A szóban forgó bonbon neve: Kabar. Elegáns, számozott, fekete fémtokban árulják, hollóval dombornyomott a prímszámozottak oldala. Tölteléke csodálatos halvarin. A forgalomba hozatali engedélyen: Mátyás k. 13. 7/1., tizenkettő a számjegyek összege, azzal még nem is lenne gond, de a számjegyek összege abban is tizenhárom.

Összeadandó alkalommal félkarú rabló nem visz el otthonról annyi pénzt, amennyit gyűjtőszenvedély áldoz egy-egy Kabartokra. Tizenhármat adtak ki belőle, tizenhárom ezrek vesznek meg, hogy koloniáljukon a kollekció kompletten összeálljon. Igazából nincs két egyforma sorozat.

Nyomokban földimagyarót tartalmazhat. A földimagyaró a szomszéd argós változata, így többen még nem tudják, hogy akaratukon kívül argókannibálok lettek. Az argóbetűs részben tartalmazódnak még számottevő kifejezések. Csencselnek, elárverseznek, szépen fut a Kabar-üzlet. Kiváltképp, hogy a tizenharmadik egy zenélő doboz, az a legritkább, s fedélnyitáskor nem mind ugyanazt a tételt játssza.

Van egy nem látó szomszédom, kottagrafikus. Albérleti szerződése szerint anyja neve Szakál-Béláné. A keresztnevére nem emlékszem, ilyen lánykori vezetéknév után mindegy is, hogy véletlenül Judit-e vagy sem. Mert a Juditot azt ugye kiváltképp kedvelem. Mindig egy Kabart kér neve napjára, s mivel azt a napot biztosan nem tudom, véletlenszerűen évente többször a fekete sereget köszönteni átmegyek, megjelenek Szakál- és Bélanapokon. Nem lehet rosszkor zörömbölni nála. Nézzem meg, nem túl porosak-e a Kabartokok, elejével az ablak felé áll-e mind, a hollóknak ugyanis látniuk kell az évszakok váltakozását.

A közízlés szerint elfogadhatatlan helyekre keni rám a halvarint, azt mondja, nincs két egyforma íz. Zenélő doboza vagyok, minden fedélnyitáskor más tételt játszom. Tizenhárom kör, keresztül, Kakul. Kakon tó ugyan nagy nincs, de ha lenne, Kaszpi-féleség lenne, cefre-tengernek hívnák a kierjedése okán. Kiterjedő a figyelem Szakál-Béláné lányánál a Kabartokokra főképpen, ha megkínál a feketeszeder-pálinkából. Micsoda szórendek. Kabartok, vagy amit akartok.

A nem látó szomszédom szomszédja egy siket Kabartok-üzér, segédkezet nyújt vakbuzgó gyűjtőknek. Ja, azt nem mondtam, hogy én koponyákat gyűjtök, földimagyargók kottafejeit, és hogy nem érzek se ízt, se érzelmet.

Az emeleten valósággal szövetkeznek a fogyatékossággal élők. Véletlen sorrendben — nehogy valami taktikát kiszagoljon –, valamelyikünk nem nyit ajtót, ha megjelenik a Megváltozott Munkaképességű Rezsicsökkentés-leolvasó. Ememernek mondjuk, nem a rövidítés, inkább a rejtjel okán. Túl az Ópereneszencián, előző munkahelyéről szélszemnek meresztették, mert elfélkarúzta egy egész emelet tizenharmadik haviját. Itt jól elvan, Mátyás füstadójával jön, régi szép időkkel. Hogy pontosan hányan élünk fogyatékkal, ott lakók, s mit szólnak mindehhez Kakon, a tó körül (kaki tókörült csak nívóBibinkés mű argóbetűs részébe írhatok^*), az az impérium elől — köszönhetően a Kabartokok kifogástalan takarásának —, továbbra is rejtve maradhat.

^*kaki tókörül