Simon Adri
Simon Adri 1974-ben született Szegeden. 1992-ben érettségizett a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium francia tagozatán, majd a JATE Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom, valamint speciális irodalomelmélet szakokon folytatott tanulmányokat. Középiskolai tanári diplomáját 1998-ban kapta meg. 2003 óta publikál; elsőként Az Irodalom Visszavág szerzője, 2004 és 2006 között az iv. hu szerkesztője is. Első kötete 2004-ben jelent meg Simon Adrienn FEAT. Janox: Válogatott versusok címmel. 2010-ben látott napvilágot Komplemente című második, 2015-ben Földerengés című harmadik és 2020-ban Tizenöt halál című negyedik kötete. 2010 és 2014 között a Gondolat Kiadó szöveggondozója. 2010 és 2012 között a Dokk irodalmi portál, 2014 óta a Holdkatlan szépirodalmi és művészeti online folyóirat szerkesztője, 2017–2019 között az Irodalmi Jelen kritikarovat-szerkesztője. 2020 óta a Magyar Napló Kiadó szerkesztője. Verseit, irodalomkritikáit a Magyar Napló, az Ambroozia, a Spanyolnátha, A Vörös Postakocsi, a Parnasszus, az Irodalmi Jelen, a Holdkatlan közli. 2013-ban, 2018-ban és 2021-ben NKA-ösztöndíjas, 2019-ben Bella István-díjas.LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Simon Adri
A Ba-Báink
Az én babám a mi Ba-Bánk.
Fájdalommal és könnyekkel szülöm,
az pedig egy abszolút külön-
bejáratú történet, hogy
— miközben életerőm csendben elfogy —
Bartók ember
úgy fordult-történt felém szerelemmel,
ahogyan csak kevesen.
És ha húslevesen
élek is, a hústól már nem félek,
kitárom arcom a fénynek.
Bánkot tizenévesen utáltam
— pubertáskori merénylet —,
de a tűzesőbe egyszer érte kiálltam.
Ker-esőbe — olykor így hiszem.
Távolból tükröződik a nagy vízen
át Bélánk a közelbe,
hogy mozduljon maga alkotta nyelve,
melyet mégis értünk, ha hozzánk szól —
dallammorzsát szór
elénk, mi felcsipegetjük,
és nem leszünk tévútra terelve…
Barátaim, ha a hazautat keressük,
elég, ha rájuk hallgatunk kicsit,
nem várnak ígéretet, bamba esküt.
Vezetnek minket, s ha csak páran elhiszik
közületek, hírt hozhatnak nekünk
ők, a Ba-Báink, itt, a pusztulátum közepette,
együtt egy új világot összeszerelünk:
ragyog az ég keresztje.
(Lágy kékben acélkeményen.
Már nem meghalom őket, hanem megélem.)
