Úrrá lett rajtam a rémület. És mertmivel a rémület szó hallata miatt is föláll rajtam a szőr, nincs mást tenni, mint tenni valamit. Nem voltam pedig ijedős sose. Régebben farkasok közt nevelkedtem, máig azokkal barátkozom, én hasonló vagyok, mint ők. Én mondom, de más is mondta: farkas farkasnak embere. De most féltem, féltem máskor is, csak nem nagyon, meg nem így, egyszer féltem így, most. Nem látszólag, nem látszott ez rajtam, hanem belülről kifelé haladva féltem, a kifelénél megállt, és nem látszott, pedig úgy úrrá lett rajtam, mint múlt hétfőn Albert. De az más volt, mert Albert nem annyira lett úrrá, meg nem is így. Én most az egyszer féltem csak pont így. Belekavarodtam, úgy csúsztam bele, mint valami spirántos csúszdába, amiből nem estem ki, csak mentem lefelé, mint egy szalonna. Egyébként is úgy néztem ki, ízzadtam. A szalonnánál azért nem tartunk, bátorítottam a személyemet, azért, hogy félni féljen, mást mit, de ne töpörödjön. Én általában magamnak mondom, mert ki mondaná nekem, ha nem én, személyiségfejlesztés céljából, hogy minden magamból indul ki. Az a jó. De van még más is: a mozgás. Az is jó. Csak most úgy összeszűkültem, mert kiizzadtam a zsírom, hogy nem nagyon bírtam mozogni, akkor gondoltam, most hágott rám a félelem a tetőfokáról. Innen fölfelé menni csak oldalazva lehet, és akkor vettem észre, hogy nem bírok most mozogni, de nem ijedtem meg, ami késik, nem biztos, hogy sokat, úgyhogy vártam türelmesen, amennyire az idő tőlem telik, megpróbáltam elfoglalni magam, hogy úrrá legyek megint rajtam, saját magamon. De nem sikerült, és akkor már nem gondoltam, hogy nem tartok a szalonnánál, mert oda tartottam, éppen befelé. Lenéztem, csíkos voltam, zsíros, szögletes, héjas és a szám szélét nyalva, sós-füstölt. Kifüstölt. Haraptam egyet a vállamból, farkas farkasnak embere, ember farkasnak farkasa, farkas embernek embere, és tényleg egész jó volt, csak túl sós, haladtam tovább, megettem a kezem zsírját, kiszoptam a törzsrészből is az összeset, elrágódtam magamon, ettem, mertem, mert mást mit mit? Aki többet mer, nem ember, én az egészet, a szalonnát, zsírostul, bőröstül megettem. Akkor kerekedtem fölém. Csak így lehetett, betraktálva. Úrrá lett rajtam a rémület. És mertmivel a rémület szó hallata miatt is föláll rajtam a szőr, nincs mást tenni, mint tenni valamit.

Egymás után haltak meg. Délben még semmi nem történt, csak a konyhában érződött egy enyhe bomlásszag, senki sem tudta, honnan jön. Reggel kiöntötték a savanyodott tejet. Hajnalban ébredtek, megetették a tyúkokat. Előző este ment a szerencsekerék, előtte vacsoráztak, előtte ebédeltek, előtte reggeliztek, előtte vacsoráztak, előtte ebédeltek, előtte reggeliztek. Előtte érződött egy enyhe gyomorfájdalom, szorító, aspirin nem hatott, hanyattfekvéstől enyhült. Előtte érzékeny volt a gyomor, nem bírta az erőspaprikát. A gyomor már majdnem megette magát, mire új nyálkahártyát növesztett. A gyomor volt mindennek az oka. Sokkal előtte már kiderült, hogy lesz vele gond, lett. A gyomor alakja nem olyan, mint a többi gyomoré, vonalai elmosódtak, vizenyősödtek. Se üresen, se tele nem nem fáj. Szegény gyomor. Tejbepapit ettek minden nap, meg másnapos kétszersült pirítóskenyeret, rostosat és sótlanat. Gyomorból gyakran meg-megindult a hányás. Hányás után napokig pihent. A gyomor kis idővel kevesebb ideig él, mint az, akinek a gyomra kevesebb ideig él. Ha a beteg gyomor meg akar szökni, kihányatja magát, onnantól nem gyomor a gyomor. Ha a gyomra meg akar szökni nem ember az ember. Ha az ember akar szökni, nem bírja a gyomra.