„...Óh hogyha a szív
oly tiszta lenne, mint hegyi víz,
könnyű, mint vers, ami rímre megy,
és egyszerü, mint az egyszeregy!”
Babits Mihály: Őszinteség

Szívesen venné, ha őszinte volna vele. Ha elmondaná, mi nyomja a szívét. Nem kell, hogy versben beszéljen, hogy szonett legyen vagy jambus, vagy netán hexameter — csak beszéljen, áldja meg az Isten! Szívesen meghallgatja. Más vágya sincs, csak hallgatni.

Magában fortyog, ahelyett, hogy neki mondaná. Bár, ahogyan a konyhaszekrény, úgy ő sem felelne. Szívből utálja, amikor ilyenje van. Szplínje, vagy mije.

Napok óta szorít a mellkasa. Lábon kihordott már egy tucat szívinfarktust. A szíve nem úgy ver, ahogy kellene — hol jobban, mintha többet, néha kihagy. A hallgatásával fogja megölni. Egyszer megáll a szíve, s kész. Szívbajok ellen, kisasszony, szedjen tangót! — szól a rádióból épp.

Kész lesz ettől, mint a házi feladat. Véletlenek nincsenek, tudja jól. Hirtelen még szívritmusa is visszatér a régi ütembe. Sehol semmi baj, szív se. Megkeresi kedvenc tangóját a Gotan Projekttől, s elő a partvist. Szívvel-lélekkel táncol, bár nem szabályosak a léptek, s partnere is merev kissé, de ez nem zavarja. Beleadja minden dühét, szívfájdalmát, magányát, szomorúságát, s megnyugszik kissé.

A zene végével újra azon kezd pörögni, hogy biztosan jön majd a szokásos szöveggel, ha beszél is, hogy a női szív tömeglakás, tömeglakás, mi lenne más, s hogy ő is egy, a sok bolond közül. Pedig neki csak egy bolondja van — ő. Miért olyan nehéz ezt érteni? Miért nem érti, hogy néma gyereknek az anyja se? Nők szokták fejükbe venni, hogy szívük választottja egy pillantásukból találja ki szívük vágyát. Minden szívizé oké, választás és vágy is, de már belefáradt a találgatásba.

Nem szívesen gondol arra, hogy így éljen tovább. Hogy már sohase beszélgessenek egy jót. Hogy már soha nem lesznek egy szív, egy lélek. Megszakad a szíve, ha erre gondol.

Lassan delet üt az óra. Előkészíti az étel hozzávalóit. Csirkemáj ragu lesz szívvel, porhanyós és rugalmas egyszerre — szeretik, ahogy váltakozik a foguk alatt az állaga. Amíg kavarja a hagymát s fűszerez, arra gondol, hogy minden szívnek ára van, s talán mindőjük közös életének éppen az övé az.

Felsóhajt. Ma sem fogja szóba hozni a rosszérzéseket, a félelmeket. Lehet, ismét önzéssel vádolná, s most sem értené. Így hallgat. Legyen inkább, ha látszólagosan csak, de nyugalom. Megfőzi az estebédnek valót, s közben őszintén abban reménykedik, hogy hosszú idő után újra mondhatja majd a közös étkezés után: szívesen.