvízzel színe ültéig megtölteni, a vízre egy teamécsest (legyen mától nem hivatalosan bor- vagy pálinkamécses) helyezni és azt meggyújtani. Kérem a látogatót, érkezésekor a helyi tűz- és vízvédelmi rendszabályok szigorú betartásával lobbantsa lángra, majd távozásakor oltsa el a mécsest. Reklamációt távozása után is elfogadok. Persze csak egymás között.

Az elpárolgott gyógyvizet nem szükséges pótolni. Elég giccses, remélem, ha apadásra is utal.

Veres Attila

én vagyok a köcsög,

lehet bennem tej, tejfel,

lehetek duda,

...de eláll bennem,

...ecset és ceruza.

Némethi Lajos

I have accepted myself.

I accept you as you are.

Accept me, too!

Jól figyelj, Szivi! Ez itt egy CV.

Vagyunk

ambróziamézek, lekvárok cselédháza,

vagy színes virágnak cserépváza,

dombhasú kupája nektárbornak,

s kedvenc csupra egy tábornak,

hisz ajkunkon oly édes a kan-csók,

mit íváskor érzünk, mi,

másság dudási: szivárványos kancsók,

áldozataként e keselyű-kornak;

milliók birkaként bégetnek,

orcánkra keserű nyáluk fröcsög,

mert nevünk a lelkünkbe égetve —

csak így, egyszerűen: „köcsög”!

Dobos Barbara

A kerámiáknak köszönhetik szüleim, hogy képes voltam gyerekként akár több órát is a múzeumokban tölteni. Én pedig a szüleimnek köszönhetem, hogy keramikus lettem, hiszen ezeken a látogatásokon bűvölt el az agyagtárgyakból áradó, több ezer esztendőn át alakult tudás.

Alig voltam 12 éves, mikor eldöntöttem, hogy fazekas leszek. Alig lettem felnőtt, amikor Athénba költöztem, hogy szerencsét próbáljak, mint fazekas. Nehéz időszak volt. Tele kétségekkel és honvággyal, ami egy üzlet kirakata előtt értelmet is nyert. A kirakat tele volt szebbnél szebb görög kerámiával, és nekem eszembe jutott a magyarság összetéveszthetetlen, csodálatos forma- és motívumvilága. Számomra nagyon fontos a hagyomány megőrzése és átadása, ami a kéz mozdulatain öröklődő anyanyelvünk, mondhatjuk, hogy a szív nyelve. Felnőtt emberként pedig már tudom, hogy a nép művészete szerves összefüggésben élt és fejlődött a nép életével. A világ változik, a népünk élete már nem az, ami volt, így aztán a művészete sem lehet az, ami volt. A Complementum I. című kiállítás kiváló alkalom arra, hogy életre keltsünk egy olyan használati tárgyat, amit ma már nem is ismerünk, vagy neve hallatán egy egészen más dologra gondolunk. Legyen ez egy alkalom arra, hogy a kortárs művészeten keresztül továbbgondolva, kicsit másképp, de továbbra is hozzá méltó értelemmel éljen a köcsög.

Pataki János

A kobaltkék korsó

Valaha, nem is oly régen egy távoli faluban jártam, és a gyönyörű napfényben benéztem egy udvari kerítésen át a házba. A feltűnően különféle kerítéslécek egyikére tűzve egy gyönyörű kobaltkék korsót láttam. Fülig szerelmes lettem – ahogy mondják –, éjszaka visszagyalogoltam a szent környékre (éjfél után volt), átugrottam hiba nélkül a kerítésen, és a korsó így az enyém lett. Ahogy visszafordultam és mentem volna a korsóval, laposkúszásomban próbáltam menekülni, de mintha a Jóisten megvert volna, egy soha nem látott óriás kutyuska állta el az utamat. Elképzelhető a szörnyű döbbenetem. Annyit tudtam békaperspektívámból könyörögve mondani: – Drága jó nagy kutya, ne bántsál engemet! Néhány másodpillanat múlva már érzékeltem, hogy nem tép széjjel, és az isteni csoda folytán elengedett. A gyönyörű kobaltkék korsó évekig az enyém volt, valószínűleg a szerelemmel végigkíséri az életemet.

