Oszd meg ezt a képet, küldd tovább tíz ismerősödnek, lájkolj egy bizonyos oldalt, jelölj ismerősnek, vagy éppen küldj egy játékfelkérést — biztos vagyok benne, hogy mindenki érti a fenti kifejezéseket, és sokan már teljesen természetesen használják őket a mindennapi kommunikációjuk során. Igen, a fenti felszólítások mind a manapság előforduló közösségi oldalakhoz kapcsolódnak. Nincs olyan ember, aki ne hallott volna már ezekről, és legtöbbjük aktív tagja is valamilyen közösségi site-nak. Regisztrálunk abban a reményben, hogy rég nem látott ismerősökre akadhatunk rá, vagy csak egyszerűen jobban tudjuk majd tartani a kapcsolatot a távolban élő rokonokkal. De biztos, hogy csak jó oldala van ennek? Kapcsolattartás, ismerkedés, eddig rendben — de mint mindennek a világon, úgy ezeknek az oldalaknak is megvannak a maguk negatívumai. Feltehetjük hát a kérdést: valóban olyan jók és hasznosak a közösségi oldalak, mint ahogy azt mi gondoljuk? Vagy talán biztonságosabb az, ha visszatérünk a jó öreg levelezőlapokhoz?

Persze, ha mindenáron csak az internet veszélyeire akarjuk felhívni a figyelmet, akkor ahhoz felesleges ítélőszék elé állítanunk az ismeretségi hálózatokat: sokkal veszélyesebb lehet például egy társkereső oldal használata, ahol (legalábbis az idősebb generáció szerint) hemzsegnek a pedofilok, pszichopaták és a ferde hajlamú, beteg emberek. Ez nyilván túlzás, de nem szabad róla megfeledkeznünk, amikor a közösségi oldalakat vádoljuk mindenért, hiszen az egy főre jutó gonosztevők száma ott sem magasabb, mint máshol a világban. Nem foghatjuk kizárólag rájuk, hogy elrontják a fiatalokat, vagy éppen depresszióssá teszik a gyenge önértékeléssel rendelkezőket, hiszen a televízió vagy éppen egy átlagos utcai plakát is ugyanúgy befolyásolhatja őket. De mindezek ellenére semmiképp sem állíthatjuk, hogy ezek az oldalak szentek és teljes mértékben pozitív hatásúak lennének.

2004. február 4-én megkezdi működését a világ egyik legnagyobb és leghíresebb közösségi oldala, mely 2008-ra már magyar változatot is kínál, és 2012-re regisztrált felhasználóinak száma eléri az egymilliárdot. Igen, ez az, a tinédzserek alfája és omegája, egy mindennapi beszédtéma: a facebook, a közösségi oldalak legjobb példája. Csinálhatsz saját adatlapot, vagyis profilt, tölthetsz fel fényképeket és közzéteheted kedvenc zenéidet, filmjeidet, vagy akár azt is, hogy mikor voltál legutóbb a vécén. Ingyen és bérmentve ismerkedhetsz, beszélgethetsz a barátaiddal és csatlakozhatsz különféle csoportokhoz. Jól hangzik, nem igaz? Ez lenne a facebook célja és rendeltetése, emberi kapcsolatokat létrehozni és fenntartani. De manapság sajnos egyre többen esnek túlzásokba, és a kapcsolataikat csak és kizárólag ezen a felületen élik meg, nem pedig a való életben. Biztosan ismerős a helyzet: van két ismerősünk, akik minden áldott nap kis szívecskéket és szentimentális idézeteket posztolnak ki egymás idővonalára (mert ugye a facebookon újabban már ilyenünk is van), de a valóságban előfordulhat, hogy egy-egy apróbb nézeteltérés alkalmával egymás háta mögött csúnya, rosszindulatú pletykákat terjesztenek vagy komplett összeesküvéseket terveznek. Vagy itt vannak az úgynevezett „kirakatkapcsolatok”: adva van egy szerelmespár, szívecskék és szerelmes dalok az üzenőfalon, „imádlak édes cukorborsóm” meg miegymás. A valóságban viszont éppenhogy sokszor küzdenek problémákkal a kapcsolatuk terén, de a közönség felé mindenképp azt akarják mutatni, hogy mennyire boldogok is ők együtt, hadd nőjön a lájkok és a kedves kommentek száma. Hiába, mindent a népszerűségért. Sokan bármit megtesznek azért, hogy jó színben tüntessék fel magukat mások előtt, és ennek kiváló színtere lehet a facebook.

A hátránya viszont, hogy akkor is elérhetünk itt bárkit, ha a szándékaink nem feltétlenül tisztességesek. Adódhatnak adatvédelmi problémák, a profilunkat feltörhetik és hozzájuthatnak titkos információkhoz, vagy éppen nevetségessé tehetnek azzal, hogy a nevünkben kompromittáló dolgokat posztolnak vagy töltenek fel. Vagy éppen fel sem kell törni semmit, elég csupán, ha egy ismerősünk olyan képet vagy tényt közöl rólunk, ami nem publikus, vagy ne adj’ isten kifejezetten kínos. Ezt nehéz egy kézlegyintéssel vagy vállrándítással elintézni, ezeknek a dolgoknak az elszenvedője sokszor gúny tárgyává válhat, és ezért lehangolt, depressziós lesz. Ennek a másik véglete, mikor valaki önszántából posztol olyan dolgokat, amelyekre valószínűleg senki sem kíváncsi (lásd: emésztéssel kapcsolatos dolgok. Igen, ilyen is megtörtént már...), és a magánéletét teljes mértékben a nagyközönség előtt éli meg. Ezek az önjelölt facebook-celebek egy darabig talán még szórakoztatóak is lehetnek, de egy idő után a többi felhasználó és ismerős a falat kaparja tőlük. Képek az új cipőről, az aktuális ebédről, a Starbucks-os papírpoharakról és arról, ahogyan esteleg éppen fodrásznál ül − ezek mind nagyon jó példák erre. Nem is beszélve a felesleges drámázásokról és arról, hogy X vagy Y mennyire rosszul érzi ma magát. Ezekkel az illető általában megpróbálja magára vonni a többiek figyelmét, és lájkokat kicsikarni, több-kevesebb sikerrel.

