Zalán Tibor

LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló

Zalán Tibor
Valamit még a tengeri tornyokról
A hatvanéves Fenyvesi Ottót másodszor
megszólítva ugyanabban a témában, okozati
változ(tat)ás nélkül
Azok a fúrótornyok
ott messze Északon talán már
mind elmerültek
Helyüket elfoglalta a tenger
Sziveri is halott
s a fejfájául állított kereszt
elrepedt Lám így
repeszt szét minket
is az idő végül hümmöghetnénk
ha nem fogna el ilyenkor a szégyen
Nem csináltuk meg
mi sem s talán már nem is
csináljuk végig De mit is
Mindegy egy legyintés
legfeljebb annyit megér
Írtunk néhány tucat jobb verset
könyvet levelet gyászbeszédet is
később elgazosodott sírok fölött
Nem mentünk el sehova
innen amikor pedig minél
messzebbre kellett volna el — te nem
indultál el másodszor én kihagytam
az első elindulást is
Maradtunk és álmodoztunk évtizedeket
szabadságról a permanens
rohadásban Nem túl
fölemelő pálya mondhatná bárki
de mi van ha nekünk
ilyen és ennyi méretett Legalább
szájon vertünk volna
egy-két mélynövésű
konjunktúra-lovagot aki ránk
fröcsögtette mérgező nyálát
De az előtt
megszelídültünk már
vagy szelídítettük meg magunkat
hogy a valóságban is elhullajtottuk
volna a fogainkat Egyébként
pedig minek mindig
harapni a zablát
morognád csöndesen ha hallanál
az éjszakában tünedezni ilyesmikről
te szelídebb ember (Ez már-már
édeskés megfogalmazás
veszettül romantikus tudom
ahogy az is
benned mindig
galambokat röptetett
az idő bennem meg halomra lőtte
őket De hát ez ilyen egyszerű
és néha másként nem megfogalmazható)
Azért egyszer majd
elmegyünk oda is megígérem
ahol a tenger elfoglalta
a nagy fúrótornyok helyét
Esni fog és
a szél mindenféle levelet
csap az arcunkba Olyanokat
amilyeneket soha nem ír meg
senki senkinek Állunk
majd háttal a világnak Egymásnak
arccal Előttünk
csak a tenger Mögöttünk
csak a múlt Például
kihűlt Pleszkovicát rágicsálunk
közben elgyötört pitában
és üvegből isszuk hátizsákunkból
hozzá a vörösborokat
Akár a szédelgő turisták
Bár az is lehet
rá fogunk jönni magunk is
csak szédelgő turisták
voltunk tulajdon életünkben
Vendégmunkások akik most végre
hazatértek s azon röhögnek
a giccsbe hajló vörösödő
naplemente sem tudja többé
mögéjük rajzolni növekvő árnyékukat