Urbán Tibor

…inkább pénzgyűjtő persely

Ősszel, az iskolakezdés elején Márta tanító néni azt kérte tőlünk, második osztályos falusi gyerekektől, hogy hozzunk be apróbb régiségeket otthonról az iskolába. Azzal a szándékkal kérte, hogy ezeket az emlékeket a polcokra, szekrényekre helyezve barátságosabbá, otthonosabbá tehetjük környezetünket – így bátorított bennünket a gyűjtemény létrehozására. Tanító néni megjegyezte azt is, hogy nyugodtan bevihetünk értékesnek vélt emlékeket is, hiszen az év végén mindent visszakapunk, mivel megbízatásunk csak az emlegetett tanévre szól.

Délután, hazafelé ezekkel a gondolatokkal érkeztem nagyapám házába, ahol rögtön kinéztem egy köcsögöt, amely hosszú évek óta a konyhaszekrény tetején álldogált. Stabil helyét egy háborús emléknek köszönhette. Történt ugyanis, hogy a második világháború idején egy német gránát csapódott a nagyszüleim udvarába, és a szétszóródó szilánkok az edénykén is nyomot hagytak. Ezek után inkább pénzgyűjtő perselyre emlékezetett, a hasán éktelenkedő rés miatt. Becsességét még annak is köszönhette, hogy élő embert nem sebesítettek meg a gránátdarabok.

A család hosszan mérlegelve az iskolai feladatot és a várható piros pont lehetőségét, úgy döntött, hogy elvihetem a köcsögöt. Adományom a betűs szekrény tetején kapott helyet és egész évben ott is díszelgett. Büszkén néztem rá mindannyiszor és meséltem mindenkor, mindenkinek a félelmetes háborús történetét.

Így teltek a napok, hónapok és lassan vége lett az évnek, az utolsó napon a táblára írt vakáció szövegével voltunk elfoglalva és az évvége örömmámorában, mindent feledve siettem, siettünk haza az iskolából. A nyári szünetben egyszer sem gondoltam az edénykére, sem az izgalmas háborús történetére. Bár néha szóba jött, szüleim kérdezték, mikor hozom haza, úgy véltem, úgy véltük, az iskola nem szalad el, így bizonyára a harmadik osztályba lépésemkor adhatom vissza nagyapáméknak.

Elszaladt az idő, ismét szeptember lett, eljött az iskolakezdés ideje: sötétkék nadrágban, fehér ingben, kék nyakkendőben indultam izgatottan az év kezdete felé. A tanterembe érve a az orromat azonnal megcsapta a friss falfesték szaga, s az átrendezett osztályteremben sehol sem észleltem a köcsögöt. Mire körbeért a kereső tekintetem, bejött Margó néni, az új tanító néni, és közölte: Márta tanító néni elköltözött… és ott, akkor tudtam meg, hogy vele ment az én cserépedénykém, és társaságában valamennyi régiség is. Nekem és családomnak egy újabb tárgy nélküli emlék maradt. Tárgyam a leírt történetben szereplő köcsögnek állít emléket. Elképzelt feladatom szerint – a valamikori foltozó emberek módjára — szeretném helyrehozni a lyukas hasú cserépedényt. Szeretném eltüntetni oldaláról a repedést (háborús emléket), ezért egy foltot kell elhelyeznem a sérülésen. Mai korszimbólumként a megoldást egy Coca-Cola-fémdoboz lemezoldala jelenti, mely egyben mutatja a változó világ és a tárgy körüli sérülékeny mulandóság privilégiumát is.

Dunai Beáta

Üres vagy tele

Üres vagy tele? Minden viszonylagos, minden nézőpont kérdése? Honnan származik ez a viszonyrendszer? Mi vagy ki határozza ezt meg? Ki melyik síkon mozog, ért, észlel?

Hogyan tudjuk eldönteni, melyik az igazi? Minden csak tapasztalat? Egy biztos. A köcsög akkor használható újra és újra, ha ÜRES. Így van ez az emberi tudattal is. Vagy mégse? „Üresek az alakok és üresek az érzések, üresek a nevek, üresek a megértések, üresek az ismeretek. Nincsen ismeret, sem tudás, sem az ismeret vagy tudás lerombolása, nincsen lehanyatlás, nincsen halál. Ha valaki ezt tudja, minden szenvedése megszűnik, és megszabadul.” (Hamvas Béla: Zen)