A „lájk” (like) szó magyar megfelelője a tetszik, de az előbbi kifejezést is már nyugodt szívvel tekinthetjük magunkénak. A facebook tehát még nyelvet is újít. A lájk gomb és a lájkolás fogalma a facebook egyik lényege: lájkolom, ha tetszik valami, vagy esetleg egy ismerősöm előnyös fotót tölt fel magáról. Ezidáig rendben is lenne, de néhány ember itt is áteshet a ló túloldalára, és hajlamos lehet a lájkok számát egyfajta versenyként felfogni. Kiborul, ha nem kap elég elismerést egy fényképre, vagy akár attól, hogy egy képzelt rivális ma is lekörözte. Íme hát még egy negatívum. Ellehetetlenít önmagunk egészséges értékelésétől, és egy torz énképet alakíthat ki azoknál, akik szerint a lájkok száma határozza meg, ki mennyire szép és értékes. Sőt, Arnold Roosendaal, a Tilburgi Egyetem tanára tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a like gomb használatával az oldal működtetői követni tudják a felhasználók szokásait és netes viselkedését. És még valami: sok pszichológus szerint ez a lájkolósdi egyenesen káros hatással lehet a gyenge önértékelésű tizenévesekre, mikor ismerőseik népszerűségéről értesülnek.

„A facebook segít a kapcsolattartásban, és lefeküdni azokkal, akikkel a középiskolában nem sikerült” — már jópár hónapja kering az interneten a facebooknak ez az elferdített, vicces meghatározása, ami, ha jobban belegondolunk, talán nem is annyira vicc. A facebook lassan felváltja a bátortalan kézfogásokat és vörös rózsákat, és az elsődleges udvarlási helyszínné lép elő. Kivételek persze mindig vannak, de ha megkérdezünk egy mai szerelmespárt, hogy mégis, hogyan kezdődött a románc, már nem is olyan lehetetlen, hogy azt a választ halljuk, hogy „megbökött a facebookon”. Az, hogy az ismerkedés itt csak pár kattintás, egyszerre fantasztikus és félelmetes. Fantasztikus, mert minden nehézség nélkül, akár pizsamában vagy smink nélkül is bátran „leszólíthatunk” valakit (vagyis ráírhatunk a chaten), és emellett ijesztő, mert bárki ugyanígy tehet velünk, és jó esetben csak az elegáns öltözék és az ápolt, gondosan megformált hajviselet az eltérés a fényképek és a valós szemény között. De az is megtörténhet, hogy a fényképről ismert helyes, huszonéves srác helyett egy ötvenes, kiéhezett úriemberrel találjuk magunkat szemben a randin, és még szerencsésnek érezhetjük magunkat, ha ő csak udvarolni akar, és nem mondjuk feldarabolni. Persze, ezek elég szélsőséges példák, de valljuk be, megtörténhet. Könnyű visszaélni azzal a lehetőséggel, hogy gyakorlatilag bármilyen fényképet feltölthetünk magunkról, vagy akár egy internetről szerzett, random fotóról is állíthatjuk, hogy minket ábrázol. Persze, ez nem csak a facebookra, hanem az összes közösségi site-ra is vonatkozik.

A fent leírt veszélyek mellett apróságnak tűnhet, de az sem egy utolsó szempont, hogy a facebook akár függőséget is okozhat. Ez akkor kezd el valóban betegséggé válni, ha az adott felhasználó már nem a napirendjéhez alakítja a facebookozási szokásait, hanem fordítva, és könnyen ingerült lesz, ha esetleg nem kerül időben a számítógép elé, hogy megöntözze egy bizonyos facebookos játék keretein belül nevelgetett paradicsompalántáit. Persze kevés embernél fajulnak idáig a dolgok, de mégis, a facebook-függők száma manapság egyre csak nő. A facebook lassan már tényleg kikerülhetetlenné válik: a legtöbb cég, mielőtt felvenne egy új dolgozót, álatlában szétnéz kissé a delikvens facebook-adatlapján is.

Mindent egybevetve, a facebook azért egyáltalán nem a sátán műve: a sok negatívum mellett ugyanennyi pozitívum is felsorakoztatható. Ingyenes és könnyű kapcsolattartás, régi ismerősök, távol élő rokonok felkutatása, virtuális közösségek, amik akár képesek lehetnek megnyitni a félénkebb felhasználókat − igen, ezek is mind-mind a facebook tulajdonságai. Sőt, azt mondhatjuk, mára már igazi trend lett facebookozni, és nem vagy menő, vagy talán nem is létezel igazából, ha nincs felhasználói profilod. Ma már szinte létezik egyfajta „facebook etikett” is, amit érdemes betartanunk, hogy tiszteletbeli polgárai maradhassunk az internetes nagyhatalomnak, Facebook Országnak. A facebook alapjában véve nem egy gonosz találmány − ha helyesen használjuk és jó célokra, akkor kicsi az esélye, hogy akár mentális, akár fizikai sérelmeket kell elszenvednünk a használata során. A hangsúly a mértékletességen van, tehát a dolog nagy része rajtunk múlik. Bátran kijelenthetjük hát: igen, van élet a facebook, és általánosságban véve a közösségi oldalak után — persze, csak ha mi is akarjuk.