SPANGÁRD
SPN könyvek ajánló
SPANGÁRD
Olvastam, a Spangárdnak
nincsen folyománya,
nincsen létjogsága,
akarása maradni sincs
Inkább maga magának
vetne verssorközben véget,
minthogy alamizsna-
folytonosságot kuncseráljon,
pőre olvasmányélményekkel bírjon,
pénzdús díjakat tarháljon.
A Spangárd nem olyan,
a Spangárd komolyan
színtelen-szagtalan,
gáz, légnemű,
felszáll, nincsen,
akkor hát fittyet
hány az összes olvasó
földi gravitácóra,
az égi szemcsékre.
Levitál, nem hezitál!
Olyan a Spangárd,
mint a légszomj.
Mint Badacsony
rajtuk nincs
az égvilágon semmi
fölöslegesen élő,
csak alattuk
a cserjék és felettük
néha egy-egy
sárkány- vagy kisrepülő.
Az orgonák tisztán
elomlanak,
az olvasók sorban
a szél ráfújja
az emberre
az orgonasípokat.
Ez van és
ez sem egyszerű,
megérteni, felfogni,
mint az orkán
súlyát, nem lehet
egészen.
Olvastam, még régen,
hogy a Spangárd,
belekezdett
hódítani,
művészetközeliek
lógó tincshaját,
zugló szemét,
szűzi szügyét,
mozgó szívét,
dagadó légbegyét,
és a többit,
ami kilógó
bordasorai közül
képletesen kiolvasható!
Spangárd utálta,
ha művésznek nézik,
ha díjakkal megigézik,
ha szakosztállyal
meg- s elmérik, mert
könnyűnek találta ő
utat, a kényes
betagozódásokat,
pedig hát tagozták,
s taglózták,
erényéből
a moulin rouge
nőszemélyzete
más műélvezetekre
bele-
szállt és -roskadt
a Spangárd ebbe.
Kipukkadt, mint
amitől megszabadulni
akar minden nő,
mielőtt kitálal,
legyen kéj- vagy úri-!
Spangárdnak
tehát nincsen létjoga,
műbőrétől lefosztva,
akár egy rövid,
rózsaszín pálca,
traktúra nélkül,
A mindenkori könyvhatalom,
az olvasónők kezdték
ki, nem azért, mert
nem értették, hanem
hát elavult, megemberesedett,
és elaggott rútul,
se nem szép, se nem jó és butul
mindezek tetejében, amiatt!
Szörnyű. Ez van.
A Spangárd
színtelen-szagtalan,
elszáll, nincs itt,
akkor hát fittyet
hány az író-olvasó
föld- és széltolókra,
a légi szemekre,
fülekre.
Kemikál, meditál,
nem látszva
nagytotál!
Nem játszva
szüntelen...