Ki van téve egy megtelt tábla, a 30Y Mentés másként című dala hirtelen jó áthallásnak tűnik, a tankönyvekre is ráírható lenne. Fűzfa Balázs rendhagyó irodalomkönyveivel és a 12 legszebb magyar vers-projektjével hívta fel magára leginkább a figyelmet. Azóta, hogy a legelső más irodalomkönyvet, az irodalom_12-t „használni” kezdtem, úgy keresem az újabb műveit, ötleteit, mint a megtelt tábla elé érő, hol lehet még hely.

Megmenthető-e az irodalom — a Mentés másként című kötet esszéi mintha kérdésként foglalkoznának ezzel, de már a színes irodalomkönyvei óta nincs kétségem: az irodalom(tanítás) meg van mentve.

Az más kérdés, hogy hogyan lehet megszerettetni az irodalmat mint tantárgyat, egyáltalán lehet-e, merészebben: kell-e megszerettetni. Az élményközpontú tanítás Fűzfa Balázs által elterjedt módszerei kétségkívül segítséget jelentenek ebben, oázis a gyakorló pedagógusnak; napi használatban lévő (egyébként szakmailag kiváló) tankönyveink a hagyományos kronológia-elvűséget követik, és kevés alkalmat adnak áthallások, átjárások észrevételezésére.

A középiskolás az irodalomtanulást, a beszélgetést az irodalomról, művekről, alkotókról a tőle gondolkodásban, életről vallott felfogásban, nyelvezetben igen távol álló homéroszi eposzokkal, szophoklészi művekkel kezdi, itt találkoztathatjuk először a befogadó, élményközpontú irodalommal. A felelősség tehát nem kérdőjeles. 

Fűzfa Balázs olyan módszereket mutat, alkalmaz újszerű irodalomkönyveiben, amelyek korok, évszázadok, ezredek közötti áthallást, folytonosságot kíván és tud bemutatni, kortárs feldolgozásokat hasonlít a klasszikussal, ötletes szempontok alapján, kreatív alkotófeladatokra inspirál. És jelentem: működik. Kreativitás, kellő szabadság, beszélgetés és nem a tudásanyag fejbe öntése, a recept így valahogy, működik.

Az új, digitális műfajok nélkülözhetetlenné váltak; ha nem ismerünk olyan internet-adta lehetőségeket, mint pl. a chat, a blog stb., és nem használjuk azokat, nem tudunk azonos nyelven beszélni diákjainkkal. A lényeg márpedig a beszéd, a beszélgetés, olvasás előtt és után is, az olvasottak élményközpontú megbeszélése, az arról történő kommunikáció: mit olvastál te és mit én — és nem arról, mit kell(ett volna) olvasnod.

Kányádi Sándor mondata rám is hátborzongató hatással bírt, higgyünk neki: Az internet jelentősége a kereszténység felvételéhez mérhető.

Megkerülhetetlen, ráadásul veszteség azoknak a feleknek, akik nem vezetik be valamilyen formában óráikba a digitalizáció adta lehetőségeket.

A Mentés másként című kötet négy egységre tagolódik: Miért pont ők?, Mit kezdjünk a kultúrával a harmadik évezredben?, De mi lesz velünk az olvasás után?, Miért a gömb? — mind kérdező cím, a beszélgessünk együtt, dobjuk együtt a mentőövet szándékával.

Az első blokkban az Arany-kép újragondolásáról, a Szindbád-film forgatókönyvéről — annak ötödik változatáról, amely mégsem egyezik meg a kész filmmel —, eme ritka metamorfózisról, arról, hogy olvasható-e Tolnai Ottó pilinszky újvidéken című alkotása Pilinszky János Apokrifjének parafrázisaként, Nagy Gáspár csendjéről, a szerzővel váltott levelek betűhív közlésével.

A második blokk mottója Margócsy István irodalomtörténész gondolata: „Mit kezdjünk a kultúrával a harmadik évezredben?” — a válasz, például, az élményközpontú irodalomtanításban rejlik, illetve az olyan kezdeményezésekben, mint a 12 legszebb magyar vers-projekt, mely 2007 őszén indult és 2013 tavaszán zárul, konferenciasorozat, amelyen kutatók, tanárok, diákok a magyar irodalom 12 remekművét újraértik és újraértelmezhetik.

„De mi lesz velünk olvasás után” — kérdezi a könyv következő egysége. Fűzfa Balázs szerint egyre nyílik a dekódolási olló: „Még éppen annyira használhatók a hagyományos jel- és dekódolási  rendszerek — ilyenek a betűk s maga az olvasás is —, hogy a felnövekvő nemzedékeket bevezessék a  létezés és a kulturális, továbbá biológiai áthagyományozódás titkaiba...”

Az olvasás után mi lesz velünk, de kérdezem: a mit olvasás után mi lesz velünk? Mit olvastathatunk a virtuális világban élő fiataljainkkal, akik a felgyorsult képiséghez, villámváltásokhoz szokottak, egy oldalnyi betűt hogyan építenek magukba.

A szövegkultúra és a képkultúra harmonikus egysége a válasz, a lehetséges megoldás, az irodalom_12,_11,_10,_9. Szöveggyűjteményként és tankönyvként egyben funkcionál, de képzőművészeti album, sőt online felület is − már csak épp görgetni nem lehet. Aki gyakorló pedagógusként a kezébe vette, le nem teszi, akár pluszként, akár kedvhozóként, akár összegzőként, akár jutalomként használja. Csak néhány a kedvenceimből: a könyv arra buzdít, hogy írjuk meg Descartes és Rembrandt találkozását egy amszterdami hentesüzletben, írjunk esemes mesét, készítsünk Don Quijote dvd-t, hasonlítsunk össze egy Verne-regényt a Harry Potter történettel, a Csillagok háborúját a Gulliverrel, filmfeldolgozásukra is gondolhatunk, készítsünk fotókat a Sziszifusz-témához, vegyünk részt hipertextes projektben, alkossunk szóintarziát — kimeríthetetlen a tárház, csoporthoz, egyénhez köthetjük, választhatóvá tehetjük, s mi magunk is dolgozhatunk vele, átélve az alkotás, a diáklét örömét és akár keservét, kivívva az elismerést a közös tevékenységért, könnyebb megjegyzését — azért mégiscsak elengedhetetlen — tudástartalmaknak.

Miért a gömb? című fejezetéből A kisbárány levele a farkashoz avagy Tatjána levelének parafrázisa című csodálatos összművészeti alkotását emelem ki. „Nem írok mesét magának − / Kell több? Vagy mond ez eleget? / Méltán tarthatja hát jogának / Hogy majd megegyen engemet.” — hangzott el Szombathelyen Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóján, a Vinczeffy Adrianne karnagy által rendezett ünnepségen. Megelőzően elhangzott Tatjána áriája az Anyeginből, az eredeti szerző Puskin, a fordító Áprily Lajos és természetesen Aesopus, Heltai Gáspár és Andersen meseírók hatása is fellehetők benne.

Szöveg az egész világ − írja Ölbei Lívia, rákeresek a médiatárban a Jordán Tamás által vezetett közös versmondásokra, a következő 2012 őszén Budapesten az Eszmélet, ott kell lenni, ha lehet élőben, aki úgy nem tud, virtuálisan, és aztán szövegelni róla. Erről is. Mert élmény.